Becsületsértés miatt feljelentést tett Hadházy Ákos független képviselő ellen Schadl György, Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, aki tavaly november óta ül előzetesben, mert a gyanú szerint rendszeresen adott át kenőpénzt Völner Pálnak, az Igazságügyi Minisztérium korábbi miniszterhelyettesének. A Hadházy Ákos áltak kiposztolt dokumentum szerint Schadl azt sérelmezte, hogy a képviselő egy interjában azt mondta: „azt látjuk, hogy a végrehajtó kamara vezetője volt az egyik legkorruptabb végrehajtó”. Szerinte a kijelentés a végrehajtói tevékenységére vonatkozott, nem pedig a Magyar Bírósági Végrehajtói Karban betöltött elnöki tisztségére. „Maradjunk annyiban, hogy a ROGÁN-VÖLNER-SCHADL ÜGY egyik gyanúsítottja valóban az egyik legkorruptabb végrehajtó akkor is, ha »csak« az kar elnökeként elkövetett ügy miatt nyomoznak ellene (illetve ne felejtsük el a tényt: amiatt is, hogy azzal dicsekedett: Tóninál, Barbaránál és Ádámnál volt egy 35 éves nagy biznisz ügyében)” - jegyezte meg Hadházy.
444 a kommenteren - 444
Schadl György feljelentette Hadházy Ákost, mert az egyik legkorruptabb végrehajtónak nevezte