444 a kommenteren - 444

444 444

Sebestyén Balázsék röhögve aláztak egy gyereket az RTL celebes túlélős műsorában

Hétfőn indította el újra a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának sokadik évadát az RTL. A műsor arról szól, hogy celebeket visznek el – most éppen – Kolumbiába, hogy ott a dzsungelben különböző kretén feladatokat csináltassanak meg velük, miközben a szabad ég alatt kell aludniuk esőben is, és csak rizst illetve babot ehetnek, abból is keveset. A két műsorvezető Sebestyén Balázs és Vadon János, akik körülbelül ugyanabban a stílusban tolják itt is a műsorvezetést, mint a reggeli rádióműsorukban.Ennyi a lényege a műsornak, aminek keddi adásában már nemcsak a celebeket, de egy helyi, vagyis kolumbiai, körülbelül 8-10 éves gyereket is aláztak a műsorvezetők, akik ezt látványosan viccesnek gondolták.A viccesnek szánt kizsákmányolást úgy vezették fel, hogy leveleket kellene beküldeniük a játékosok táborába, de ők „lusták” ahhoz, hogy ezt ők csinálják, ezért kerestek egy helyi gyereket, „aki lelkesen oldja meg a feladatot”. Ekkor mutatták be Pedrito néven a már említett gyereket. „Ő lesz a mi kis futárunk, és most eligazítjuk” – mondta Vadon, majd lehajolt a gyerekhez és elkezdte magyarul kérdezgetni a magyarul nem értő gyereket, akinek előtte feltehetően megmondták, hogy minden esetben azt kell mondania: „Sí Señor!”, vagyis „Igen, uram!”.Vadon a kérdéseket katonásan, emelt hangon tette fel, a kelléknek használt gyerek pedig jobbra-balra pislogva, hol bizonytalanabbul, hol határozottabban válaszolta minden egyes, számára érthetetlen nyelven feltett kérdésre, hogy „Sí Señor!”.Vadon: „Figyelsz rám?” Gyerek: „Sí Señor!” Vadon: „Balázs egy senki, ugye?” Gyerek: „Sí Señor!” Vadon: „Én vagyok az Isten, ugye?” Gyerek: „Sí Señor!” Vadon: „Anyád megmondta, hogy én vagyok az apád?” Gyerek: „Sí Señor!” Vadon: „És hogy a többieké is?” Gyerek: „Sí Señor!” Vadon: „Szereted még mindig a Chokitót?” Gyerek: „Sí Señor!” Vadon: „Tudod, hogy ha tíz éven keresztül fánkot fogsz zabálni, mint eddig, akkor 150 kiló leszel 16 éves korodra, ugye? Gyerek: „Sí Señor!” Vadon: „Tudod, hogy a tequila öl, butít és nyomorba dönt, ugye?” Gyerek: „Sí Señor!” Mindeközben Sebestyén Balázs végig a háttérben vigyorgott, majd röhögve megjegyezte: „szegény, abuzáltuk”.
fel 0 le