Miközben visszatartott uniós ezermilliárdok felszabadítása érdekében a kormány épp minden eszközzel azt kommunikálja, hogy mennyire komolyan veszi a korrupció elleni fellépést, egy jogalkotási hátraszaltóval ennek pont az ellenkezőjét sikerül épp demonstrálniaAz Európai Bizottság egyebek mellett azt kifogásolta, hogy az egyetemeknek juttatott állami vagyont kezelő alapítványok kuratóriumait a kormány a saját politikusaival töltötte fel. A kormány ezért vállalta, hogy szigorú összeférhetetlenségi szabályokat hoz. Annyira azért nem szigorúakat, mint amit Brüsszel szeretett volna, a változtatás csak azt célozta, hogy a politikusok maradhassanak, és csak az érdemi, például gazdasági döntésekben ne vegyenek részt.Az ezt körülbástyázó, a Bizottság kérésére elfogadott törvénymódosító csomagba azonban hiba csúszott: belekerült a kormányzati igazgatásról szóló törvény egyik bekezdése is, és az elfogadásával véletlenül a politikai felsővezetőkre is kiterjesztették a rájuk addig nem vonatkozó összeférhetetlenségi szabályt.Mindezt a hvg.hu vette észre, és rá is kérdeztek a kormánynál, hogy akkor most tényleg lemond-e Orbán Balázs és Varga Judit a közalapítványi kuratóriumi tagságról. Az IM azt válaszolta, hogy a lap téved, mert a közalapítványokról szóló törvény alapján nem áll fenn az összeférhetetlenség. Vagyis az egymásnak ellentmondó jogszabályok közül ők a lazábban szabályozót tekintik érvényesnek.Csakhogy hiába sarkalatos (kétharmados) az IM által favorizált közalapítványi törvény, nincs a magyar a jogrendben olyan szabály, ami kimondaná, hogy az ezért magasabb rendű. Az általános jogállami norma az, hogy ha van, a szigorúbb szabályt kell alkalmazni, hiszen annak betartása nem sérti a másik törvényt.Érvelésük sántítását a kormányban is érzékelhették, ugyanis a törvényalkotási bizottság fideszes többsége egy másik törvénycsomagban hirtelen megszavazott egy módosítást, így a hatályon kívül helyezett passzus a parlamenti szavazáskor várhatóan visszakerül majd az igazgatási törvénybe.
444 a kommenteren - 444
Egy pillanatra úgy tűnt, nem lehetnek tagok a miniszterek a közalapítványok kuratóriumaiban, aztán eszmélt a kormány