A narrátor a mikrofonhoz lépett a Kossuth téren felállított színpadon. „Most Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke mond ünnepi beszédet” – mondta, mire a közönség hangos pfujolásba, tapsolásba kezdett, valaki bekiabálta, hogy „Le vele!”, kisebb kórus pedig a lemondását követelte. Göncz tanácstalan volt, egyszer hosszan balra nézett, meg nem szólalt, és 47 másodperc múlva elhagyta a színpadot. Ez volt a harmadik magyar köztársaság első éveinek egyik legnagyobb politikai botránya, amit a két egymásnak feszülő nagy politikai tömb homlokegyenest másképp magyaráz – egyébként mind a mai napig.Harminc évvel ezelőtt, 1992. október 23-án történt mindez, két évvel voltunk a rendszerváltás után, az ország élén az MDF vezette koalíció állt, a köztársasági elnök az SZDSZ jelöltje volt. Ez a kettős hatalom állandó konfliktusok forrása volt. Göncz a taxisblokád idején szembehelyezkedett a kormánnyal, a kibontakozó médiaháborúban nem volt hajlandó leváltani a tévé- és a rádió ellenzékinek kikiáltott elnökeit, az igazságtételről szóló törvény aláírásának megtagadása miatt pedig az egykori ötvenhatos forradalmárok egy részével is szembekerült, miközben 1958-ban őt magát is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.Az MDF az 1990-es hatalomra jutását követő hetektől ellenszélben kormányzott, népszerűsége 10 százalék körülire apadt, és ez így volt végig a ciklusban. Csurka István, az MDF alelnöke egy antiszemita kiszólásokkal teli írásban követelte a kormányzást lehetővé tevő, a két legerősebb párt, a népies MDF és az urbánus SZDSZ által megkötött paktum felmondását. A paktumban korlátozták a kétharmados törvények körét, megteremtették az erős miniszterelnöki pozíciót, valamint biztosították annak lehetőségét, hogy az SZDSZ-es Göncz Árpád legyen a köztársaság elnöke. A szélsőséges hangokra válaszul született meg a Demokratikus Charta, az ellenzéki pártok mozgalma, aminek részese volt az addig karanténba zárt MSZP is.Árpádsávos karszalagok kontra 1956 örököseiMár akkor is párhuzamos valóságokban éltünk. A Népszabadság címoldalán hozta a hírt, a harmadik oldalon lévő jegyzet helyén Göncz ünnepi beszédének szövege volt, alatt Bodor Pál publicisztikája Nem a nemzet szégyene címmel. A történteket szellemi merényletnek nevezte, az elkövetőket is azonosította:„Árpádsávos karszalagok, fekete, katonás köpenyegek, csuklyák, sok évtizeddel ezelőtti, halálemlékű kellékek is föl-föltűntek a tüntetők között, mintegy bizarr politikai színjáték fenyegető jelmezei; azt a színjátékot már ismerjük, azt bizony nagyon tehetségtelenül, tragikusan rossz kedvében írta a történelem. 1956 viszont, a magyarok istenére esküszünk: nem a nyilasok forradalma volt!”A kormánypárti Új Magyarország a címoldalon közölte Göncz el nem hangzott beszédének egy részletét, de hogy miért is nem hangzott el az a beszéd, az csak az 5. oldalon derül ki egy (f) által jegyzet kis publicisztikában, amiben nem szerepel Göncz Árpád neve. És nincsenek Árpád-sávos karszalagok, fekete, katonás köpönyegek, csuklyák sem a szövegben. A jegyzetíró a pfujoló tömegből a miniszterelnök és a kormány éltetését hallotta ki.„Talán arra gondol [Göncz], hogy az ország népének az a része, amelyik nyíltan, az utcán is vállalni kívánja 1956 örökét, a kormány támogatását várta volna tőle, a nemzeti érdekek mindent megelőző képviseletét. Talán eszébe jutnak az alá nem írt akták, amelyek aláírását pártja nyomására tagadta meg. Igen, nagyon magányos.”Az idő előrehaladtával két markáns vélemény bontakozott ki.Kizárólag az MDF vezette jobboldallal összejátszó bőrfejűek, hungaristák, neonácik fütyültek a téren. Az igazságtételi törvény visszaküldése miatt egykori társukban csalódott ötvenhatosok adtak hangot nemtetszésüknek. Bőrfejűek, hungaristák, neonácikA korabeli Magyarországon két híradó volt, az úgynevezett rendes Híradó, ami a Kádár-korszakban bejáratott este fél nyolcas időpontban adott erősen kormánypárti jelentést az országban történtekről. Korabeli nézőként soha nem hittem volna, hogy egyszer így fogok emlékezni, de a NER-es közmédia hírcsatornájával összevetve Pálfy G. István már-már alulról súrolta a BBC-s sztenderdeket. A másik az Egyenleg, az úgynevezett ellenzéki híradó volt. Ez rövidebb volt a kormánypártinál, több kiadása is volt, a legnézettebb az este 10 órás. Ez annyiban volt ellenzéki, hogy ellenzéki politikusok is szerepeltek benne, és a néző érzése az volt, hogy inkább ebből derül ki, mi történik az országban, nem a másikból. Az Egyenleg volt az a hírműsor, amelyik bemutatta, hogy a Kossuth téren neonáci csoportok is jelen voltak, és részt vettek az elnök kifütyülésében. Erre erősített rá címlapjával és a lapban közölt, skinheadekről készült fotókkal a 168 óra is.Egykori társukban csalódott ötvenhatosokA kormánypárti oldal ezzel szemben tudomást sem vett a neonácikról, a köztársasági elnököt szerintük kizárólag az igazságtételi törvény vétója miatt Gönczben csalódott egykori ötvenhatosok némították el. És még azt is szemére vetették, hogy miért nem mondta el a beszédét, hiszen a Kossuth téren a hangosítás kiváló. Kónya Imre, az MDF frakcióvezetőjeként jelen volt az ünnepségen, az ...és az ünnep mindig elmarad? címet viselő könyvében így írt a botrányról: „Sokkoló lehet az élmény, hogy a hajdani bajtársak ellene fordultak, futott át az agyamon, de egy cseppet sem sajnáltam. Eszembe jutott a taxisblokád, az igazságtételi törvény vétója – hajdani bajtársai elsősorban ezért fordultak ellene – s a legújabb: a médiaháborúban játszott dicstelen szerep. Néztem az elnököt, az ellene tüntető tömeget, s némi elégtételt éreztem. A »mértékadó körök« kezdettől kritikátlanul ajnározták. Azokat pedig, akik bírálni merészelték, a demokrácia ellenségének nyilvánították. Göncz pedig szívesen magáévá tette ezt a narratívát. Nem lehet könnyű most szembesülni egy másfajta realitással.”És mit mondott Orbán?Orbán Viktor közvetlenül ugyan nem volt érintett, de a harmadik köztársaságban ő az, aki mindvégig – akár ellenzékiként, akár kormánypártiként – vezető szerepben volt, ekkor éppen az ellenzéki Fidesz frakcióvezetőjeként. Viszonyulása az elmúlt több mint 30 évben lényegében bármihez nagyon érdekes. Nos, akkoriban valószínűleg ő is inkább az Egyenleget nézte, nem a fél 8-as TV-Híradót.Az október 23-i ünnepség az Operaházban ért véget, ahol Antall József miniszterelnök beszélt, Orbán pedig tüntetően távozott, mert, mint mondta, Antall József elmulasztotta felajánlani Göncznek: beszédét mondja el az operában.Orbán a parlamenti vitához is hozzászólt, szavaiból kiderült, hogy közelebb állt hozzá a neonáci-, mint a csalódott ötvenhatosok-verzió sőt, egy füst alatt az akkoriban már az SZDSZ-hez közeledgető MSZP-nek is odapörkölt egyet. Részlet a parlamenti jegyzőkönyvből: „Az önök [a kormány] nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy Göncz Árpád addig akadályozta a végrehajtó hatalom alkotmányos működését, amíg a felháborodott – úgymond – nép kénytelen volt fasiszta egyenruhát és jelvényeket ölteni, hogy e feletti felháborodását kifejezze. (Derültség. Taps a bal oldalon.) Egy pillanatra elállt a lélegzetünk akkor is – be kell hogy valljam önöknek –, amikor a Szocialista Párt egyik vezető képviselője ugyancsak Göncz Árpád magatartásával, ügyefogyottságával magyarázta a történteket. (Egy hang: Szűrös!)”Orbán szerint a Kossuth téren a rendőrségnek fel kellett volna lépnie, mivel „megáll a garázdaság szabálysértése, amelyet az követ el, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen”. Szerinte a jelenlévő kormánytagok elmulasztották a kiállást Göncz mellett, mivel a köztársasági elnököt nem szimplán kifütyülték - az szóra se lenne érdemes -, hanem „a kormányt éltető, fasiszta szkinhedek fütyülték ki”. Az Egyenleg kivégzéseNyolc hónappal később a Hét (vasárnaponként jelentkező kormánypárti hírműsor volt) azzal állt elő, hogy az Egyenleg meghamisította az október 23-i felvételeket, azok nem is akkor készültek. Ahogy Stefka István akkori híradós szerkesztő a Pesti Strácokon írt cikkében két évvel ezelőtt levezette: „Göncz Árpád megjelenése előtt az ünnepségre összegyűlt többezres tömegnek az emelvény melletti kivetítőn 56-os filmdokumentációkat vetítettek. Köztük Nagy Imre beszédét. Ekkor vonultak el a szkinhedek, akik a kommunistának tartott Nagy Imre filmbeli beszédét fütyülték ki, fújólás, ordítozás közepette.”Mindez azért fontos, mert alátámasztotta a kormány álláspontját: Göncz Árpádot nem a térről addigra eltávozott skinheadek, hanem saját, ötvenhatos társai fütyülték ki, akik úgy érezték, elárulta őket azzal, hogy nem írja alá az igazságtételi törvényt.A Magyar Televízió vizsgálatot rendelt el, hogy megállapítsák: hamisított-e az Egyenleg? Ez volt a muster-botrány, amiben egy szerencsétlen, a technikára vonatkozó állítás felülírta azt, hogy az Egyenleg tudósítása tartalmilag helytálló volt.Bánó Andrást és több közvetlen érintett kollégáját felfüggesztették, majd elbocsátották, főszerkesztőként tartott utolsó sajtótájékoztatója 4:54-től látható az 1993. október 26-i Híradóban:Az Esti Egyenleg élére Murányi Lászlót, egy kormánypárti újságírót neveztek ki, a stáb nem akart vele dolgozni, a műsor megszűnt. Bánó a földrengésszerű szocialista győzelemmel végződő 1994-es országgyűlési választás után visszakerült a köztévébe, 2000-ben pedig jogerősen pert nyert Pálfy G. Istvánnal, a Hét főszerkesztőjével és a lejárató anyagot készítő Császár Attila riporter ellen. A Legfelsőbb Bíróság elutasítva az alperesek felülvizsgálati kérelmét kimondta: „az Egyenleg valósághűen számolt be az 1992. október 23-án a Kossuth téren történtekről”. És akkor kiszúrják a kapucnis Molnár ZsoltotHogy hol voltak és mit csináltak valójában a skinheadek 1992. október 23-án, az a 2014-es, zsinórban második kétharmados fideszes győzelemmel záruló országgyűlési választás után pár héttel derült ki, méghozzá nem mindennapi körülmények között.Az akkor fideszes Magyar Nemzet azt állította, hogyha belelapozunk a kifütyülés után megjelent 168 órában, aminek a címlapját fentebb közöltük is, akkor Molnár Zsoltnak, az MSZP budapesti elnökének a kapucnis fényképével fogunk találkozni. A későbbi politikus ugyanis a Kossuth téren és a tévészékháznál skinheadekkel tüntetett Göncz Árpád kifütyülése napján. És tényleg.Molnár Zsolt az MSZP budapesti elnöki posztjáról a közelgő önkormányzati választások miatt lemondott ugyan, de visszautasította, hogy skinhead lett volna vagy részt vett a köztársasági elnök beszédének megzavarásában. Hogy szerepét tisztázza, kezdeményezte a Nemzetbiztonsági Hivatal 1992. október 28-án készült értékelő jelentésének nyilvánosságra hozatalát. A szövegből kiderült, voltak-e skinheadek a beszéd megzavarói között. Nos, a jelentés erről így fogalmazott (szöveghű változat):„Amikor az ünnepi megemlékezésen Dr. Göncz Árpád köztársasági elnök úr beszédére sor került volna a tömegből a köztársasági elnököt becsmérlő jelszavakat kiabáltak, mellyel megakadályozták az ünnepi beszéd elmondását. A közbe kiabálások legerőteljesebben a téren két helyen elhelyezkedő skinhead csoportok irányából hallatszottak, azonban olyan tevékenységet nem észleltünk, mely arra utalt volna, hogy valaki(k) az ott tartózkodó skinheadeket a provokációra bujtogatta volna. (...) A rendezvény befejezését követően a 4000 fős tömegből mintegy 500 fős csoport kiválva a Szabadság térre, a Magyar Televízió székháza elé vonult. A csoport tagjai elsősorban skinheadek voltak és a székház előtt demonstráltak a médiaelnökök leváltását követelve.”Eszerint tehát többszáz skinhead csakugyan volt a Kossuth téren. Ők tehát megvárták, hogy véget érjen Göncz beszéde, és csak utána távoztak a Szabadság téri tévészékházhoz.Konklúzió Harminc év távlatából nagy valószínűséggel két tényt lehet kijelenteni Göncz Árpád 1992. október 23-i kifütyüléséről: Nem igaz, hogy kizárólag bőrfejűek, hungaristák, neonácik fütyültek a téren. És az sem igaz, hogy csupán az igazságtételi törvény visszaküldése miatt egykori társukban csalódott ötvenhatosok adtak hangot nemtetszésüknek.