Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kapcsolata mindig is elég terhelt volt. A hatalmas olajvagyonon ülő arab királyság úgy tudott hosszú évtizedeken át az Egyesült Államok egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese és az amerikai fegyvereknek a köszönhetően a régió meghatározó hatalma maradni, hogy közben az Amerika- és Nyugat-ellenes radikális iszlamizmus egyik legnagyobb támogatója, muszlim monarchiaként alapvetően szemben áll az Egyesült Államok legalapvetőbb értékeivel, és egyre gyakrabban szembe megy az érdekeivel is. Szaúd-Arábiából rengeteg pénzzel és ideológiai utánpótlással támogatták a nemzetközi iszlamista terrorizmust, a királyságban kegyetlenül elnyomják a nők, kisebbségek és a rendszer ellen tiltakozók emberi jogait, szinte teljesen biztos, hogy a szaúdi koronaherceg parancsára gyilkolták meg és darabolták fel Dzsamal Hasogdzsi amerikai-szaúdi újságírót, pár napja pedig pár rendszerkritikus Twitter-bejegyzésért 16 évre bebörtönöztek egy szaúdi-arab kettős állampolgárt. Az Egyesült Államok mindennek ellenére kitart az egyre bátrabban ellenszegülő szaúdiak mellett. Az elmúlt hetekben azonban nagyon kiborult a bili, legalábbis az amerikai kormány reakciói alapján úgy tűnik. A szaúdiak vezette olajkartell, az OPEC, pár külső taggal, így Oroszországgal is kiegészülve nemrég arról döntött, hogy napi kétmillió hordóval visszavágja a globális olajkitermelést az egyébként is kifeszített, keresleti piacon. Mindez az olajár további emelkedését jelenti. Ezek után az Egyesült Államok elnöke arról kezdett beszélni, hogy mindez nem marad következmények nélkül, és itt az ideje újragondolni az amerikai-szaúdi viszonyt.Joe Bident hivatalosan azért háborította föl ennyire a szaúdiak döntése, mert ezzel komoly bevételekhez segítik az Ukrajna ellen brutális háborút vívó Oroszországot. De a fontosabb ok talán, hogy az autófüggő USA-ban a benzinár az egyik legfontosabb politikai kérdés, az OPEC döntése miatt pedig a rég nem látott inflációtól szenvedő, egyre költségérzékenyebb amerikaiak drágábban tudnak majd tankolni. Két héttel az időközi kongresszusi választások előtt a megugró benzinár gyakorlatilag lenullázza a demokraták esélyei a többség megtartására. Sokan pedig azt gyanítják, hogy az olajár emelésével a szaúdiak nagyon tudatosan Donald Trump jelöltjeit akarják segíteni. De tényleg törést hozhat ez az eset az amerikai-szaúdi viszonyban? Erre nem sokan vennének mérget. A jó a rossz és a kartellOktóber elején Bécsben összeült az OPEC+, a legnagyobb olajkitermelő országokat összefogó globális kartell, kiegészülve pár, hivatalosan nem a kartellbe tartozó taggal, például Oroszorországgal. Előre sejteni lehetett, hogy a világ legnagyobb kitermelőjének számító szaúdiak és az oroszok a kitermelés csökkentését akarják majd elérni az ülésen. És nem okoztak meglepetést, a kartell úgy döntött, hogy napi 2 millió hordóval csökkenti a kitermelést. Az OPEC szerint kizárólag gazdasági döntésről van szó, semmilyen politikai motiváció nincs a kitermelés visszafogása mögött. A szaúdi energiaügyi miniszter, Abdulaziz bin Szalmán herceg (Mohamed bin Szalmán koronaherceg bátyja) a gyűlés után azt mondta, hogy mindenkinek joga van azzal vádolni a kartellt, hogy manipulálni akarja az árat (közgazdaságtani tankönyvi értelemben amúgy minden kartellnek ez a célja), az OPEC viszont csak stabilizálni akarja a piacot. Az elmúlt hónapokban ugyanis a világgazdaság lassulásával visszaesett a kereslet, aminek következtében csökkent az olaj ára, az pedig nagyon bizonytalan, hol meddig tartanak majd a gazdasági nehézségek. A legtöbb gazdasági elemző azzal számol, hogy 2023-ban több fejlett nyugati gazdaság is recesszióba kerül, így amúgy várhatóan még kevesebb olajra lesz igény a világpiacon. Az, hogy az OPEC időnként visszavágja a termelést, viszonylag normális és hétköznapi dolog (már ha elfogadjuk, hogy egy nemzetközi olajkartell létezése normális, miközben a világ legtöbb országában börtön és pénzbüntetés jár a piac ilyen befolyásolásáért). Legutóbb a koronavírus-járvány alatt vágta vissza a kitermelést a szervezet, hasonló okokból: a járvány miatt bevezetett lezárások hatására visszaesett a gazdaság, ezzel az olaj és abból származó termékek kereslete is, így a termelők, hogy megakadályozzák az ár meredek zuhanását, inkább kevesebb olajat vittek a piacra. Akkor a most bejelentetthez képest is drasztikusan, napi 10 millió hordóval csökkentették a kínálatot. Szakértők szerint most pedig hiába döntött kétmilliós csökkentésről az OPEC, várhatóan kevesebb, mint napi egymillió hordóval csökken majd a kitermelés, mert nem minden ország tudja eléggé visszavágni a kitermelést. Az áremelkedés azért így sem maradt e: a Brent olaj ára szeptember végén 85 dollár körül mozgott, ez az OPEC október 5-i gyűlése előtt is emelkedett, utána pedig a 98 dollárt is megközelítette. Azóta kisebb ingadozásokkal 94 dollárra esett vissza az árfolyam. Nem teljesen egyértelmű viszont, hogy mennyire volt szükség a mostani vágásra. Antoine Blaff, a Nemzetközi Energiaügynökség korábbi vezető olajipari elemzője arról beszélt az Al Jazeera műsorában, hogy bár a nyáron kevesebb volt a kőolaj iránti kereslet, mint az megszokott, az olajpiacon még nem annyira érezni a gazdasági visszaesést, mint máshol. A műholdas képek alapján sem tűnik úgy, hogy komoly tartalékokat kellett volna felhalmoznia az olajkitermelőknek, mert nem tudják eladni a terméket. Ez alapján úgy tűnik, az OPEC inkább megelőzni akarja a gondokat, mint kezelni. Ennek ellenére iparági elemzők számítottak rá, hogy előbb-utóbb számítani lehet egy hasonló lépésre. Putyinnak kicsit jó, Bidennek nagyon fájAz amerikai kormány is számított erre, és próbált is tenni ellene. Pontosabban próbált lobbizni az OPEC-nél, elsősorban szövetségesénél, a szaúdi kormánynál, hogy lehetőleg egy-két hónappal halasszák el a tervezett vágást. Elsősorban azért, mert akkor nem a midterm választások előtt nőnének a benzinárak Amerikában. Igaz, ezt az amerikai kormány képviselői határozottan tagadták, hogy a választás lebegett volna a szemük előtt, helyette az orosz-ukrán helyzetre mutogattak. Akármi is az indok, megpróbáltak észérvekkel hatni a szaúdiakra, gazdasági elemzéseket prezentáltak, amelyek szerint nincs olyan gazdasági ok, ami miatt ne lehetne az OPEC következő üléséig várni a döntéssel. Erre viszont a szaúdiak nem voltak hajlandók, mondván, hogy ha egy hónappal később avatkoznak be a piacba, annak már komoly negatív gazdasági hatásai lennének. Nyilván az olajkitermelőkre. Washingtonnak ráadásul nagyon rosszul esik, hogy szövetségese éppen aktuálisan legnagyobb ellenségével, az orosz kormánnyal kézen fogva mozgatja az olajárat. Ami persze Moszkvának jól jön. Vagy legalábbis jól jött egy rövid időre. Az Oroszországban kitermelt Ural kőolaj árát (amiből a Mol is finomítja a benzint) ugyanis csak pár napig nyomta föl az OPEC+ bejelentése. A bécsi gyűlés előtt 70 dollárba került egy hordó Ural, október 7-én, két nappal a döntés után ez 78,6 dollárra ment föl, azóta viszont 71 dollárra esett vissza.A szaúdiak természetesen kezdettől fogva elutasították, hogy bármilyen formában is szeretnék segíteni Moszkvát a döntéssel. Az amerikai kedélyek lecsendesítésére pedig a New York Times szerint magánbeszélgetésekben szaúdi diplomaták megígérték amerikai partnereiknek, hogy amikor decemberben életbe lépnek az orosz olajra kivetett európai szankciók, készek lesznek megemelni a termelést, ezzel lényegében még egy kicsit belerúgva az orosz olajiparba. Az amerikaiak viszont talán jobban tartanak attól, hogy MBS és kormánya Putyin helyett Donald Trumpot akarja segíteni. Az OPEC+ döntése óta több demokrata politikus és politikai szakértő is beszélt arról, hogy az olajkitermelés visszafogásával a szaúdiak a republikánus képviselő- és szenátorjelölteknek kedveznek. A november 5-i félidős amerikai választásokon az alsóház összes képviselőjéről és a szenátorok harmadáról (100 szenátorból 35-ről) szavaznak a választók. Ez általában amolyan népszavazás az aktuális elnök első két évéről, így gyakran az éppen aktuális ellenzék jön ki győztesen. Ez pedig jelen esetben azt jelentheti, hogy a demokrata párt elveszítheti a hajszálvékony többségét a Kongresszus két házában, ezzel béna kacsává téve Joe Biden elnököt. A republikánus jelöltek között pedig most elég sokan a párt trumpista/populista/idiotista szárnyához tartoznak. Mellékszál, de ez részben amúgy a demokraták „hibája” vagy stratégiája is, ugyanis több ilyen jelöltet is támogattak a republikánus előválasztások alatt, gondolván, hogy nem nagyon konzervatív körzetekben az ilyen szélsőséges jelöltek ellen jobb esélyük van a demokratáknak. Ilyen helyzetben a benzináremelkedés nyilván fokozza az egyébként is erős bizonytalanság érzést, hogy Biden alatt nem megy jól a gazdaság. Mindez kiegészülve a magas inflációval, a recesszió fenyegetésével bizony sokba kerülhet Bidennek és jelöltjeinek. De miért akarnák a szaúdiak újra hatalomra segíteni Donald Trumpot? Mert Mohamed bin Szalmán és Donald Trump remekül kijöttek egymással (ahogy Trump és Kim Dzsongun, Trump és Orbán Viktor, de ezt csak így ideteszem). Trump első elnöki útja Szaúd-Arábiába vezetett, ahol gyorsan meg is állapodott MBS-el egy 350 milliárd dolláros fegyverüzletről. Ez annyira megalapozta kettőjük között a jó viszonyt, hogy Trump később saját kormányával és CIA-val szemben is védte a koronaherceget, akik azt bizonygatták, hogy MBS-nek komoly köze lehet Dzsamal Hasogdzsi középkori stílusú lemészárlásához. Bob Woodward veterán amerikai politikai újságíró Trumpról szóló könyvében azt írta, hogy az elnök állítólag azzal hencegett, hogy „bevédte MBS seggét”, amikor elérte, hogy a Kongresszus szálljon le a szaúdi trónörökösről. Sok szempontból viszont inkább Trump a szaúdiak lekötelezettje. Jared Kushner, Trump kedvenc lányának férje például kétmilliárd dolláros befektetést kapott a szaúdi vagyonalaptól, hála MBS közbenjárásának. Az évek során pedig Trump saját cégei is rengeteg pénzt kerestek a szaúdi kormánnyal és királyi családdal kötött üzleteken. Csak néhány példa:a szaúdi kormány egy egész emeletet megvett a Trump World Tower nevű New York-i felhőkarcolóban (ez nem a Trump Tower), Trump egy kampánybeszédében azzal hencegett, hogy 40-50 millió dollárért ad el apartmanokat a szaúdi uralkodó családnak, szaúdi kormánytagok pedig egy látogatással 13 százalékkal meg tudták nyomni 2018-ban. De még a személyes és pénzügyi kapcsolatoknál is fontosabb lehet Trump külpolitikai „filozófiája”, ha lehet így mondani. Trump America First politikájának lényege az volt, hogy az Egyesült Államok nem játssza a világrendőr szerepét, és a nemzetközi kapcsolatokat elsősorban a gazdasági céllal építi. Vagyis amíg Szaúd-Arábia sok olajat ad el és sok fegyvert vesz az Egyesült Államoktól, és nem támogatja (nyíltan) a közel-keleti, Amerika-ellenes kormányokat és mozgalmakat, addig minden oké. ÁlkeménykedésJoe Biden elvi szinten más külpolitikai doktrinát képvisel, bár azért hozzá kell tenni, hogy ő nagyon megválogatja, melyik nemzetközi konfliktusokra fókuszálja az amerikai erőforrásokat. (Ezzel is magyarázta annak idején, hogy teljesen ki kell vonulni Afganisztánból, aminek persze katasztrófa lett a vége.) A gyakorlatban viszont azért Biden kormánya sem igazán kemény a szaúdiakkal, még ha szóban sokkal keményebben bele is áll MBS rezsimjébe. A gyakorlatban azonban továbbra is fennmaradtak a szoros gazdasági és katonai kapcsolatok az amerikai és szaúdi vezetés között. Biden pedig a nyáron végiglátogatta közel-keleti szövetségeseit, így Rijádba is ellátogatott, ahol barátságosan pacsiztak MBS-el. Úgy tűnik viszont, hogy nem sikerült annyira meggyőznie a szaúdi koronaherceget arról, hogy nem járna jobban egy Trump-kormánnyal. Az Interceptnek nyilatkozó külpolitikai elemzők szerint ez a bideni közel-kelet-politika teljes kudarcát jelzi: nem áll ki kellőképpen a szaúdi kormány kegyetlenségeivel szemben otthon és külföldön, de nem is sikerült eleget smúzolni, hogy teljesen az oldalára állítsa Rijádot. Biden az OPEC+ döntés után viszont a viszony átgondolásáról beszélt. És ha akarna, az amerikai kormány tudna fájdalmat okozni a szaúdiaknak. Erre két eszköze is lehetne: az egyik a fegyver, a másik az olaj. Egyrészt az Egyesült Államok leállíthatná a szaúdiaknak ígért fegyverszállítmányokat, és hozhatna törvényeket arról, hogy a jövőben sem köt ilyen megállapodásokat a szaúdi rezsimmel. Demokrata politikusok már el is kezdett dolgozni két erről szóló törvényjavaslaton is. 2021-ben az Egyesült Államok 1,2 milliárd dollár értékben adott el fegyvereket Szaúd-Arábiának, nincs még egy ország, amely ennyi amerikai fegyvert venne. Ezeket pedig a szaúdiak keményen fel is használják, hogy régiós dominanciájukat biztosítsák. Másrészt az amerikai kormány kezelhetné úgy az OPEC-et, mint bármilyen másik kartellt, vagyis megbüntethetné azért, ha befolyásolja a piacot. Erről már van is egy törvényjavaslat, amely már 2007 óta kering az amerikai törvényhozási rendszerben. Ez a NOPEC (No Oil Producing and Exporting Cartels, vagyis olajkitermelő és exportáló kartellek elleni) nevű javaslat, ami mutatja is, kire céloz ez a jogi fegyver. A javaslat lényege, hogy az OPEC-tagállamok és olajcégeik ellen is lehessen versenyjogi eljárásokat indítani az amerikai bíróságon, ezzel lényegében nem tűrve tovább a kartellezést. A NOPEC eddig is amolyan falra akasztott puskaként működött az amerikai-szaúdi viszonyban, és most is így kezdtek el róla újra beszélni. De azt soha nem merték leakasztani, tartva attól, hogy ezzel helyrehozhatatlan károkat szenvedne ez a nagyon nehéz, de sokak szerint geopolitikai szempontból szükséges viszony. És éppen emiatt a mostani fenyegetőzést sem követi majd komolyabb összefeszülés. A Fehér házban attól tarthatnak, hogy a keményebb kiállás azzal járhat, hogy tényleg orosz oldalra tolja Szaúd-Arábiát, nagyon erős és gazdag szövetségest ajándékozva a nemzetközi porondon egyre inkább elszigetelődő Putyinnak. Külpolitikai elemzők legalábbis azt gondolják, hogy Biden ilyen tanácsokat kaphat fő közel-keleti tanácsadójától, Brett McGurktól. Ráadásul ebben az időszakban amúgy is felértékelődtek Amerika kapcsolatai az olaj- és gázkitermelőkkel, emiatt még korábbi ellenségeinek is sokkal több mindent hajlandó elnézni. És bármit is döntene az amerikai kormány, az már nem tudná lejjebb vinni a benzin árát az amerikai kutakon a választásokig.