A fogyasztási cikkeket és orvosi berendezéseket gyártó holland Philips Electronics a veszteségei csökkentése érdekében 4 ezer munkavállaló leépítését tervezi. A teljes állomány 5 százalékát érintő, azonnali hatályú létszámcsökkentéstől évi 300 millió euró megtakarítást várnak.Az amszterdami székhelyű vállalat hétfőn közölte, hogy az idei harmadik negyedévet 1,33 milliárd euró veszteséggel zárta az előző évi 2,98 milliárd euró profit után. Az árbevétel 4 százalékkal 4,31 milliárd euróra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az akvizíciókat és cégeladásokat hatásait kiszűrő, valamint az árfolyamhatástól megtisztított értékesítés éves összehasonlításban 5 százalékkal esett, az ellátási lánc zavarai, a chiphiány, valamint a szigorú kínai zéró-Covid politika miatt. A szakértők által inkább figyelemmel követett EBITA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés levonása előtti eredmény) 209 millióra esett az előző évi 512 millió euró után. A cég egy hete kinevezett igazgatója, Roy Jakobs a gyorsjelentésben a cég veszteségeinek lefaragását ígérte, és azonnali hatállyal 4 ezer fős létszámleépítést jelentett be, ami a holland anyacég mellett az amerikai leányvállalat működését érinti leginkább. "Öt negyedéve folyamatosan csökkennek a bevételeink és a nettó nyereség, amely a harmadik negyedévre veszteségbe fordult" - fogalmazott Jakobs. Elmondta, hogy a vállalat a kereslet gyors ütemű lassulását várja Kínában, és az infláció miatt kisebb mértékben Nyugat-Európában, az észak-amerikai piaci azonban "még erősen tartja magát". Az új cégvezető a kilátásokat illetően elmondta, hogy romló makrogazdasági környezetre, elhúzódó működési és ellátási problémákra számít. Az egykor szórakoztatóelektronikai és világítástechnológiai cégként ismertté vált Philips, amely ma már inkább orvosi berendezéseket gyárt, a harmadik negyedévben 1,3 milliárd eurós értékvesztést könyvelt el, miután tavaly 5,5 millió - az alvászavar kezelését szolgáló - lélegeztetőgépet hívott vissza. A cég piaci értéke 70 százalékot zuhant az elmúlt egy évben. (MTI, Reuters)
444 a kommenteren - 444
Munkavállalóinak 5 százalékát bocsátja el a Philips Electronics