Bihari Napló

erdon.ro ↗
0 komment

Őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnökének ügyvédje az MTI-nek elmondta: szerda reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, és kihallgatják a Központi Nyomozó Főügyészségen. A volt jegybankelnököt gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják – tette hozzá Bátki Pál. Jelezte, hogy folyamatos kapcsolatban van ügyfelével. A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán azt közölte, hogy összehangolt „nyomozási cselekményeket” hajt végre az úgynevezett…
+38 hasonló
0 komment

Harry Kane hódította el az idei Aranylabdát

Harry Kane és Alexia Putellas neve került a reflektorfénybe a hétfő esti, 70. Aranylabda-gálán, amelyet 45 perces csúszással rendeztek meg a londoni Palladium Színházban. A férfiaknál a Bayern München angol válogatott támadója, a nőknél pedig a London City színeiben szereplő spanyol középpályás érdemelte ki az előző idény legjobb játékosának járó elismerést. Kane a szavazáson a Real Madrid sztárját, Kylian Mbappét és a Barcelona fiatal szélsőjét, Lamine Yamalt előzte meg. Az angol csatár az…
+12 hasonló
0 komment

Hosszabb lesz az éjszaka: áttérünk a téli időszámításra

Romániában október 25-re virradólag ér véget a nyári időszámítás. Vasárnap hajnalban 4 órakor az órákat 3 órára kell visszaállítani, így az éjszaka egy órával hosszabb lesz. Az átállás idén egy nappal korábban történik, mint tavaly, amikor október 26-án tértünk át a téli időszámításra. A szabályozás azonban nem változott, az óraátállításra minden évben október utolsó vasárnapján kerül sor. A változással Románia visszatér a kelet-európai időzóna szerinti, UTC+2-es időszámításhoz, míg nyáron az…
+10 hasonló
0 komment

Macsétával támadt osztálytársaira egy 15 éves diák, egyikük kórházba került

Bozótvágó késsel támadt osztálytársaira október 22-én, csütörtök reggel egy 15 éves diák a pitești-i Armand Călinescu Műszaki Kollégiumban. Az egyik tanuló a jobb karján sebesült meg, és kórházba szállították, egy másik diáknak a bal kezén keletkeztek horzsolások, de ő nem kérte a kórházi ellátást. Az eset néhány nappal a besztercei késes támadás után történt, amelyben egy 13 éves tanuló megsebesített egy tanárnőt és egy másik diákot. Az Argeș megyei rendőrség tájékoztatása szerint a 15 éves…
+10 hasonló
0 komment

Hatvannyolcra emelkedett a spanyol vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

A csendőrség hőkamerákkal kutatott bennrekedt túlélők után a vagonok roncsai között. Teresa Albacete szóvivő elmondta: két darut és más nehézgépeket szállítottak a helyszínre, és elkezdték eltávolítani a fémtörmeléket, leszakadt darabokat, hogy biztonságos legyen a hozzáférés mentőcsapatok számára – írja az MTI. A nap folyamán kutyás egységekkel vizsgálják át a helyszínt, hogy megtalálják az összes áldozatot. A csendőrség biztosított a szerencsétlenség helyszínét, miután a balesetet vizsgáló…
+7 hasonló
0 komment

Tőkés László: Nem engedhetünk a 48-ból, az 56-ból és a 89-ből

Történelmi visszatekintővel kezdődött október 23-án, pénteken este a nagyváradi megemlékezés az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján. Habinyák István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Bihar megyei elnöke idézte fel az 1956-os forradalom legfontosabb mozzanatait a városháza dísztermében, majd az érdeklődők Zágoni Balázs dokumentumfilmjét tekintették meg, amely Szoboszlay Aladár aradi római katolikus pap és társai történetét dolgozza fel. A film egy kevésbé ismert, ám…
+7 hasonló
0 komment

Válságstáb alakult bombafenyegetés miatt a bukaresti repülőtéren

Válságstábot állítottak fel csütörtökön a bukaresti Otopeni repülőtéren, miután bejelentés érkezett egy Milánóból érkező repülőgépen elhelyezett bombáról – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). A SRI közleménye szerint a Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér irányítótornyát a Milánóból érkező, 11:09-kor leszálló WizzAir-járat személyzete értesítette egy bombafenyegetésről – írja az Agerpres. A gép 182 utasát és a személyzet 7 tagját a biztonsági eljárásoknak megfelelően evakuálják a…
+6 hasonló
0 komment

Egyházi szertartásokat tartottak halottak napja előtt a Rulikowski temetőben | FOTÓK

A Sulyok István Református Emlékkápolnánál Pál apostol filippibeliekhez írott levele III. részének 10. versét idézte beszédében Bán Alpár nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor. Úgy fogalmazott: emlékezünk a halottjainkra, és sokszor ez az emlékezés arra késztet bennünket, különösen ha gyászban történik, hogy arra gondoljunk, hogy elmúlunk, semmivé leszünk, eltűnik az életünk. Hogy olyan az emberi lét mint a lehulló sárga falevél. Lehet, hogy nagyjából ki tudjuk számítani, hogy hová fog esni, de…
+6 hasonló
0 komment

Rengetegen látogattak ki szeretteik sírjaihoz Váradon | GALÉRIA

Forgalmi fennakadás és rengeteg ember jellemzi mindenszentek és halottak napja körül a váradi Rulikowski temető környékét. Szombat délben a temető két bejáratánál – az autóforgalom előtt lezárt főbejáratnál és a jelenlegi autós behajtást biztosító kapunál, a Lidl üzlet mellett – rendőrök irányították a forgalmat. A temető megközelítésének megkönnyítése érdekében október 31-én, szombaton és november 1-jén, vasárnap 10 és 19 óra között gyorsjáratokat indít a Nagyváradi Helyi Közszállítási…
+6 hasonló
0 komment

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban: vizsgálják, vannak-e román állampolgárok az áldozatok között

A súlyos vasúti szerencsétlenség helyi idő szerint nem sokkal 9 óra előtt történt Los Yébenes és Urda települések között. A balesetben egy Madridból Sevilla felé tartó AVE gyorsvonat és az Iryo vasúttársaság egyik szerelvénye volt érintett. Az ütközés következtében két vasúti kocsi kisiklott és lezuhant a vasúti töltésről. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentőegységek, köztük tűzoltók, mentőhelikopterek és mobil intenzív terápiás egységek. A sérültek ellátása és a mentési munkálatok…
+6 hasonló
0 komment

Ismét bajba került egy román légitársaság: fizetésképtelenségi eljárást kezdeményezett

A 2017-ben, Just Us Air néven alapított légiforgalmi vállalat október 22-én nyújtotta be az Ilfov megyei törvényszékhez a fizetésképtelenné nyilvánítási kérelmet. A döntés megelőző és felelős jellegű, a célja a járatok folyamatosságának, az utasoknak és az üzletfeleknek a védelme. A teljes eljárás folyamán a Dan Air a megszokott módon folytatja a tevékenységét, a járatok menetrendje változatlan – közölte a vállalat. A cégvezetés azt állítja, szeretné elkerülni a Blue Air csődjéhez vezető…
+5 hasonló
0 komment

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten az Országház előtt

A zászlót a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar, a nemzeti lovas díszegység, valamint a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred és a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály – írja az MTI. Az ünnepségen a kormány, állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testületek képviselői valamint meghívott vendégek is részt vettek. A téren többen végignézték a zászlófelvonást. Magyarországon 1956…
+5 hasonló
0 komment

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében – jelentette be pénteken egy brüsszeli sajtótájékoztatón Paula Pinho, az Európai Bizottság szóvivője. Az EB-elnök Nicușor Dan államelnökkel és Luca Niculescu kormányfővel fog találkozni Bukarestben – írja az Agerpres. Ursula von der Leyen kedden Bulgáriába megy, szerdán pedig részt vesz az ENSZ Törökországban, Antalyában szervezendő klímakonferenciáján.
+4 hasonló
0 komment

Várhatóan pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a csernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

A vállalat tájékoztatása szerint a reaktor újraindításához szükséges minimális feltételek teljesültek, ezért szerdán megkezdték az ezt célzó műveleteket. Hangsúlyozták, hogy egy atomreaktor újraindítása összetett folyamat, amelyet szigorú eljárásrend és a nukleáris biztonsági előírások betartásával végeznek – írja az Agerpres. A Nuclearelectrica vezérigazgatója, Mihai Gioară szerint a reaktor visszakapcsolása fontos az ország energiabiztonsága és a villamosenergia-rendszer stabilitása…
+4 hasonló
0 komment

Újabb 30 nappal meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A prefektus sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a régi bányajáratok térségében továbbra is fennáll az omlásveszély, ezért folyamatosan figyelemmel kísérik a területen zajló folyamatokat. Ugyanakkor a korábban felmerült, hirtelen bekövetkező nagyobb omlás és az abból eredő árvíz veszélye jelentősen csökkent – magyarázta. Petres Sándor szerint a vészhelyzet fenntartását az is indokolja, hogy még nem épült meg az árhullámok visszatartására szolgáló tározó és vízelterelő rendszer. Ezek hiányában…
+4 hasonló
0 komment

DIICOT és SRI: Oroszországból irányított szabotázshálózat okozhatta a tüzet a brassói fegyvergyárnál

A nyomozók szerint a két fehérorosz állampolgárnak és ukrán társuknak közük volt a szeptember 14-én a Romarm állami hadiipari vállalat leányvállalatának közvetlen közelében keletkezett tűzhöz, amely több cég épületében is károkat okozott – írja az Agerpres. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) tájékoztatása szerint két gyanúsítottat Németországban azonosítottak és helyeztek előzetes letartóztatásba, miközben hasonló cselekmények elkövetésére készültek. A harmadik,…
+4 hasonló
0 komment

Kiderülhet, kik voltak a Szekuritáté besúgói – nyílt levélben fordultak az államfőhöz

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében – írja az Agerpres. A szervezet szerint bár 1989 után megkezdődött a kommunista politikai rendőrség működésének feltárása, a dokumentumok nehézkes hozzáférhetősége nem teszi lehetővé, hogy a társadalom átfogó képet kapjon arról, mekkora hálózaton keresztül figyelte meg…
+3 hasonló
0 komment

Súlyos munkabalesetet szenvedett egy férfi, kivizsgálás indult

Csütörtök reggel a SMURD mentőegységei sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak, akinek karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, Ilvatelek (Lunca Ilvei) községben – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). A közlemény szerint a súlyosan sérült férfit eszméletlen állapotban találták a mentőegységek. Egyik karját leszakította a gép, mellkasán sérüléseket szenvedett – írja az Agerpres. A mentőegység sürgősségi ellátásban…
+3 hasonló
0 komment

Hajók ütköztek a Fekete-tengeren, elsüllyedt egy vontatóhajó – hét emberért küzdenek a mentőegységek

A tárca sajtóirodájának közleménye szerint a török lobogó alatt közlekedő Ayaz Bey nevű vontatóhajó szerdán hajnali 04.20 körül nemzetközi vészjelzést (MAYDAY) adott le, miután ütközött az Antigua és Barbuda lobogó alatt közlekedő Mentor nevű hajóval – írja az Agerpres. Az első információk szerint az Ayaz Bey és a Ramazan Bey vontatóhajók egy korábban az ukrán vizeken megsérült hajót vontattak Odessza kikötője közeléből Törökország felé. A Mentor nevő vontatott hajón nem tartózkodott…
+3 hasonló
0 komment

Elkészült az aluljáró, de a környéken élők szerint újabb problémák keletkeztek

Az ott élők közül többen felháborítónak tartják, hogy a tömbházak udvarából kihajtva már nem fordulhatnak balra, a belváros irányába. Ráadásul a járdákat helyenként leszűkítették, ami megnehezíti a babakocsival vagy kerekesszékkel közlekedők dolgát. Az utca korszerűsítése következtében mintegy hatvan gépkocsi parkolási lehetősége is megszűnt a tömbházak mellett – jelezték a lakosok a közösségi média felületein. „A tervező, a kivitelező, a hatóságok zseniális ötlete volt, vagy az útburkolati…

Bejelentkezés vagy regisztráció