Egyre nehezebb igazán nagy újdonságot mutatni az okosórák piacán, a Huawei legújabb készüléke azonban több érdekes funkcióval is igyekszik kitűnni a mezőnyből. A Huawei Watch 6 nemcsak telefon nélkül is képes kapcsolatot tartani a külvilággal, hanem egyetlen érintéssel átfogó egészségügyi jelentést is készíthet. A kényelmes és elegáns óra ugyanakkor egy fontos területen elmarad a gyártó más modelljeitől.
Akár éveken belül általánossá válhat a vásárlást és a fizetést a mesterséges intelligencia végzi helyettünk. Mindezt a tudtunkkal és beleegyezésünkkel. A technológia már létezik, a tesztelésében magyar bankok is részt vesznek, az első ilyen vásárlásokat is végrehajtották idehaza. A fejlesztések gőzerővel folyatódnak, a BiztosDöntés.hu szakértői szerint a folyamat kulcsfontosságú szempontja a vevő biztonsága.
Immár 59 éve nyílt meg a Kádár-kor gőzkiengedő szelepe: Az idén 80 esztendős Heller Tamás és Markos György felidézte a Mikroszkóp Színpad legendáját. Közben az a titok is kiderült, mi köze egy basszusgitárnak ahhoz, hogy megalakult a Markos-Nádas Duó.
Egy húszéves amerikai lány, Betty Lou Oliver túlélte azt, amit elvileg lehetetlen. Az Empire State Building egyik felvonójában a 75. emeletről a felhőkarcoló alagsoráig zuhant, és élve került elő a roncsok közül. A Guinness-rekordok könyve a mai napig a leghosszabb túlélt liftzuhanásként tartja számon az esetet.
Az ország nagy részén erősen felhős, borult időre számíthatunk, a Tiszántúlon viszont többnyire napos, kevésbé felhős időjárás várható. A Dunántúl számos részén lehet eső, elsősorban a délnyugati területeken és a Közép-Dunántúlon eshet jelentősebb mennyiségű csapadék.
Az egyszerű vizuális tesztek évek óta töretlenül népszerűek – nem véletlenül. Ezek a képes tesztek játékosan ösztönöznek arra, hogy elgondolkodjunk saját érzéseinken és szükségleteinken. Ezúttal egy olyan vizuális tesztet mutatunk, amely arra keresi a választ, mi hiányozhat az életünkből. Nincs más dolga, mint megnézni az illusztrációt, és eldönteni, mit vesz észre rajta először.
Kedvezmények, ajándék palacsinta és welcome pezsgő a Sugovica partján – ha egy tartalmas és pénztárcabarát kikapcsolódásra vágyik, most jött el a tökéletes pillanat, hogy felfedezze Baját!
Szinte mindenki a nap 24 órájában a telefonját markolássza, és a teljesen értelmetlen videók nézésével észrevétlenül elrepül így akár hirtelen két óra is. A telefon folyamatos nyomkodása ma már a napi feszültség levezetésének első számú eszköze, akárcsak a streaming szolgáltatók végeláthatatlan sorozatai, amelyekből egyetlen késő estig egész évadokat darálnak le a rajpongók.
Míg sokan egész életüket a lelki társuk szüntelen keresésével töltik, mások pontosan tudják, hogy egyedülállóként sokkal jobban kibontakozhatnak, mint egy párkapcsolatban. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezek az emberek ne vágynának szerelemre vagy társaságra. Sőt, a boldog egyedülállók jellemzően sokkal nagyobb békében érzik magukat, amikor függetlenek.
Egy benzineskanna, egy gázpalack, egy vödör festék vagy akár egy súlyos szerszámosláda teljesen hétköznapi dolognak tűnhet egy autó csomagtartójában. Magyarországon azonban nem mindegy, hogyan helyezi el és rögzíti ezeket. A KRESZ ugyanis nem azt nézi elsősorban, hogy hétköznapi tárgyról vagy veszélyes anyagról van-e szó, hanem azt, hogy a rakomány veszélyezteti-e a közlekedés biztonságát.
Egyre nehezebben tudják elviselni a családfő hiányát, de bíznak abban, hogy mihamarabb újra köztük lehet. Mindent megtesz az igazuk bizonyítása érdekében az a kétgyermekes édesanya, akinek a férjét – meggyőződésük szerint – jogtalanul zárták rácsok mögé. Császár Zsolt szeptember elején megkezdte az ötéves börtönbüntetését, amit emberölés kísérlete miatt kapott. A közelmúltban drámai események játszódtak le, amikor a 3 és 6 éves gyerekei meglátogatták a börtönben.
Kína híres terrakotta hadseregének (vagy agyaghadsereg - a szerk.) szobrait, amelyeket a Kr. e. 3. században Qin Shihuang császár sírjának őrzésére készítettek, hagyományosan kizárólag férfi kézművesek munkájának tartották. Azonban egy új kutatás, amely az agyagszobrokon talált ujjlenyomatokat vizsgálta, megkérdőjelezi ezt a feltételezést. Az elemzés szerint a szobrok készítésében nők és gyermekek is részt vehettek, ami alapjaiban változtatja meg a Qin-dinasztia munkaerő-szervezéséről alkotott…
A magyar nézők számára közel ötven évvel ezelőtt vált hatalmas sztárrá Kabir Bedi, amikor hét esztendővel az elkészülte után itthon is bemutatták a Sandokan című sorozatot. Az indiai színész azóta számos világraszóló produkcióban dolgozott, volt a Polipka egyik gonosza, aki James Bondot akarta eltenni láb alól és alakított egy herceget a Gazdagok és szépek című amerikai szappanoperában. Blikknek pedig megannyi kalandról mesélt.
Az okosórák népszerűsége az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt, ám a technológiai fejlődés árnyoldalai is megmutatkoznak. Bár az ilyen eszközök általában biztonságosak, egyre több felhasználó számol be arról, hogy bizonyos modellek igencsak kellemetlen problémákat okoztak számukra.
A Reuters által felvetett értesülések alapján a Roszatom lecserélése nem egyszerű beszállítóváltást jelentene, hanem a jelenlegi beruházás lenullázását. Magyarország nemcsak az eddig befektetett pénz jelentős részét bukná, hanem csak a 2040-es években jutna hozzá ahhoz a villamos energiához, amire már most is szüksége lenne. A műszaki tartalom sem csereszabatos, ezért és a szükséges engedélyek miatt kellene mindent újra kezdeni.
Nem akárhogy hangolt a Forma–1-es Amerikai Nagydíjra Liam Lawson. A Racing Bulls új-zélandi versenyzője a megszokott sajtótájékoztatók és mérnöki megbeszélések helyett a színpadon kezdte meg a texasi versenyhétvégét, ahol élő koncertet adott a helyi közönségnek. A pilóta saját bevallása szerint jobban izgult, mint a versenypályán.
Visszatérhetett zátonyra futott hajójára Szabó Imre, az a tengeri vitorlázó, aki szinte napra pontosan három évvel ezelőtt futott zátonyra Fuerteventura partjainál. A tapasztalt hajós egy műszaki hiba miatt több napig hánykolódott a tengeren, mire a szél egy sziklának csapta vitorlását.
Mire számítanak Magyar Péteréktől az október 23-i állami ünnepségre érkezők, és mi a véleményük a Tisza-kormány eddigi teljesítményéről? Többek között erről kérdeztük a járókelőket a Kossuth téren, akik között feltűnt egy ismerős arc is: Medgyessy Péteré, aki 2002 és 2004 között volt Magyarország miniszterelnöke.
A Házasság első látásra negyedik évadának egyik legnagyobb fordulata volt, amikor Páli Juci nemet mondott Lőrincz Jánnak az oltárnál. A történetük azonban nem ért véget a kudarcba fulladt esküvővel: a kapcsolatuk szerelemmé mélyült, a pár pedig hivatalosan is összekötötte az életét.
Létezik a Földön egy olyan félreeső, jégbe fagyott szeglet, ahol a reggelek nem az ébresztőóra csörgéséve vagy a sürgető munkahelyi hívásokkal indulnak, hanem a végtelen óceán morajlásával és a természet fenséges csendjével. Bár első pillantásra mindez egy misztikus regény felütésének tűnhet, a lehetőség valóságosabb, mint gondolnánk.