Életveszélyes sérüléssel végződött egy összetűzés a Nógrád megyei településen, ahol egy 45 éves férfi és 18 éves fia támadt rá egy helyi lakosra. Az incidens egy gyógyszertárban kezdődött, amikor az 51 éves sértett és a 18 éves fiatalember között vita alakult ki.
A Vajna-hagyaték egyik legfontosabb hazai bástyája, a DIGIC Pictures rendezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozását, amely miatt a stúdió felkerült a hatóság feketelistájára.
Görög Zita és Sváby András az egykori munkakapcsolatukról és annak emlékeiről beszélgettek a tévés Útközben elmeséled című műsorában, amely során a színésznő őszintén felidézte a Megasztár műsorvezetőjeként átélt nehézségeit. A beszélgetés során Görög Zita egy régi sérelmét is megosztotta, amely kényelmetlen helyzetbe hozta Svábyt, aki akkoriban a Megasztár producereként a főnöke volt. Bár a tévés másképp emlékszik a történtekre, elismerte, hogy azóta sokat változott, és ma már elképzelhetetlen…
Azokon a kistelepüléseken, ahol nincs nagy áruház, teljesen megszűnhet a palackvisszaváltás, ha a helyi kisboltok bezárják a visszaváltó pontjaikat – legalábbis ettől tartanak a nevük elhallgatását kérő kisboltosok és a palackok elszállításával foglalkozó szakdolgozók. Ha tényleg előállna ez a helyzet az azt jelentené, hogy a falvakban élők számára minden ásványvíz, üdítő , sör, szörp automatikusan 50 forinttal drágulna, hiszen a visszajáró betétdíjat nem kapnák vissza.
Életének 84. évében elhunyt Steer Antal, a magyar birkózás kiemelkedő alakja, világ- és kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló. A kétszeres olimpikon, hétszeres magyar bajnok klasszis négy világversenyes éremmel írta be magát a sportág hazai történetébe. Visszavonulása után trénerként nevelte az újabb generációkat.
Futács Márkó 2013-ban nagyon rövid ideig volt Harry Kane csapattársa a Leicester Cityben. A magyar excsatár elmondta, hogy az angol már akkor is rengeteget dolgozott. Azt azonban még nem látta a Bayern München jelenlegi csatárában, hogy egyszer aranylabdás játékos lehet belőle.
Ki ne felejtette volna már el, hová tette a kulcsait, vagy ne keresett volna percekig egy szót, ami egyszerűen nem jutott eszébe? Az ilyen apróbb memóriazavarok mindannyiunk életében előfordulnak, és általában nem adnak okot aggodalomra. De mi van akkor, ha ezek a feledékenységek egyre gyakoribbá válnak, és már a mindennapjainkat is megnehezítik? Nos, a háttérben akár egy egyszerű, de annál fontosabb tényező is állhat: a B12-vitamin-hiány!
Csányi Péter, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint indokolt, hogy a tehetősebb réteg nagyobb részt vállaljon a közös terhekből, a vagyonadó azonban hátrányosan érintheti a magyar vállalkozásokat. Véleménye szerint az intézkedés visszafoghatja a beruházásokat, ronthatja a versenyképességet, és a hitelezésre is negatív hatással lehet. Úgy látja, az adóból származó bevétel nem áll arányban a lehetséges gazdasági következményekkel.
Meghökkentő és pikáns részletet osztott meg a néhai Matthew Perry magánéletéből egykori barátnője, René Ashton. A színésznő a színész életét bemutató, háromrészes Netflix-dokumentumfilmben, a The One About Matthew Perry című alkotásban vallott arról, hogy a Jóbarátok sztárjával egy másik világhírű hollywoodi kolléga, Bruce Willis magánrepülőgépén estek egymásnak, és ezzel beléptek a „tízezer méteres klubba”.
Hiába kezdett öngóllal, egy félideig szépen tartotta magát a harmadosztályú Bicske a Ferencváros ellen a labdarúgó-Magyar Kupa 4. fordulójában. A címvédő zöld-fehérek azonban a második játékrészre jóval magasabb sebességi fokozatra váltottak, és végül 4-1-re bedarálták vendéglátóikat.
Brasch Bence a Sztárban Sztár október 25-i adásában Marilyn Mansonként és Al Banóként lépett színpadra, és két maximális pontszámot kapott, amivel bejutott az elődöntőbe. A színész két teljesen eltérő, intenzív karaktert formált meg: Manson szerepében sötétebb, megosztóbb arcát mutatta, míg Al Banóként teljesen átszellemült. Maga az olasz énekes is reagált arra, ahogyan utánozta őt.
Bemutatkozott az U15-ös labdarúgó-válogatottban Magyar Péter középső fia. Magyar Lóránt a 70. percben állt be az albánok elleni tiranai felkészülési mérkőzésen. A mieink 1-0-ra elvesztették a találkozót.
A Vivo hivatalosan is bemutatta Európában az X500 okostelefon-szériát, amely a ZEISS telefotós képalkotást és a csúcskategóriás videós funkciókat ötvözi. A kínai premier után az európai piacra két modell érkezik: az X500 Pro Max és az X500 Pro, amelyek professzionális képalkotási lehetőségeket kínálnak kompakt kialakításban. Az új széria mellett a kínai márka három IoT-terméket is bemutatott, köztük a Buds Ultra és a Headphones Studio modelleket.
Gudics Máté és a PNM együttes útjai hivatalosan is különváltak, miután az énekes televíziós szereplései miatt a közös munka ellehetetlenült. A banda közösségi oldalán jelentette be a hírt, amely meglepte a rajongókat, hiszen a zenekar és Máté korábban ígéretes jövő előtt állt. Az énekes elmondása szerint a döntés közös megegyezésen alapult, és baráti viszonyban váltak el egymástól.
Belgium egyes részein még mindig létezik olyan jelzés, amely megtiltja a tempomat használatát. Ennek azonban hamarosan vége: 2027. június 1-jén új közlekedési szabályok lépnek életbe, amelyekkel eltűnik a tempomattilalom is. Mutatjuk, miért vezették be a különös korlátozást, és mit kell tudniuk a magyar sofőröknek.
Ahogy az várható volt, kedden, a Ferencváros tisztújító közgyűlésén újabb négy évre megválasztották az egyesület elnökének Kubatov Gábort. Magyar Péter miniszterelnök azonban gyorsan reagált a hírre, a kormányfő szerint ez csak pár hétig marad így, a parlament hamarosan elfogadhatja ugyanis az összeférhetetlenségi törvényt. Az FTC elnökségének tagjai ugyanakkor továbbra sem tudnak mást elképzelni a zöld-fehér klub élén.
Ki gondolta volna, hogy egy meghibásodott mosógép nemcsak bosszúságot, hanem kreatív lehetőségeket is tartogat? Ha van otthon egy régi, használaton kívüli mosógépe, ne dobja ki azonnal! Az újrahasznosítás világában ugyanis még a legváratlanabb tárgyak is új életre kelhetnek – például a mosógép üvegfedele, amely igazi kincs lehet.
Vona Gábor szerint Juhász Péternek nyilvános vitában kellene tisztáznia a Zsolti bácsi-ügyben felmerült felelősségét. A politikus Facebook-bejegyzésében Boros Tamás újságíró és Juhász Péter elmúlt napokban kibontakozott vitájára reagált, és élesen bírálta Juhász reakcióvideóját.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője a Demokratának adott interjújában arról beszélt, szerinte mi állhatott a Fidesz választási vereségének hátterében, és milyen következményei lehetnek a politikai fordulatnak. Úgy véli, a háború és béke kérdésének központi szerepe lehetett a kormány bukásában, és arra figyelmeztetett, hogy Európa egyre közelebb kerülhet egy újabb világméretű konfliktushoz.
Súlyos vasúti katasztrófa történt ma reggel Spanyolországban Madrid és Sevilla között, a Toledo megyei Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette. Sürgős véradásra szólították fel a lakosságot a sérültek azonnali ellátása érdekében, mobil intenzív osztályokat állítottak fel a helyszínen, hogy kórházba tudják szállítani a súlyos sérülteket. A Külügyminisztérium jelenlegi információi szerint nincsenek magyar érintettjei a balesetnek, a helyzetet figyelik és további…