Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Karácsonyra megérkezhet a boltokba is a magasabb infláció

A KSH legfrissebb adatai szerint szeptemberében az ipari termelői árak a belföldi értékesítésben 7,2 százalékkal, az exportértékesítésben 6,7 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, így átlagosan 6,9 százalékkal voltak magasabbak, tavaly szeptemberhez képest. Az előző hónaphoz, vagyis augusztushoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 1,5, az exportárak 1,6 százalékkal növekedtek, így az ipari termelői árak összességében 1,6 százalékkal lettek nagyobbak.
0 komment

Újabb konfliktus az Ázsia Expresszben: Deák Rebeka megszólalt a feszültségről

Újabb feszültség borzolja a kedélyeket a TV2 népszerű kalandrealityjében, az Ázsia Expresszben: Deák Rebeka és Kabai András egyre inkább úgy érzik, hogy Molnár Viktorék tudatosan nehezítik meg az útjukat. A két páros között már korábban is akadt súrlódás, a nézeteltérés pedig a szerda esti adásban újabb konfliktushoz vezet. Úgy tűnik, a verseny izgalmai mellett a személyes ellentétek is egyre nagyobb szerepet kapnak a műsorban.
0 komment

Tojásos szeletek kenyéren: egyszerű és laktató vacsora, ízlés szerint mustárral

Van az úgy, hogy az ember valami egyszerűre, mégis laktatóra vágyik, amihez nem kell különleges hozzávalók után rohangálni. Ilyenkor jön képbe ez a zseniális tojásos szelet recept, ami nemcsak gyorsan elkészíthető, de garantáltan mindenkit levesz a lábáról. Ropogós külső, omlós belső, és mindez egy szelet mustárral megkent kenyéren tálalva... Kell ennél több? Nézzük, hogyan készítheti el ezt a konyhai csodát!
0 komment

Újabb meglepő részletek derültek ki arról, milyen állami ellátásra jogosít a kata és mit nem lehet vele csinálni

Emelkedik a fizetendő kata összege, ugyanakkor a TB ellátások számításának alapja is nagyot nő, derül ki A kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról című, a kormány frissen benyújtott törvényjavaslatából. Cserébe törvényben rögzítik, hogy a meglévő munkaviszonyt ne lehessen kisadózó egyéni vállalkozással „kiváltani”. Ez az adózás szempontjából fontos.
0 komment

"Azt hitte, hamarosan lehet egy saját lakása" – Mária fia 60 ezerrel több törlesztőt fizethet havonta, tízezrek járhatnak rosszabbul az új lakáshitel miatt

Több ezer embert vágott mellbe a kormányfő bejelentése: kedden hozták nyilvánosságra, másnaptól már hatályba is lépett az Otthon Startot váltó új, Wekerle Plusz nevű lakáshitel, ami szakértők szerint inkább szigorításokat, mint engedményeket tartalmaz. A lakásvásárlók pánikba estek, aki pedig nem tud időben lépni, havonta több tízezer forintot bukhat.
0 komment

Zuhanórepülésben a Pepco korábbi testvércége, döntött a tőzsdecápa a sorsáról

A Poundland, az Egyesült Királyság és Írország egyik legismertebb diszkontlánca, komoly válsághelyzetbe került, amely akár tizenkétezer munkahelyet is veszélybe sodorhat. A tulajdonos Gordon Brothers csütörtökön jogi lépéseket tett a vállalat csődgondnokok alá helyezése érdekében, és az AlixPartners tanácsadó céget bízta meg a folyamat lebonyolításával.
0 komment

Óraátállítás után jön a veszély az utakon: tízből négy autós semmin sem változtat

Az óraátállítás nemcsak az alvási szokásainkat boríthatja fel, hanem a közlekedésben is új veszélyeket teremthet. A korábban érkező sötétségben nehezebb észrevenni a gyalogosokat és a kerékpárosokat, a statisztikák pedig aggasztó képet mutatnak. Az Allianz Hungária felmérése szerint az autóvezetők jelentős része már került veszélyes helyzetbe a késői észlelés miatt, mégis sokan változatlanul közlekednek az óraátállítást követő hetekben.
0 komment

Jön az új KRESZ, de van egy furcsa csavar: Miért nem kell 18 éves kor felett sisak az elektromos rollerre? – Megszólalt a szakértő

Új szabályok jönnek az elektromos rollerekre: a tervek szerint már 14 éves kortól lehetne használni a kisebb teljesítményű modelleket, a gyorsabb változatokhoz viszont jogosítványra és bukósisakra is szükség lesz. A kormány a járdán rollerezést is korlátozná, és az ittas vezetést, valamint az utasszállítást is megtiltaná. De miért csak 18 éves korig lenne kötelező a sisak, hogyan ellenőrizheti a rendőr a roller sebességét, és kell majd rendszám vagy forgalmi engedély az eszközökre?
0 komment

Újabb részletek a Sugarloaf 51 éves gitárosának haláláról: Barátai előtt is titkolta a betegségét Győri Balázs

Tragikus hír rázta meg a hazai zenei világot: 51 éves korában váratlanul elhunyt Győri Balázs, a Pa-Dö-Dő és a Sugarloaf egykori basszusgitárosa. A veszteség különösen fájdalmas lehet azok számára, akik közelről ismerték, hiszen Balázs nemcsak tehetséges zenész, hanem sokoldalú hangmérnök, producer és filmes szakember is volt, aki a halála előtt még tele volt tervekkel.
0 komment

Kedden szavaz az Országgyűlés, a Tisza még nem döntött Fejes Péter személyéről

Az Országgyűlés várhatóan kedden szavaz a köztársasági elnök, Baka András által másodszorra jelölt legfőbb ügyészről, Dr. Fejes Péterről – erősítette meg György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülésének végén. A Telex megkereste a Tisza-frakciót is azzal kapcsolatban, hogy támogatják-e Fejes Péter jelölését, és tervezik-e megszavazni. A frakció rövid válaszában jelezte: még nem döntöttek az ügyben.
0 komment

Itt a Dűne végső előzetese: a könyvrajongók ki fognak akadni! Naná, hogy Zendayával van a baj

Megérkezett a Dűne 3. harmadik, egyben utolsó előzetese: a Denis Villeneuve rendezésében készülő trilógiazáró legfrissebb képsorai nemcsak a galaktikus összeesküvések mélységébe engednek bepillantást, hanem Paul Atreides és Chani megrázónak ígérkező, végzetes konfliktusát is a középpontba állítják.
0 komment

Súlyos anyagi kárt okozott, a Real Madrid elnézést kért Kylian Mbappé miatt

A Real Madrid hivatalos közleményben kért bocsánatot a kínai emberektől, amiért játékosa, a világbajnok és Nemzetek Ligája-győztes Kylian Mbappé diktátornak nevezte Mao Ce-tungot. A La Liga elnöke, Javier Tebas szintén elnézést kért. Ennek ellenére az ázsiai ország vezetői hajthatatlanok, amely komoly anyagi kiesést jelent a bajnokságnak és a madridi csapatnak is.
0 komment

Kiválasztották az új vezetőt, döntöttek a közmédia felügyelő testületéről

Megújult a közmédia felügyelőbizottsága, elnöke Borosné Szüts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója lett. Visszahívták az eddigi elnököt és tagokat, kivéve a munkavállalók által választott jelöltet. A Független Közmédia Testület a Duna Médiaszolgáltató élére pályázaton keresztül keres új vezérigazgatót.
0 komment

Kiszivárogtak a hangfelvételek a spanyol vasúti tragédiát okozó beszélgetésekről

Egyre több információ kerül napvilágra a kedden délelőtt történt spanyolországi balesetről. A hangfelvételek alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy emberi hiba okozta a tragédiát. A vonatokat irányító diszpécserek és a pályán lévő vonatvezetők közötti beszélgetés alapján az irányítók normális sebességgel engedték továbbmenni az AVE expresszvonatot.
0 komment

"Megsértődnek, hogy nem akarsz b.szni velük" - Idegenek törtek rá Jennifer Lawrencere: meztelenül akarták látni a bombázót!

Meztelen jelenetet forgatott Jennifer Lawrence, amikor váratlanul olyan stábtagok jelentek meg a helyszínen, akiknek semmi keresnivalójuk nem lett volna ott. Az Oscar-díjas színésznő a Call Her Daddy podcastban idézte fel a kellemetlen esetet, és arról is beszélt, miért kell megvédeni a fiatal, pályakezdő színésznőket az ilyen helyzetektől.
0 komment

Nincs több szemetes a konyhai mosogató alatt: az okos megoldásokat kínáló építészek mostantól...

A házibuli középpontja a konyha, a konyháé meg a mosogató, mi sem természetesebb, mint hogy alatta találjuk a jól ismert szemetesvödröt. Ez a praktikus, ám nem túl esztétikus megoldás évtizedek óta a mindennapjaink része, és talán soha nem gondoltunk bele, hogy lehetne másképp. Most azonban egy zseniális újítás érkezett, amely alapjaiban változtatja meg a konyhai hulladékkezelésről alkotott elképzeléseinket.

Bejelentkezés vagy regisztráció