Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Lerántották az álcát a gyilkos kórról: Elpusztította a tüdőrák leghalálosabb formáját egy eddig elfeledett immunsejt

A kissejtes tüdőrák az egyik legagresszívabb daganattípus a világon: a diagnózis után száz betegből alig heten élik meg az ötödik évet, mivel a kór mesterien elrejtőzik a szervezet védekezőrendszere elől. A kutatók azonban most rábukkantak egy eddig figyelmen kívül hagyott fegyverre, a gamma-delta T-sejtre, amely képes átlátni a daganat álcáján és laboratóriumi körülmények között megsemmisíti a rákos sejteket. A szakemberek ráadásul két már létező gyógyszerrel kombinálva megnövelték ezeknek a…
0 komment

A NASA űrhajósa elárulta, miért hisz a földönkívüliek létezésében: egy lehetséges űrháborúra figyelmeztet

Ha valaki abban a megnyugtató hitben ringatta magát, hogy az univerzum végtelen hidegében mi vagyunk az egyetlen intelligens lények – vagy legalábbis az egyetlenek, akik képesek összekuszálni saját dolgaikat –, rossz híre akad a NASA veterán űrhajósának: szerinte E.T. bizony odakint figyel ránk. Winston Scott nyíltan kijelentette, hogy a matematika makacs dolog, a földönkívüliek létezése pedig szinte elkerülhetetlen.
0 komment

Óriási verés Erdélyben: 50 gól után kiakadt a rendszer – megszólalt a megalázott bukaresti klub

Soha nem látott jeleneteknek és elképesztő különbségnek lehettek szemtanúi mindazok, akik követték a román női ifjúsági (U19-es) labdarúgó-bajnokság pótolt mérkőzését. Az FK Csíkszereda hazai pályán kiütötte a bukaresti SC Dinamo 1948 együttesét. Az összecsapás azonban nemcsak az elképesztő eredmény miatt került reflektorfénybe: a szövetség nyilvántartó rendszere egyszerűen nem bírt el ennyi találattal.
0 komment

Újra Csepregi Éva mellett, fotókon Végvári Ádám 75. születésnapi koncertje

Fantasztikus hangulatú, rockos lendületű gálaesttel ünnepelte meg 75. születésnapját Végvári Ádám: a Neoton Família legendás énekese, gitárosa és zeneszerzője az Erkel Színház patinás falai között állt színpadra október 29-én. A rendhagyó, több mint kétórás jubileumi koncerten az évtizedek óta imádott Neoton-slágerek vadonatúj, gitárhangsúlyos köntösben szólaltak meg.
0 komment

Lánya megölésével fenyegette a Real Madrid egykori sztárját, börtön lett a vége

Megkönnyebbülhet Ángel Di María és családja. Hét és fél év börtönbüntetésre ítélte egy rosariói bíróság azt a férfit, aki 2024-ben lánya megölésével fenyegette az argentin világbajnok futballsztárt. A 45 éves Sergio Di Vanni a Newell’s Old Boys szurkolója, a fenyegetésekkel azt próbálta megakadályozni, hogy Di María visszatérjen nevelőegyesületéhez, a rivális Rosario Centralhoz.
0 komment

Napközben sötétség lesz – Olyan égi jelenség közeledik, amilyet ebben az évszázadban még egyszer nem fogunk tapasztalni

Képzeljük el, hogy a Nap, amely mindennapjaink állandó kísérője, egyszer csak eltűnik az égről – méghozzá nem is rövid időre! Ez a különleges égi jelenség, a teljes napfogyatkozás, 2027. augusztus 2-án újra lenyűgözi majd a világot, és olyan hosszú ideig tartó sötétséget hoz, amit ebben a században már nem fogunk újra megtapasztalni. A legkedvezőbb helyszíneken a Nap több mint hat percig rejtőzik majd el a Hold árnyéka mögött, ami igazi rekordnak számít. Hasonlóan hosszú napfogyatkozásra…
0 komment

Drasztikus lépésre készül az FIA, miután több ezer halálos fenyegetést kapott az F1-es sztárpilóta: „Jogunk van hozzá”

Felveszi a harcot az online zaklatók ellen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Mohammed Ben Szulajem elnök elárulta, erre azért is kerül sor, mert az Alpine Forma–1-es csapatában versenyző Pierre Gaslyt több ezer fenyegetés érte a Spanyol Nagydíj után. A büntetés akár az újságírókat is érintheti.
0 komment

Három ingyenes Microsoft-eszköz, amellyel pillanatok alatt rendet tehet a windowsos számítógépén

Sokak számára ismerős probléma, amikor a számítógép asztalán egymást érik az ikonok, a megnyitott ablakok között pedig egyre nehezebb eligazodni. Pedig nem feltétlenül kell új gépet venni vagy külön fizetős programokat keresni ahhoz, hogy átláthatóbbá váljon a Windows: három ingyenes, Microsofttól származó eszköz is segíthet rendet tenni.
0 komment

10 éve hunyt el Józsa Imre - "Nem láthatta korizni, zongorázni, toronyból ugrani a kislányát"

Tíz éve, október 30-án hunyt el Józsa Imre. A Jászai Mari-díjas színész hosszú betegség után, 62 éves korában halt meg. Utolsó hónapjaiban is tervezgetett, és bízott benne, hogy még folytathatja a megszokott életét. Volt felesége, Létay Dóra színésznő egy különösen megrendítő emléket idézett fel abból az időszakból, amikor Józsa Imre még hitt abban, hogy van esélye a gyógyulásra.
0 komment

Mike Tyson évek óta egy magyar focicsapatban játszik, itt találta meg a Blikk

Annak idején a ringben rettegtek Mike Tyson ütéseitől az ellenfelek, a Borsod-Abaúj Zemplén megyei focipályákon viszont Mike Tyson lövéseitől tarthatnak a kapusok. Na persze nem a 60 éves amerikai bokszlegenda öltötte magára a Mádi FC mezét, hanem egy 16 esztendős fiúról van szó, akinek a szülei igazán különleges nevet választottak. Gondolhatnánk, hogy rajonganak az ökölvívásért, azonban egyáltalán nem erről van szó.
0 komment

Mire jók valójában azok a gombok és karok az álló robotgépen?

A robotgépek már régóta a modern konyhák sztárjai, de vajon tényleg tudjuk, hogyan használjuk ki őket maximálisan? A csillogó gépek nemcsak látványosak, hanem elképesztően sokoldalúak is – feltéve, ha ismerjük minden kis csavarjukat és karjukat. Most profi szakácsok és konyhai gépszakértők segítségével bemutatjuk, hogyan válhat a robotgép a legjobb baráttá a sütés-főzés során!
0 komment

Kiverték a biztosítékot A diótörő horrorisztikus jegyárai az Operaházban, ezt már Balássy Betty sem hagyta szó nélkül

Jó mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe annak, aki meg akarja nézni A diótörőt a Magyar Állami Operaházban. Az egykor generációkat összekötő ünnepi előadásra ugyanis akár 120 ezer forintot is elkérnek egyes jegyekért, vagyis egy négytagú család közel félmillió forintot is ott hagyhat egyetlen estéért. Az árak miatt egyre nagyobb a felháborodás, a kialakult helyzet mellett pedig a háromgyermekes énekesnő, Balássy Betty sem ment el szó nélkül.
0 komment

Magyarországi szerződéssel akarhatta kijátszani a szabályokat: két évre eltiltották a brazil labdarúgót

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottság két évre eltiltotta a Corvinul Hunedoara brazil játékosát, Roger Juniót. A brazil támadó középpályás közel 31 ezer euróval, átszámítva 11,3 millió forinttal tartozik korábbi együttesének, a kolozsvári CFR Clujnak. A történet magyar vonatkozása, hogy a 30 éves focistának a magyar másodosztályú Szentlőrinccel közösen kellett volna rendeznie az adósságot, ahol azonban hivatalosan egyetlen napig volt igazolt játékos.
0 komment

Alekosznál betelt a pohár: ,,Én k.rvára nem erre szavaztam..."

Nem éppen irodalmi hangvételű bejegyzéssel indította a pénteki napot Alekosz. A médiaszereplő alaposan kiosztotta a rendőrséget, amiért szerinte egyre nagyobb figyelmet fordítanak az autósok megbüntetésére. Úgy véli, a járművezetőknek már így is rengeteg kiadással kell számolniuk, az újabb bírságok pedig csak tovább nehezítik a helyzetüket. Pósfai Gábor belügyminisztert és a Tisza Pártot is élesen bírálta.
0 komment

A Madonna-saláta, amelyről mindenki beszélni fog a bulin: réteges, és teljesen más, mint az orosz- vagy a franciasaláta

Ha idén valami igazán különlegeset szeretne az ünnepi asztalra varázsolni, felejtse el a klasszikus salátákat, és próbálja ki a Madonna-salátát! Ez a réteges, ízekben gazdag fogás garantáltan leveszi a lábáról a vendégeit. A főtt csirkehús, a krémes olvasztott sajt, a tojás és a citrusos gyümölcsök kombinációja nemcsak szokatlan, de frissítően új ízvilágot is hoz a megszokott ünnepi menübe. Ráadásul nemcsak finom, hanem látványos is, így tökéletes választás családi összejövetelekre,…

Bejelentkezés vagy regisztráció