Óriási bajba került Kylian Mbappé. A Real Madrid labdarúgójával valamennyi kínai szponzora szerződést bontott. A francia válogatott támadó ellen ráadásul büntetőeljárás indulhat az országban.
Úgy tűnik, már a köznevelési intézményekbe, sőt, még egy bölcsődébe sem adhatjuk be nyugodt szívvel a gyermekeinket. Nemrég írtunk arról, hogy Mogyoródon leragasztotta celuxszal egy kislány száját az intézményvezető, a bicskanyitogató nevelési módszert azonban a jelek szerint máshol is alkalmazzák.
Akár percenként 10 százalékkal is csökkenhet a túlélés esélye, ha valakinél hirtelen szívmegállás következik be, és a környezetében senki nem kezdi meg az újraélesztést. A gyors segítség életet menthet, sokan mégis bizonytalanok abban, mit kell tenniük, ha valaki váratlanul összeesik. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány ezért egy könnyen megjegyezhető, háromlépéses módszerrel hívja fel a figyelmet a laikus életmentés fontosságára: hívjuk a 112-t, kezdjük meg a mellkaskompressziót, és tartsuk…
Évtizedes beidegződést döntött meg egy nagyszabású német kutatás, amely a túlzott alkoholfogyasztás és a kockázatvállalás kapcsolatát vizsgálta. A szakemberek speciális mobiljátékokkal követték a résztvevők döntési mechanizmusait egy éven keresztül. Az eredmények szerint nem az italozás tesz vakmerővé, hanem a megváltozott kockázatvállalási hajlam jelzi előre a komolyabb ivászatokat.
Az okostelefonok mára elengedhetetlen részévé váltak mindennapjainknak, de nem minden készülék képes megfelelni a modern élet gyors tempójának. A technológiai újságírók tapasztalatai szerint az olcsóbb Android-telefonok gyakran cserbenhagyják felhasználóikat, különösen kritikus pillanatokban, például amikor egy fontos fájlt kell feltölteni vagy egy szolgáltatást rendelni. Ezért érdemes bizonyos szempontokat figyelembe venni, amikor telefont választunk.
70 éves korában, váratlanul hunyt el a németek kosárlabdázó legendája, Matthias Strauss. A Bild beszámolója szerint rövid, súlyos betegségben vesztette életét. Visszavonulása után fogorvosként praktizált.
Gúnyosan reagált Donald Tusk lengyel miniszterelnök arra az értesülésre, miszerint az Egyesült Államokban Orbán Viktort is lehetséges jelöltként emlegetik az ENSZ főtitkári tisztségére. Tusk mosolyogva azt mondta, nem hallott a felvetésről, majd egy korábbi, hasonló híresztelésre utalva szórakoztatónak nevezte az elképzelést.
Sajóbábonyban új sebességmérő eszközt telepítettek, amely első ránézésre közterületi kamerának tűnhet, de valójában hiteles sebességmérésre is alkalmas, és kapcsolódik a VÉDA-rendszerhez. A Kossuth úton, a bölcsőde és az óvoda közelében elhelyezett berendezés célja a gyorshajtás visszaszorítása és a gyermekintézmények környékének biztonságosabbá tétele.
A légszennyezés nemcsak a tüdőnket, hanem az agyunkat is veszélyeztetheti: friss kutatások szerint egyes levegőben található szennyező anyagok összefüggésbe hozhatók az agytérfogat csökkenésével, a biológiai öregedés felgyorsulásával és a demencia fokozott kockázatával. A tudósok a mikroműanyagok agyszövetben való jelenlétét is vizsgálják, de a pontos hatások feltárásához még további kutatásokra van szükség.
Egy új nyílt forráskódú fejlesztői eszköz segítségével szinte tetszőleges androidos alkalmazást futtathatunk autónk kijelzőjén anélkül, hogy a telefonunkat fel kellene törnünk. A trükk lényege, hogy a módosított programokat a rendszer hivatalos parkolási funkcióként azonosítja be. A szabadságnak azonban komoly ára van: a biztonsági korlátok és a kényelmetlen frissítések sokakat eltántoríthatnak.
Ki mondta, hogy a fogyáshoz és a jó közérzethez órákat kell izzadni az edzőteremben vagy bonyolult gyakorlatokat végezni? Egy új fitnesztrend, a 6-6-6-os séta, most minden eddiginél egyszerűbb megoldást kínál azoknak, akik szeretnének formába lendülni. Ez a módszer nemcsak hatékony, de könnyen beilleszthető a mindennapokba, és még különleges felszerelés sem kell hozzá – csak egy kényelmes cipő és egy kis elszántság.
169 tétmérkőzésen kezdődött a nevével a Ferencváros focicsapatának összeállítása. A most hatvanöt éves Józsa Miklós, a Fradi egykori kapusa a pályafutása lezárása után tréner lett, s legutóbb Bicskén edzette a tehetségeket. Ám a közelmúltban közölték vele, megszűnik a munkaköre. Pedig Józsa jó néhány élvonalbeli kapus pályafutását segítette, és bár az utóbbi időkben alaposan próbára tette őt az élet, szívesen folytatná a munkát fiatalokkal. Egyébként nyugdíjas, nem dolgozik sehol.
Biztonsági kockázatra hivatkozva kitiltja a kínai BYD elektromos autóit a japán Okinava szigetén található Kadena légibázisról az amerikai hadsereg. A döntés hétfőn lép életbe, a bázis szóvivője szerint a járművek elfogadhatatlan kockázatot jelentenek a személyzetre és a katonai feladatok végrehajtására.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt David Rigert olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz súlyemelő. Visszavonulása után vezetőedző volt. Az egykori kiválóságról sportiskolát neveztek el Magyarországon.
Bár a naptár szerint már javában benne járunk az őszben, Európa egyes részein még mindig nem akar véget érni a nyárias idő. Ha szeretné még egyszer felidézni a kellemes, meleg napokat, mielőtt végleg beköszönt a téli hideg a kontinensre, most Spanyolország a tökéletes úti cél.
Meglepő vallomást tett Kulka János a Duna TV Hogy volt?! című műsorában: a színész elárulta, hogy szerelmes volt Malek Andreába, sőt, a műsorvezető kérdésére azt is kimondta, hogy az érzései a mai napig megvannak.
Óriási balhéval ért véget hétfő este az isztambuli derbi Törökországban, miután a Fenerbahce játékosa, Kerem Aktürkoglu belekötött a Galatasaray magyarjába, Sallai Rolandba. A tömegverekedésnek végül a biztonsági erők és a rendőrök vetettek véget. A Galata szurkolói Sallait hősként ünneplik amiatt, ahogy a konfliktust kezelte.
Egy parkban, erdei ösvényen vagy városi téren tett séta olykor egészen váratlan meglepetéseket tartogathat. Egy emlékmű talapzatán, egy információs tábla tövében vagy egy játszótér szélén apró, festett kavicsokra bukkanhatunk: némelyiket virágok, állatok és rajzfilmfigurák díszítik, másokon kedves üzenetek vagy internetes mémek láthatók. Ha megfordítjuk ezeket a köveket, a hátoldalon szinte mindig felbukkan egy irányítószám és egy közösségi médiás csoport neve.
Az elmúlt hetekben több alkalommal is fennakadást jelentettek a Revolut ügyfelei a banki szolgáltatása működésével kapcsolatban. Előfordult, hogy a felhasználók nem fértek hozzá a bankszámlájukhoz, utalni nem tudtak vagy pénzt nem lehetett felvenni az ATM-ből. A problémák átmeneti jellegűek voltak, megoldódtak, azonban komoly kellemetlenséget okoztak. Egy szakértő arról számol be, hogy a brit bankfelügyelet vizsgálatot indíthatott a Revolut pénzügyi termékeinek jóváhagyási folyamataival…
Értelmetlenné tennék a palackgyűjtő guberálók munkáját egy új elképzeléssel: a jövőben nem kapnának pénzt a kukákból kiszedett és az utcán talált palackok után, hanem csak az válthatná vissza, aki vásárolta, vagy aki meghatalmazást kapott hozzá. A flaskaszámla ötlete vetne véget a köztéri kukák mindennapos kiborogatásának.