Friss statisztika látott napvilágot a nemzetközi kupaporondon szereplő futballklubok teljesítményéről. Az adatok alapján a Ferencváros az egész európai mezőny második leghatékonyabb csapata a saját hazájának gyűjtött UEFA-koefficiensek tekintetében. A zöld-fehérek ezzel a kontinens szinte összes csapatát maguk mögé utasították a nemzeti együtthatóhoz való hozzájárulásban.
Jelentősen emelkednek a pótdíjak a vonatokon, a HÉV-en és a helyközi autóbuszokon november 2-ától – közölte a MÁV-csoport. A vasúttársaság közlése szerint az emelt összegű pótdíj az eddigi 25 ezer forintról 30 ezer forintra ugrik. A szigorítás különösen érzékenyen érinti a budapesti elővárosi vonalak kötelező jegyelővételi zónáit, ahol az alapelv szigorú és világos: előbb jegy, utána felszállás. Aki ezen állomásokon érvényes menetjegy nélkül száll fel a szerelvényekre, annak a menetdíj mellett…
Elhunyt a pankráció legendás óriása, Julio Barrera, aki Jumbo Baretta néven vált világhírűvé. A fénykorában 170 kilót nyomó sztár 59 éves volt. Halála okát nem közölték.
Összeütközött a levegőben két helikopter, amelynek következtében mindkét légi jármű egy autópályához közeli mezőre zuhant Oregonban. A balesetben hárman meghaltak. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a szerencsétlenséget, a hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
165 millió forintért vásárolta meg azt a családi házat Budaörsön a feleségével közösen Benkő Tibor, amelyet vezérkari főnökként, illetve honvédelmi miniszterként 2012 és 2022 között használt. Az Orbán-kormány egykori tárcavezetője szerint minden törvényes keretek között történt, azok a kritikák pedig, miszerint luxusvillában él, nem fedik a valóságot.
Sorra hódítja meg a fenséges hegycsúcsokat Jurácsik Mátyás. Az egykori újpesti futballista hatvan fölött lett a hegymászás szerelmese. A 66 esztendős egykori hátvéd nemrég tért vissza Szlovénia és a Júliai-Alpok legmagasabb pontjáról, a 2864 méter magas Triglavról.
Amikor egy chatbottal beszélgetünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a képernyő túloldalán egy intelligens elme figyel ránk. A felszíni ékesszólás mögött azonban nem valódi gondolkodás, hanem statisztikai valószínűségszámítás és mechanikus szabályhalmaz rejtőzik. Friss kutatások szerint a nagy nyelvi modellek működése olyannyira eltér az emberi logikától, hogy a viselkedésük sokszor egy földönkívüli intelligencia zavarba ejtő logikájára emlékeztet.
Váratlanul kitette a keretéből Jack Grealish-t az Everton labdarúgócsapata. Az angol válogatott támadó a „klub fegyelmi szabályzatának megsértése" miatt került parkolópályára. Az együttes nélküle is továbbjutott a Newcastle ellen a Ligakupában.
Ki ne ismerné azt a helyzetet, amikor a mosógép már rég befejezte a dolgát, de odakint szakad az eső, és a teregetőt kénytelenek vagyunk a lakásba menekíteni? Az eredmény: estére a törölközők még mindig nedvesek, a farmerok szinte csöpögnek, és a friss mosás illata is kezd elillanni. De vajon mit tehetünk, hogy a ruhák gyorsabban száradjanak, és ne kelljen a párás lakásban bosszankodnunk? Most megmutatjuk a titkokat, amelyekkel búcsút inthetünk a nedves ruhák okozta stressznek!
Két személygépkocsi ütközött össze pénteken reggel Budapest XXI. kerületében, Csepelen, a forgalmas II. Rákóczi Ferenc úton. A karambol miatt az egyik jármű a H7-es HÉV síneire sodródott, majd fennakadt a padkán. A baleset miatt a szerelvények közlekedése megbénult a vonalon, a helyszínen a fővárosi hivatásos tűzoltók kezdték meg a műszaki mentést a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint.
Több mint egy kilogramm amfetamint találtak a rendőrök egy abonyi díler hűtőszekrényében: a vármegyei felderítők a Tisza MEKTO beavatkozó egységével közösen, egy jól összehangolt akcióban csaptak le a helyi drogkereskedőre még október 28-án az esti órákban. A gyanúsított otthonában megtartott kutatás során az 1031 gramm amfetamin mellett a kiméréshez és terjesztéshez használt tasakokat, valamint mérleget is lefoglaltak. A 38 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntette miatt őrizetbe vették és…
Hiába vásárol meg egy 65 vagy akár 100 wattos adaptert, könnyen lehet, hogy a mobilja töltése csak vánszorog a konnektoron. A modern gyorstöltés mögött nem puszta fizika, hanem bonyolult digitális kézfogás zajlik, ahol a telefon, a töltőfej és a kábel szabványainak tökéletes összhangja nélkül oda a villámsebesség. Megmutatjuk, hogy milyen betűszavakra kell figyelnie a dobozokon, ha nem akar órákig a fal mellett rostokolni.
Felfoghatatlan vonatszerencsétlenség rázta meg Spanyolországot, miután Toledo közelében összeütközött két vonat. A katasztrófában legalább 69 ember vesztette életét, ami miatt az országban háromnapos nemzeti gyászt hirdettek. A tragédia a spanyol származású hollywoodi ikont, Antonio Banderast is lesújtotta, aki szívszorító szavakkal fejezte ki gyászát a hazáját ért csapás miatt.
A karácsonyi készülődés egyik kedvelt szerencsejátéka idén is visszatér: megújult külsővel és hatalmas nyereményekkel érkezik a Kiskarácsony és a Nagykarácsony sorsjegy. A játékosok akár 175 millió forintot is hazavihetnek.
A kormány a héten jelentette be, hogy a lakástámogatásban az eddigi Otthon Start.programot felváltja a Wekerle Plusz. De vajon jobban járunk a cserével? Erről szavazhatnak most a Blikk olvasói.
Egész életében hű maradt a zenészek szentháromságához: Som Lajos életét végigkísérte a szex, a drog és a rock and roll. A legendás basszusgitáros 70 esztendőt kapott a sorstól, de ez olyan sűrű volt, mintha legalábbis 140 évig élt volna. Négy feleséget „fogyasztott el”, s közben született egy lánya. De az ő igazi családja a zenésztársadalom volt, azon belül is a mai napig hihetetlenül népszerű Piramis együttes. Ő alakította és ő vezette generációk kedvencét. S ha annak idején valahol Révész…
Szülőnek lenni nem könnyű. Ki ne ismerné azt az érzést, amikor már századszor kérjük a gyereket, hogy szedje össze a játékait, kapcsolja ki a tévét, vagy készüljön az iskolába, és végül csak egyre hangosabban tudjuk elérni, hogy figyeljen ránk? Ha magára ismert, ne aggódjon, nincs egyedül. A gyereknevelés tele van kihívásokkal, és még a legnyugodtabb szülők is elérhetik a tűréshatárukat. De vajon tényleg a kiabálás a megoldás? Egyre több szakértő szerint nem.
Meghalt egy csecsemő Brazíliában, miután egy kórházi dolgozó a feltételezések szerint tejet fecskendezett az ereibe. Az intézmény alkalmazottja elismerte, hogy hibát követett el: a gyászoló család szerint összekeverhette a tápszondát az infúziós szerelékkel. A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz, a pici halálának pontos körülményeit egyelőre nem tisztázták.
Komoly jogi problémákat vethet fel a jövő évre tervezett adócsomag, különösen a katás vállalkozók szabályozásának módosítása. Angyal József okleveles adószakértő az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy a törvénytervezet egymásnak ellentmondó rendelkezéseket tartalmaz, ami a gyakorlatban komoly értelmezési nehézségeket okozhat. Emellett olyan alapvető jogalkotási hibák kerültek a szövegbe, amelyek akár a jogszabály alkalmazhatóságát és hatálybalépését is veszélyeztethetik.
A napsütés és a felhők váltják egymást október utolsó péntekén, helyenként kisebb esőre is számítani lehet. A HungaroMet előrejelzése szerint a szél többfelé megélénkül, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 10 és 15 fok között alakul.