Történelmi jelentőségűnek nevezte az első cseh–magyar közös kormányülést Magyar Péter és Andrej Babis, amelyet csütörtökön tartottak Prágában. A magyar miniszterelnök nyolc miniszterével érkezett a cseh fővárosba, ahol a kormányközi egyeztetés mellett Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel is találkozott. A két kormányfő a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón a visegrádi együttműködés megújításáról, a közép-európai fővárosokat összekötő gyorsvasútról, az energetikai és gazdasági…
+5 hasonló
Újabb szintet lépett a közösségi médiás rágalmazásokkal szembeni fellépés: Bódis Kriszta bejelentette, hogy további 25 Facebook-kommentet és bejegyzést küldött el ügyvédeinek perindítás céljából. Jelenleg már tizenkét bírósági per van folyamatban az őt támadók ellen, és további feljelentéseket készítenek elő.
Már nem sok választja el a közönséget az év egyik legjobban várt hazai bemutatójától: november 12-én robban be az országos mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. A zenés romantikus sikerfilm második részében a nézők nemcsak a szeretett szereplőket láthatják újra, hanem a film zenei lelkét adó Demjén Ferencet is, aki ismét tiszteletét teszi a mozivásznon.
Kiengedték a kórházból Vincent Kompanyt. A Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője múlt pénteken esett össze a német klub edzőközpontjában. Mint kiderült, a bajt agyhártyagyulladás okozta.
+4 hasonló
Sokakat meglepett a minapi hír, hogy Rónai Egon 16 év után otthagyja az ATV-t, és az egyre erősödő Network4 Media Grouphoz igazol. Hogy az új munkahelyén milyen feladatai lesznek, arról a médiacsoport elnök-vezérigazgatója, Borsány-Gyenes András mesélt a Blikknek.
A rollerhasználat szigorításának a kormány által javasolt részleteit közösségi oldalán ismertetette Magyar Péter. Két járműkategóriába sorolják az elektromos rollereket a teljesítményük alapján, a nagy teljesítményű eszközökhöz pedig jogosítvány kell majd és tilos lesz a járdán rollerezni.
Hivatalos körözést adott ki a rendőrség a 24 éves Tircs András ellen, akit a hazai zenei világban Ekhoe művésznéven ismer a közönség. A hatóságok tájékoztatása szerint a fiatal előadó ellen kábítószer birtoklásának gyanúja miatt lépett érvénybe az elfogatóparancs, a nyomozók jelenleg is keresik a férfit.
+4 hasonló
Egy be nem fizetett parkolási bírság miatt végrehajtási eljárás indult Geszti Péter ellen, amelynek során több vállalkozásban meglévő részesedését is lefoglalták. Az énekes-reklámszakember elmondása szerint a 20 850 forintos tartozást már rendezte.
+4 hasonló
Interaktív diagramokon, térképen és táblázatban foglalta össze a Miniszterelnökség a társasági adóból (tao) származó sporttámogatások adatait, összegeit és kedvezményezettjeit a kormany.hu/sporttao oldalon. A sport-tao rendszere helyett a kormány 2027-től közvetlen költségvetési támogatást ad, hogy a források átláthatóan, szakmailag indokoltan és politikától mentesen jussanak el a sportszervezetekhez – írja a Miniszterelnökség a Blikk szerkesztőségéhez eljuttatott sajtóközleményében.
A 2027-es költségvetési tervek alapján megszűnhet a közszolgálati dolgozóknak járó, évi egymillió forintos lakhatási támogatás, amelyet idén 186 ezren vettek igénybe albérleti díjuk vagy lakáshitelük törlesztésére. A Portfolio értesülései szerint a kormány a kedvezményes lakáshitelek feltételein is szigoríthat, ami tovább növelheti egyes lakásvásárlók terheit.
Akár havi bruttó 3,5 millió forintos csúcsfizetésért keresi a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. új vezérigazgatóját a Független Közmédia Testület (FKT): a határozatlan idejű álláslehetőség a Profession.hu állásportálján is nyilvánossá vált. A munkakörhöz tartozó havi alapbér a feladatok belső komplexitásától függően bruttó 2 904 600 forinttól egészen 3 482 700 forintig terjedhet.
+4 hasonló
Egy hároméves kisfiút szidalmazott és fegyelmezési céllal többször megrángatott két bölcsődei dolgozó egy Somogy vármegyei településen. Az ügyészség szerint az egyik nő egyszer a gyermek száját is leragasztotta celluxszal, miután a kisfiú ebéd közben bemászott az asztal alá. A két nő ellen kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat.
+4 hasonló
Hétfőn késő este egy autó nagy sebességgel egy embercsoport közé hajtott a németországi Neustadt am Rübenberge városában. A helyszínen tartózkodó rendőrök megpróbálták megállítani a járművet, és tüzet nyitottak a menekülő autóra, a sofőrnek azonban a lövések ellenére is sikerült elhajtania. A gázolás következtében négy-öt ember sérült meg, többen közülük súlyos állapotban kerültek kórházba.
Agárdi Szilvinél egy ritka bőrbetegséget, toxikus epidermális nekrolízist (más néven Lyell-szindrómát) diagnosztizáltak. Az énekesnő a Facebookon közzétett videójában számolt be az állapotáról, amely elmondása szerint egy korábbi betegségére kapott gyógyszeres kezelés súlyos mellékhatásaként alakult ki hetekkel a készítmény szedése után. A testén fekélyes, fájdalmas hólyagok jelentek meg, amelyek égnek, csípnek, és a bőr teljes lehámlásával járnak.
Megszólalt a Stohl András szentendrei balesetében érintett másik autó vezetője. A Bence nevű férfi a közösségi médiában reagált a történtekre, és tisztázta, hogy a színész nem volt hibás a karambolban. Sőt, elmondása szerint Stohl végig segítőkészen és megértően viselkedett vele.
+4 hasonló
Stohl András október 25-én, vasárnap délután vétlen részese volt egy ráfutásos autóbalesetnek Szentendrén. A színész-műsorvezető éppen állt az autójával Szentendrén - a pomázi elágazásnál lévő kereszteződésben -, amikor egy sávot váltó autó hátulról belerohant a járművébe. Mutatjuk, hogy nézett ki a kocsi vadi új állapotában.
+4 hasonló
Brazília történelmi elnökválasztása az eddig hivatalban lévő Munkáspárt jelöltje, Luiz Inácio Lula da Silva győzelmével zárult, aki a szavazatok 51,79 százalékát szerezte meg, legyőzve a szélsőjobboldali Flávio Bolsonarót, aki 48,21 százalékot kapott. Lula győzelme nemzetközi szinten is jelentős visszhangot váltott ki, miközben ellenfele, Flávio Bolsonaro a hajszálnyi különbség miatt nem tudja elfogadni a választási eredményt.
+4 hasonló
Donald Trump egy kampányrendezvényen élesen bírálta Norvégiát, miután idén sem ő kapta a Nobel-békedíjat. Az amerikai elnök a bevándorlásról szólva azt is kijelentette, hogy a norvégokat nem szívesen látná az Egyesült Államokban.
Blikk
Alekszandar Vucsics volt szerb köztársasági elnök, az Egyesült Szerbia listavezetője elismerte vereségét a szerbiai előrehozott parlamenti választáson vasárnap este Belgrádban.
+4 hasonló
Az angol fogadóirodáknál Kylian Mbappé váratlanul előzött, és már esélyesebb az Aranylabdára, mint Lamine Yamal. Harry Kane továbbra is az egyik legnagyobb favoritnak számít, miközben Lionel Messi a negyedik helyen áll. Yamal és Mbappé vasárnap este éppen egymás ellen játszik az El Clásicón.
+4 hasonló