Orbán Anita külügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel két fontos együttműködési megállapodást írtak alá a csütörtöki találkozójukon.
+8 hasonló
Pósfai Gábor belügyminiszter elmondta, hogy év végével megszűnik a közszolgálati dolgozók évi egymillió forintos otthonteremtési támogatása, helyette más konstrukción dolgoznak. A tárcavezető emellett a rendőrség létszámhiányáról, az állomány megbecsüléséről és a rendőri hivatás vonzóbbá tételéről is beszélt.
+8 hasonló
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtök hajnalban Budapest XIX. kerületében, Kispesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette: a Nagykőrösi út és a Vas Gereben utca kereszteződésében egy személyautó úttisztító gépnek ütközött. A kocsit vezető 34 éves nő a helyszínen életét vesztette.
+8 hasonló
Sajátos magyarázattal szolgált Donald Trump arra, hogy miért hagyta ki a jelmezviselést a floridai Mar-a-Lago luxusbirtokán tartott nagyszabású halloween-partin. Miközben a vendégsereg az idei dzsungeltematikának megfelelően látványos és extravagáns kreációkban jelent meg, az amerikai elnök a védjegyévé vált öltönyében lépett a színpadra, és kijelentette: a legkézenfekvőbb jelmezt választotta.
+7 hasonló
Jogerős ítéletet hozott a bíróság annak a két mentődolgozónak az ügyében, akik négy évvel ezelőtt szándékosan okoztak sérüléseket egy lajosmizsei roma férfinak a mentőautóban. Az RTL információi szerint a Kecskeméti Törvényszék döntése értelmében a gépkocsivezetőnek másfél év letöltendő szabadságvesztést kell letöltenie, míg kollégája, az események idején 19 esztendős mentőápoló egy év – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott. A család szerint méltatlanul enyhe ítélet…
+7 hasonló
Csupán hónapok alatt találhatott vevőre az az ingatlan, ami egykor közös otthona volt a korábbi igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak és volt férjének, a jelenlegi miniszterelnöknek, Magyar Péternek. A Balatonhenyén álló házat 299 millió forintért hirdették még a nyáron, és nemrégiben el is kelt.
+7 hasonló
Jogerősen elítélte a Kecskeméti Törvényszék az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egy mentőápolóját és egy betegszállítóját közösség tagja elleni erőszak, valamint közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás miatt. A mentősök etnikai hovatartozása miatt obszcén szavakkal szidalmazták a rájuk bízott magatehetetlen beteget, a mentőápoló szándékosan nem rögzítette őt a hordágyon, míg a sofőr rángatta a kormányt és hirtelen fékezett, hogy a férfi sérüléseket szenvedjen. A páciens…
+7 hasonló
Májer Bálint, a lélegeztetőgép-beszerzési ügyben körözött üzletember a közösségi oldalán tette közzé a NAV-nak küldött levelét, amelyben azt írta, hogy haza fog utazni, és részt vesz az ellene indított eljárásban.
+7 hasonló
Elrendelte egy férfi és egy nő letartóztatását a Győri Járásbíróság nyomozati bírája csütörtökön a lélegeztetőgépek és maszkok állami beszerzésével összefüggő adóhatósági büntetőügyben. A megalapozott gyanú szerint a páros annak a bűnszervezetnek volt a tagja, amely fiktív számlázási céghálózaton keresztül 3 milliárd forintnyi állami hasznot mosott tisztára, és 660 millió forintnyi adó befizetését mulasztotta el a koronavírus-járvány idején lebonyolított beszerzések során.
+7 hasonló
Felcsúton állítják: a 45.4 milliárdnyi tao-forrásból a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer további tíz sportszervezetét is támogatták. Éppen emiatt szerintünk a kormányzat nyilvánosságra hozott tao-térképe hergelésre alkalmas. A Puskás Akadémiánál nagyon büszkék arra, hogy összesen már 10 akadémistájuk mutatkozott be a felnőtt magyar válogatottban.
+7 hasonló
Rács mögött tölti az ünnepeket Hankó Balázs, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium egykori államtitkára, Varga-Bajusz Veronika.
+7 hasonló
Súlyos vasúti baleset történt Spanyolországban, Toledo közelében, ahol két nagysebességű vonat ütközött össze. Az első jelentések szerint egy AVE-vonat hátulról rohant bele egy álló Iryo-szerelvénybe az Urda vasútállomás közelében. A hatóságok eddig legalább negyvenöt halálos áldozatról számoltak be, de a mentési munkálatok még zajlanak, így a végleges számok ennél magasabbak is lehetnek.
+7 hasonló
Súlyos vasúti baleset történt Spanyolországban, Toledo közelében, ahol két nagysebességű vonat ütközött össze. Az első jelentések szerint egy AVE-vonat hátulról rohant bele egy álló Iryo-szerelvénybe az Urda vasútállomás közelében. A hatóságok eddig legalább negyvenöt halálos áldozatról számoltak be, de a mentési munkálatok még zajlanak, így a végleges számok ennél magasabbak is lehetnek.
+7 hasonló
Súlyos vasúti baleset történt Spanyolországban, Toledo közelében, ahol két nagysebességű vonat ütközött össze. Az első jelentések szerint egy AVE-vonat hátulról rohant bele egy álló Iryo-szerelvénybe az Urda vasútállomás közelében. A hatóságok eddig legalább negyvenöt halálos áldozatról számoltak be, de a mentési munkálatok még zajlanak, így a végleges számok ennél magasabbak is lehetnek.
+7 hasonló
Flávio Bolsonaro, a brazil elnökválasztás vasárnapi, második fordulójának vesztese kedden elhagyta Brazíliát, és az Egyesült Államokba menekült családjával. A BBC értesülései szerint a Trump-adminisztráció előzetesen biztosította számára a vízumot, lehetővé téve, hogy családjával együtt belépjen az országba. A politikus útlevelét bevonták a brazil hatóságok, és megtiltották, hogy elhagyja az országot.
Újabb négy évre Kubatov Gábor lett a Ferencváros elnöke. A Fidesz korábbi parlamenti képviselője a megválasztása után üzent Magyar Péter miniszterelnök, aki szintén reagált. Facebookos kommentben jósolta meg, meddig lesz Kubatov a klub élén.
+7 hasonló
A miniszterelnök a közösségi oldalán tette közzé, hogy a jövő héten eldől a karácsonyi munkaszüneti nap kérdése. "Az Országgyűlés jövő héten szavaz a TISZA javaslatáról, hogy már idéntől munkaszüneti nap legyen december 24." - jelezte a Facebook-on.
+7 hasonló
Négy állami szervezet élére is új vezetőt keres a Tudományos és Technológiai Minisztérium, miután Tanács Zoltán bejelentette az ügyvezetői pályázatok kiírását. Az érintett intézmények közül több is korábban vitatott ügyekkel és milliárdos állami kiadásokkal került a figyelem középpontjába.
+6 hasonló
Rossz hírt közölt Tóth Alexről Marco Rose, az angol élvonalbeli Bournemouth vezetőedzője. A magyar futballista combsérülése súlyos, több hónapra harcképtelenné vált. Ez azt jelenti, Marco Rossi sem számíthat a válogatott középpályásra a Nemzetek Ligája folytatásában.
+6 hasonló
Christine Lagarde bejelentette, hogy február 7-én lemond az Európai Központi Bank (EKB) elnöki tisztségéről, noha megbízatása eredetileg 2027 októberéig szólt volna. Távozása egy gazdaságilag és politikailag is bizonytalan időszakban érkezik, utódjának kiválasztása pedig még a francia elnökválasztás előtt megkezdődhet.
+6 hasonló