A Klangphonics Zest című új anyagával egy különböző hangulatokon és stílusokon átívelő sokszínű utazásra invitál. A német trió koncertjei élőben egyszerre rántanak be legbelső világunkba és szabadítanak fel. Budapesten legutóbb Padre Guilherme előtt játszottak, most eddigi legnagyobb koncertjeiket felvonultató turnéjukkal térnek vissza hozzánk március 10-én, az Akvárium Klubban.
Szabó Erika, a Barátok közt egykori színésznője ritkán enged bepillantást családi életébe, ezért különösen megható, amikor egy-egy személyes pillanatot megoszt a rajongóival. Legutóbbi bejegyzésében kisfia, Nolen harmadik születésnapját ünnepelte a családjával, és a meghitt fotók mellett szívből jövő szavakkal köszöntötte gyermekét.
Úgy tűnik, ismét a magánélete miatt került a figyelem középpontjába L.L. Junior.
Büszkeségből, fegyelemből és futballszenvedélyből sincs hiány a népszerű rádiós műsorvezető, Cooky családjában. A francia származású lemezlovas sosem csinált titkot abból, mekkora rajongója a játéknak, mostanra pedig a családi hagyomány új szintre lépett: kisfia, Kevin már két éve a Ferencváros korosztályos utánpótlásában bontogatja szárnyait. A büszke édesapa szerint a zöld-fehérek akadémiájára bekerülni gyerekként egy dolog, de utána bizonyítani is kell.
Romantikus utazással feledtette az elmúlt időszak megpróbáltatásait Sárközi Ákos és felesége, Sárközi Évi. A sztárséf és kedvese a szerelem fővárosába, Párizsba utazott, hogy kettesben töltsön el néhány meghitt napot. A kiruccanás kifejezetten jókor jött, hiszen lelkileg és fizikailag is kimerítő hónapok állnak a házaspár mögött.
A Groovehouse-ból ismert Judy paradicsomi környezetben, a Kanári-szigeteken töltötte a születésnapját. Az utazásról a közösségi oldalán mutatott egy hangulatos videót.
Különleges helyzetbe került Janza Kata és az idén hivatalosan is színésszé vált lánya, Pintér Janka. Az anya-lánya duó kollégák lettek a Veres 1 Színház Hajszál híján Sherlock Holmes című előadásában. A két színésznő a Blikknek mesélt arról, mennyire nehéz átváltani az egyik szerepkörből a másikba.
Az édesburgonya igazi konyhai csoda: egyszerre édes, krémes és ropogós, ha jól készítjük el. De vajon mi a titka annak, hogy a sütőből kikerülve tökéletesen karamellizált szélekkel és puha belsővel hódítson? Nos, a válasz nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. A sütési hőmérséklet, az elkészítési mód és még az édesburgonya fajtája is kulcsszerepet játszik a végeredményben. Nézzük, mit tanácsolnak a szakértők, hogy a következő sütés garantált siker legyen!
Nem mindennapi túrán vett részt Rákóczi Feri, aki ezúttal quadra cserélte a motorját. A sivatagról mutatott hangulatos képeket a rádiós.
Fejlemények vannak Jack Grealish ügyében! Az angolok megtudták, miért került ki az Everton futballcsapatának keretéből. A 39-szeres válogatott támadó a döntést megelőzően két egymást követő éjszakát töltött ivászattal Londonban és Cheshire-ben.
Legyen szó egy elegáns vacsora utáni ínyenc desszertről a barátokkal, vagy a kedvenc házi süteményünk illatáról az ünnepek alatt, az édességeknek megvan az a különleges képességük, hogy azonnal feldobják a hangulatunkat. Mindannyiunknak megvan a maga bevált kedvence: egyesek a fanyar gyümölcsökre, mások a krémes fagylaltokra vagy éppen az étcsokoládéra esküsznek.
Az a tragédia vastag fekete filccel, kitörölhetetlenül írta be magát a magyar futball-történelemkönyvébe. Aki hallott vagy olvasott róla, megdöbbenve kérdezhette: atyavilág, hogy lehettek ennyire felelőtlenek? Azon a nyári napon, 1970. augusztus 21-én az MTK labdarúgócsapata Dunavarsányban edzőtáborozott. Készültek a következő, Salgótarján elleni meccsre. Már a bemelegítés tartott, amikor a háttérben sűrű, sötét felhők gyülekeztek, aztán egyszer csak jött a mennydörgés, a cikázó fények, és a…
Alig bírta visszatartani a könnyeit Fallon Sherrock, amikor a világelső Luke Littler legyőzése után a színpadra rohanó kisfiát szorította magához. A 32 éves angol játékos a Netflix nagyszabású gáláján aratott hatalmas diadalt, és egyetlen hirtelen halál leggel nem kevesebb mint 501 ezer fontos (mintegy 220 millió forintos) fődíjat vágott zsebre. A dartstörténelemben ennél nagyobb összeget kizárólag a világbajnoki címért fizetnek ki, így a korábbi fodrásznő élete egyik legmeghatóbb pillanatát…
Hatalmas stadion, óriási kivetítők, villódzó neonfények és a világ legnagyobb tehetségei egy gigantikus, többszintes színpadrendszeren. Nem, ez nem egy olimpiai döntő, hanem a szakmák világbajnoksága, a WorldSkills, ahol egy magyar diák, Albrecht Martin történelmet írt! A győri fiatalember a 36 nemzetet felvonultató sanghaji mezőnyben állhatott fel a dobogó második fokára.
Magyar Péter a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy ahogy a napokban minden magyar család, úgy ő is megemlékezik a felmenőire, akik nélkül ma sem ő, sem a gyermekei nem lehetnének köztünk. A poszt végén az is kiderül, hogy a miniszterelnök már megbocsátott azoknak, akik feldúlták a dédnagyapja dobozi sírját.
Hivatalosan is benyújtotta a költségvetés jövő évi tervezetét a kormány, amelyet a következő időszakban tárgyal a parlament és előreláthatólag decemberben szavaznak róla. Szakértők szerint az egészségügy lehet az új költségvetés nagy nyertese, 510 milliárd többletforrást pumpálnak bele, jobb betegellátás, rövidebb várólisták, színvonalasabb étkeztetés és a szakdolgozók béremelése is a megfogalmazott célok között van.
Megható bejegyzésben emlékezett meg édesanyjáról Rónai Egon: a műsorvezető éppen 25 éve veszítette el az anyukáját, aki mindössze 58 éves volt, amikor elhunyt. A személyes történetből az is kiderül, milyen élet jutott a művészfeleségként élő asszonynak, aki férje karrierjét és családját is minden mást háttérbe szorítva támogatta.
A klímaváltozás hatásai itthon is egyre kézzelfoghatóbbak: a tavaszi fagyok, a hosszan elnyúló aszályok és a forró nyarak a hagyományos gyümölcstermesztést is nehéz helyzetbe hozzák. A megoldás keresésébe azonban bárki belevághat. Így tett Badics László is, aki eredetileg csupán egy datolyaszilva-ültetvényt tervezett, mára viszont a Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb gyümölcsarborétumát hozta létre Köveskál határában.
Óriási botrány robbant ki a labdarúgás legrangosabb egyéni elismerése, az Aranylabda legutóbbi díjátadója körül. A külföldi sajtó és neves oknyomozó újságírók szerint a szigorúan titkos végeredmény már jóval a hivatalos gála előtt kiszivároghatott a szervezőktől. A felháborodást az váltotta ki, hogy gyanús profilok a pontos élmezőnyre leadott kriptofogadásokkal hatalmas vagyont kaszáltak a belsős információknak köszönhetően.
A konyha egyik legnagyobb kedvence a burgonyapalacsinta, nem véletlenül hódította meg a világot. Ez az egyszerű, mégis zseniális étel önmagában is fantasztikus, de köretként is megállja a helyét – legyen szó szaftos gulyásról, sült húsokról vagy akár pirított zöldségekről. Bár manapság sokan kísérleteznek cukkinis, tökös vagy sárgarépás változatokkal, a klasszikus burgonyás verzió továbbra is verhetetlen. De mi a titka annak, hogy a palacsinta kívül ropogós, belül pedig tökéletesen puha legyen?…