A nyugdíjak az infláció mértékét követve emelkednek, ez esetben 3 százalékkal. Tovább emelkednek a kisnyugdíjak, lesz 13. havi nyugellátás és a 14. havi első hetét fizetik ki. A kormány a közösségi oldalán közzétette, hogy jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, a pontos dátumot azonban még nem írták meg.
+2 hasonló
Lewis Hamilton indulhat az első helyről a Mexikói Nagydíjon vasárnap. A Ferrari hétszeres világbajnok brit pilótája mindösszesen kilenc ezredmásodperccel utasította maga mögé mercedeses honfitársát, George Russellt, míg a harmadik helyre Charles Leclerc ért oda a másik Ferrarival. A világbajnoki címtől csupán két pontra lévő Andrea Kimi Antonelli a negyedik rajtkockából indulhat majd.
+2 hasonló
Doan Viktória, vagyis Tory produkcióját nagy várakozás előzte meg az X-Faktor székes fordulójában, ám a fellépése után nem minden mentor volt elégedett. ByeAlex és Gáspár Laci is úgy látta, hogy a lány ezúttal nem hozta azt a színvonalat, amit korábban megszokhattak tőle. Solére azonban egészen másképp értékelte a hallottakat, és a kritikák ellenére is ragaszkodott ahhoz, hogy helyet adjon neki.
+2 hasonló
A címvédő ETO FC Győr kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszott szombaton a vendég Vasassal a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az angyalföldi csapatnak októberben ez volt mindössze a második bajnoki pontja, bár most közel állt ahhoz, hogy hármat szerezzen. A két együttes a bajnokság első körében ugyancsak 2-2-es döntetlent játszott egymással, akkor a fővárosban.
+2 hasonló
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati harmadik szabadedzésén. A 26 éves pilóta mindössze egy ezredmásodperccel autózott jobb köridőt, mint a pályafutása első vb-címének megnyerésére készülő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője. Harmadikként a monacói Charles Leclerc zárt a Ferrarival.
+2 hasonló
A Zalaegerszeg hazai környezetben magabiztos, 3-0-s sikert aratott az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. A ZTE a játéknapot az utolsó előtti pozícióból várta, sikerének köszönhetően viszont feljött a nyolcadik helyre. A zalaegerszegiek mind a 13 pontjukat hazai környezetben szerezték, saját közönségük előtt négy győzelem, valamint egy-egy döntetlen és vereség a mérlegük.
+2 hasonló
Egy 12 éves lány és egy 14 éves fiú szemelt ki magának egy 48 éves férfit Salgótarjánban, hogy megszerezzék a pénzét. Miután a fiú sikertelenül próbálta kilopni a pénztárcát a férfi zsebéből, bántalmazta, majd hátba rúgta áldozatát, és elvette a 27 ezer forintot tartalmazó tárcát. A rendőrök rövid időn belül elfogták a fiatalokat.
+2 hasonló
Közösségi oldalán értékelte a parlament elé benyújtott 2027-es büdzsétervezetet Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely szombati Facebook-bejegyzésében közölte: a jövő évi költségvetés alapján a fővárosi önkormányzat 29 milliárd, a kerületek pedig további 22 milliárd forinttal több adóbevételt tarthatnak meg.
+2 hasonló
Lucas Krzikalla, az egykori Bundesliga-kézilabdázó 2022 őszén vallotta be nyíltan, hogy meleg, bár családja, barátai és csapattársai már korábban is tudtak erről. Most az érzelmeiről beszélt egy interjúban és elmondta, ma is így tenne, ahogy akkor, mert az élete sokkal szabadabbá vált.
+2 hasonló
Tovább fokozódnak az izgalmak, pörögnek az események: megvan az Ázsia Expressz második kieső párosa: Gombos Edinának és férjének, Alberto Costafredának kellett búcsúznia a TV2 versenyétől.
+2 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök péntek esti bejegyzésében reagált Schiffer András volt országgyűlési képviselő nyílt levelére. „A jogállami büntető igazságszolgáltatás tíz pontja” címet viselő dokumentum aláírói szerint veszélybe kerültek a rendszerváltáskor kivívott jogállami garanciák. Az tíz pontban szereplő elképzelésekről a kormányfő sem rejtette véka alá véleményét.
+2 hasonló
Egyetért a motoros rollerekre vonatkozó kormányzati szigorítás irányával, és kész a konstruktív együttműködésre a hazai piac egyik legnagyobb eszközmegosztó szolgáltatója, a Lime. Miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a KRESZ átfogó módosítását és a rollerek önálló kategóriába sorolását, a szolgáltató jelezte: a jogszabályok életbe lépésekor szoftveresen állítják be a kötelező 20 km/órás sebességhatárt, saját hatáskörben fenntartják a 18 éves korhatárt, a viteldíjakon pedig egyelőre…
+2 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Parlamentben fogadta Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. A tárgyaláson többek között a két ország gazdasági és biztonsági együttműködéséről, valamint az Egyiptom számára Magyarországon készülő vasúti kocsik ügyéről is egyeztettek. A felek megállapodtak abban, hogy rendezik a korábbi szerződések körüli vitás kérdéseket.
+2 hasonló
Hetek óta aggódtak érte a rajongói, több koncertjét is le kellett mondania, most pedig kiderült, mi állt Szekeres Adrien átmeneti visszavonulása mögött. Az énekesnő komoly egészségi problémával szembesült, de a rendszeres szűrővizsgálatoknak köszönhetően időben felismerték a bajt. Már túl van a műtéten, és bár még a felépülésére koncentrál, a történetével fontos üzenetet szeretne eljuttatni minden nőhöz. Szekeres Adrien őszintén beszélt a jelenlegi állapotáról a Blikknek.
+2 hasonló
Nyílt levelet tett közzé Facebook-oldalán Schiffer András volt országgyűlési képviselő, amelyben több jogász és közéleti személyiség a jogállami büntető igazságszolgáltatás alapelveire hívja fel a figyelmet. „A jogállami büntető igazságszolgáltatás tíz pontja” címet viselő dokumentum aláírói szerint veszélybe kerültek a rendszerváltáskor kivívott jogállami garanciák.
+2 hasonló
Az Ázsia Expressz hetedik évada alig kezdődött el, de a versenyzők között máris érezhető a feszültség. Miközben egyes párosok között szövetségek szövődnek, mások inkább ellenségeket gyűjtenek.
+2 hasonló
„Szellőztessetek, ha nem akartok megfulladni!” – állítólag ezt mondta a tizenéves vízilabdás lányoknak a takarítónő a Nyéki Imre uszodában. Ezt követően több kiskorú lány rosszul lett, mentőt hívtak, három kislányt láttak el, egyikük kórházba is került, de csak megfigyelésre. Hogy mitől lettek rosszul, egyelőre még rejtély.
+2 hasonló
Letöltendő börtönt is kaphat egy ukrán férfi, aki egy budaörsi takarító cég ügyvezetőjeként szexuálisan zaklatta 18 évnél fiatalabb alkalmazottját. A fiatal lányhoz már a második munkanapján illetlen helyeken ért hozzá a vádlott, aki ezután egyre merészebb lett, és több alkalommal is szexuális cselekményre kényszerítette a munkavállalót. A tinédzser végül csak pár hónapig dolgozott a cégnél, ugyanis a főnöke egy idő után már nem fizette ki az elvégzett munkáját.
+2 hasonló
Törött kézzel mutatott be bravúrt a Szeged kapusa. Rostislav Prokop az Újpest elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, súlyos sérüléssel fogta meg a vendégek tizenegyesét. A hősiesen küzdő kapus nem sokkal később könnyek között hagyta el a játékteret.
+3 hasonló
Julieta Gallego atléta is életét vesztette a Toledo közelében, Urda térségében bekövetkezett borzalmas vasúti szerencsétlenségben. A spanyol távolugró 24 éves volt. A hatóságok eddig legalább 69 halálos áldozatról adtak hírt.
+2 hasonló