Alig néhány hónappal a nyitás után lehúzta a rolót Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília közös gasztrovállalkozása, a budai Hegyvidék Bevásárlóközpontban működő Acaia nevű kávézó és reggelizőhely. A felsőbb árkategóriás egység alig múlt el tíz hónapos, az első üzleti évben felhalmozott tízmillió forintos veszteség és a nullára csökkent dolgozói létszám után a hely végleg bezárta kapuit a bevásárlóközpontban.
+4 hasonló
Személyes érintettségre hivatkozva kért szót Máthé Zsuzsa, a KDNP országgyűlési képviselője, aki férje, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház éléről történt leváltása miatt szólalt fel hétfőn délután a parlamentben. Arról is beszélt, Magyar Péter még két héttel korábban is hozzá fordult az október 23-i műsor megszervezésével kapcsolatban.
+4 hasonló
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Váci Járási Ügyészség azt a férfit, aki bántalmazta idős édesanyját, majd megakadályozta, hogy a sérült asszony kijusson a segítségére érkező mentőkhöz. Az idős nő a gondosóráján keresztül kért segítséget az ütést követően, a mentőknek pedig az ablakon át jelezte, hogy a fia elállja az útját. A Váci Járásbíróság alig két nappal az eset után bűnösnek mondta ki a férfit, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
+4 hasonló
Hétfőn délután egy órakor kezdődik az Országgyűlés négynapos ülése, amelyet Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása nyit meg. A képviselők több fontos törvényjavaslatot is megvitatnak, köztük a közvagyon védelmét célzó intézkedéseket, a zártkörű tőkealapok tulajdonosi átláthatóságának szabályozását, valamint a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést.
+4 hasonló
Az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának vasárnapi rangadóján a Liverpool az Arsenalt fogadta. A hazaiaknál Szoboszlai Dominik sérüléséből visszatérve már leülhetett a kispadra, Kerkez Milos pedig a kezdőcsapatban kapott helyet. A második félidőben a magyar válogatott csapatkapitánya is beállt, de ő sem tudott segíteni a hazai gárdán, amely 1-0-s vereséget szenvedett.
+4 hasonló
Egy teljes hónapra leáll a forgalom Nápoly nemzetközi repülőterén. A Capodichino légikikötőt felújítási munkálatok miatt zárják be, az érkező és induló járatokat pedig más olasz városok repülőtereire irányítják át.
+4 hasonló
A zuglói polgármester betemetné az Örs vezér téri aluljárót, mert szerinte csak a baj van vele: részegek, drogosok, kötekedők foglalják el sötétedés után. Amikor megmutatta a tarthatatlan állapotokat, rögtönzött egy fogadóórát, egy agresszív férfi pedig kis híján megverte, mert nem tetszett neki az öltöny, amelyet a politikus viselt.
+4 hasonló
Kihúzták a Hatoslottó legfrissebb, 44. heti nyerőszámait. A Szerencsejáték Zrt. vasárnap délutáni sorsolásán ismét hat golyó gurult ki a sorsológömbből, eldöntve a felhalmozott főnyeremény sorsát.
+4 hasonló
Daganatos betegség következtében, mindössze 34 éves korában elhunyt az Európa-bajnok ír középtávfutó, Ciara Mageean. A 2024-ben 1500 méteren kontinensbajnoki címet szerző sportoló halálhírét a gyászoló család közölte. A kétszeres olimpikon atléta a súlyos betegséggel vívott küzdelmét vasárnap reggel, szerettei körében veszítette el.
+4 hasonló
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati harmadik szabadedzésén. A 26 éves pilóta mindössze egy ezredmásodperccel autózott jobb köridőt, mint a pályafutása első vb-címének megnyerésére készülő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője. Harmadikként a monacói Charles Leclerc zárt a Ferrarival.
+4 hasonló
Kihúzták az Ötöslottó 44. heti nyerőszámait. A játékosok ezúttal 200 millió forintos főnyereményért próbálhattak szerencsét, mutatjuk, mely számokat sorsolták ki október 31-én.
+4 hasonló
Az idei kerethez képest 63 milliárd forinttal kevesebb pénzt kap jövőre a közmédia, a kormányzati propagandára pedig egyetlen fillért sem költ a kabinet a 2027-es büdzsé tervezete szerint – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton a közösségi oldalán.
+4 hasonló
Angele Merkel volt német kancellár azt javasolta, hogy a következő német elnök nő legyen. Németország következő elnökét januárban választják meg, miután a jelenlegi államfő, Frank-Walter Steinmeier két kitöltött ciklus után már nem indulhat újra a tisztségért.
+4 hasonló
Baukó Attila, művésznevén Azahriah az Astroia aluljáróban utcazenélt Oláh Marcellel, aki évek óta űzi már ezt a műfajt. Azahriah egy időre ugyan visszavonult a koncertezésről, de a zenélésről nem mondott le.
+4 hasonló
További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók. Az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
+4 hasonló
November elején hallgatná meg a parlamenti vizsgálóbizottság Matolcsy György volt jegybankelnököt az MNB működésével kapcsolatos ügyekben. A személyes meghallgatásnak azonban nincsenek meg a jogszabályi feltételei.
+4 hasonló
Kiadta első hivatalos nyilatkozatát a sikertelen kivégzés után Christa Pike. Az 50 éves nő jogi képviselőin keresztül közölte: a végrehajtás óta nem múlt el úgy pillanat, hogy ne gyötörné elviselhetetlen testi és lelki fájdalom. Bár a kórházból már kiengedték, állapota továbbra sem stabil, a hatóságok pedig ismét szigorú elszigeteltségben tartják fogva.
+4 hasonló
XIV. Leó pápa levélszavazattal adhatja le voksát az Egyesült Államokban november 3-án tartandó félidős választásokon. Ha valóban él a lehetőséggel, ő lehet az első pápa a katolikus egyház kétezer éves történetében, aki világi választáson szavaz.
Miután a The Wall Street Journal című amerikai lap három különböző diplomáciai forrást is idézett annak kapcsán, hogy Orbán Viktornak, hazánk korábbi kiniszterelnökének komoly esélye van az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) főtitkári pozíciójára, a hazai és a nemzetközi politika szereplői is komolyan kezdtek foglalkozni a témával. Pedig ez a poszt bizony nem fenékig tejfel, ahogy arról a korábbi vezetők botrányai és vesztett ügyei is tanúskodnak.
Ha a franciákon múlik, akkor Orbán Viktor szinte biztosan nem lesz az ENSZ új főtitkára. Egyelőre nagy a hallgatás a korábbi magyar miniszterelnök jelöléséről, a vétó-joggal rendelkező franciák azonban nem kérdés, alkalmas-e Orbán a szervezet élére.