Nem csitul a botrány a Loupe Színházi Társulás első mozifilmje, a Becsapódás körül: miután a Vertigo Média korábban a próbák hiányára és a színészek bizonytalan szövegtudására hivatkozva indokolta a tíz nappal a start előtt elrendelt leállítást, Molnár Áron és csapata pontról pontra válaszolt a gyártócég vádjaira. A társulat határozottan visszautasítja, hogy felkészületlenek lettek volna, és felidézték: a rendező alig fél órával a lemondás előtt még a másnapi jelmezekről egyeztetett.…
+1 hasonló
Nem mindennapi látvány fogadta a skót rendőröket, amikor a glasgow-i M74-es autópályán félreállítottak egy Volkswagen Golfot: a járműben elrejtett, mintegy 14 ezer font értékű kokain és heroin mellett egy chipset rágcsáló bárány ült a hátsó ülésen. A még 2023 áprilisában történt rajtaütés részletei a bírósági ítélethirdetés után kerültek nyilvánosságra. A BBC beszámolója szerint az állatnak nemcsak az utazási körülményei voltak szokatlanok, hanem a neve is: a négylábút a hírhedt kolumbiai…
+1 hasonló
A Földet körülvevő, veszélyes űrsugárzástól védő természetes pajzsról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy még a legnagyobb energiájú elektronokat is képes távol tartani bolygónktól. Egy 2024-es rendkívüli napvihar azonban váratlan fordulatot hozott: a tudósok olyan jelenséget figyeltek meg, amelynek során a veszélyes részecskék nem kívülről jutottak át a védelmen, hanem közvetlenül a pajzson belül gyorsultak fel.
+1 hasonló
Harmincöt éves korában elhunyt Nicole Taylor, a Taylor Red nevű countrytrió énekese. A szomorú hírt testvérei közölték egy érzelmes TikTok-videóban, tudatva a rajongókkal, hogy Nicole éveken át küzdött a súlyos kórral, miután 2022-ben hármas stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála.
+1 hasonló
Fontos online ügyintézési szolgáltatások válnak elérhetetlenné november 8-án, vasárnap hajnalban egy tervezett karbantartás miatt. Éjfél után többek között az Ügyfélkapu+, a Digitális Állampolgár alkalmazás egyes funkciói, az EESZT és az EgészségAblak sem lesz használható. A leállás várhatóan hajnali 5 óráig tart.
+1 hasonló
Angelina Jolie és Brad Pitt 18 éves lánya, Vivienne hivatalosan is megváltoztatta nevét, miután egy Los Angeles-i bíró november 2-án jóváhagyta kérelmét. A korábban Vivienne Marcheline Jolie-Pitt néven ismert fiatal nő mostantól Vivienne Marcheline Jolie néven szerepel a hivatalos dokumentumokban. A névváltoztatásra Vivienne még júliusban, nagykorúvá válása után nyújtott be kérelmet, személyes okokra hivatkozva, részletesebb indoklás nélkül.
+1 hasonló
Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. A 24 éves játékos a mostani idényben a lengyel élvonalban eddig 23 gólt szerzett és 21 gólpasszt adott, a Bajnokok Ligája első csoportkörét pedig 14 találattal és hat gólpasszal zárta. A válogatottban is szeretne jó teljesítményt nyújtani.
+1 hasonló
Szerdán hozzák nyilvánosságra Magyar Péter ígérete szerint az úgynevezett ügynökaktákat, tehát elvileg kiderülhet, kik vettek részt a kommunista rendszer állampártjának besúgóhálózatában. Az elmúlt évtizedekben többször felmerült a Fidesz ellenlábasainak oldaláról Orbán Viktor érintettsége is és most, hogy az akták nyilvánossága képzzelfogható közösségbe került, ismét előtérbe kerültek a pletykák arról, hogy a volt miniszterelnök ügynök lehetett. Erről beszélt hamarosan megjelenő könyve kapcsán…
+1 hasonló
Napra pontosan tizenegy esztendeje, 2015-ben, 72 éves korában hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó és elismert sebészorvos, rákkutató, Fenyvesi Csaba. Emléke előtt tisztelegve gyermekkori jóbarátja, egykori csapattársa és orvoskollégája, a kétszeres olimpiai ezüstérmes, Nemzet Sportolója, dr. Kamuti Jenő idézte fel a közös múltat, az orvosi hivatás és a pást párhuzamait, valamint barátja zárkózott egyéniségét.
Kedden van a 2015-ben, 72 éves korában elhunyt háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó és elismert sebészorvos, rákkutató, Fenyvesi Csaba halálának évfordulója. Az emléke előtt tisztelegve, a gyermekkori jóbarátja, egykori csapattársa és orvoskollégája, a kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó, a Nemzet Sportolója, dr. Kamuti Jenő idézte fel a közös emlékeket, az orvosi hivatás és a pást párhuzamait, valamint a barátja zárkózott egyéniségét.
Sidney Prescott nem menekülhet a maszkos gyilkos elől: Neve Campbell megerősítette, hogy ismét magára ölti a horror műfaj legismertebb túlélőjének szerepét a készülő Sikoly 8-ban.
+1 hasonló
Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök, a Demokratikus Koalíció korábbi elnöke és 39 éves párja, Ágnes Éva fotós végigjárták az El Caminót, a Santiago de Compostelába vezető spanyolországi zarándokutat. Hét nap alatt 180 kilométert gyalogoltak, s volt olyan nap, amikor 38 km-t tettek meg. Az utóbbi években krimiket író volt politikus arról is mesélt, hogyan viselte a közös hálótermeket, a fárasztó gyaloglást, és mit tanult a kapcsolatáról az út során. Sőt, elárulta, összeházasodnak-e szerelmével.
+1 hasonló
Karl Bushby 1998-ban, 29 évesen vágott neki a föld körüli kalandjának a chilei Punta Arenasból azzal az elhatározással, hogy járművek igénybevétele nélkül tér vissza szülővárosába. Közel három évtized és 50 ezer kilométer után most végre átlépte a családi ház küszöbét az angliai Hullban.
+1 hasonló
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke sem ment el szó nélkül amellett, hogy hétfőn azonnali hatállyal menesztették a Magyar Állami Operaház éléről Ókovács Szilvesztert. A volt miniszterelnök köszönetet mondott a leköszönő főigazgatónak az eddig végzett munkájáért.
+1 hasonló
A legutóbbi két mérkőzésen Radnóti Dániel védte a Ferencváros kapuját a labdarúgó Európa-ligában. A fiatal kapus jó teljesítményt nyújtott, de az kérdéses, hogy az AC Milan ellen is pályára léphet-e. A 20 éves játékos a hétvégén megsérült, de nem az NB I-ben, hanem a másodosztályban.
+1 hasonló
November 9-én rajtol az RTL képernyőjén a csatorna új stratégiai és taktikai realityje, a Hotel Blöff, amelynek házigazdája Gundel Takács Gábor. A brit The Fortune Hotel hazai adaptációjában tíz celebpáros költözik be egy tokaji luxushotelbe, hogy megküzdjön a húszmillió forintos fődíjért. A játék középpontjában titokzatos aktatáskák állnak: az egyik a pénzt, nyolc semmit, egy pedig az azonnali kiesést rejti.
+1 hasonló
A TV2 sikerműsora, a Házasság első látásra egyik legviharosabb és leginkább zátonyra futott kapcsolatát kétségkívül Laci és Tücsi kísérlete hozta el. Bár a kamerák előtt kimondták a boldogító igent, a közös nevezőt szinte soha nem találták meg, így végül nemcsak házastársként, hanem civilként sem folytatták az ismerkedést. Laci őszintén mesélt az Aktívban a tévés kaland utóéletéről: elárulta, milyen mély változásokon ment keresztül, illetve miként próbál újra talpra állni a szingliként…
+1 hasonló
Minden eddiginél radikálisabb átalakítás előtt áll a TV2 ikonikus reggeli magazinműsora, a Mokka. Miután a közelmúltban Proksa Szandra egy év után, nehéz szívvel elköszönt a műsortól és a nézőktől, kiderült, hogy a távozása csupán a kezdete volt egy átfogóbb változásnak.
+1 hasonló
Kiara Lord, a felnőttfilmes tartalomgyártó és realityszereplő, nemrégiben a TikTokon osztotta meg gondolatait a tévés szereplésekről és azok anyagi vonzatairól. A Nagy Ő, a Farm VIP és az Ázsia Expressz című műsorokban is feltűnt botrányhősnő őszintén beszélt arról, hogy a tévés szereplések nem feltétlenül járnak kiemelkedő anyagi haszonnal, és rávilágított arra, miért vonzódnak mégis sokan a képernyős szerepléshez.
+1 hasonló
Jelentős átalakításokat hajt végre a felsővezetésében az egyik legnagyobb hazai pénzintézet: az MBH Bank a következő növekedési pálya megalapozása, a költséghatékonyság növelése, valamint a folyamatok érdemi egyszerűsítése és felgyorsítása érdekében vadonatúj működési modellre áll át.
+1 hasonló