Azonnali hatállyal leváltották tisztségéből két dél-alföldi egészségügyi intézmény első számú vezetőjét: 2026. november 2-i érvénnyel visszavonták az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, valamint a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának magasabb vezetői megbízatását. A döntés értelmében mindkét intézmény élén azonnali személycsere történik, a posztokat átmenetileg az eddigi orvosigazgatók veszik át a szervezeti és működési szabályzat szerint, a…
+5 hasonló
Már öt olyan esetről tud a rendőrség Gyömrőn és a szomszédos Péterin, ahol a halloweeni édességgyűjtés során veszélyes fémtárgyakat – szöget, csavart és drótot – rejtettek a gyerekeknek kiosztott cukorkákba. Az önkormányzat azonnal feljelentést tett, a városvezetés zéró toleranciát hirdetett, miközben az is kiderült, hogy a rendezvény ideje alatt egy gyermek orvosi ellátásra szorult; azt még vizsgálják, hogy a rosszulléte összefügg-e a kiosztott édességekkel.
+5 hasonló
Orbán Viktor volt miniszterelnök a Puskás Akadémia honlapján vette védelmébe a felcsúti futballklubot. Ezzel a Nemzeti Sportban megjelent bíráló jegyzetre reagált. Az akadémia alapítója szerint a Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott.
+5 hasonló
Cáfolta Alekszandar Vucsics volt szerb elnök azokat a nemzetközi sajtóban elterjedt értesüléseket, amelyek szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök győzte volna meg őt a békés hatalomátadásról a számárá történelmi vereséggel végződő múlt heti szerbiai választás éjszakáján. A több mint egy évtizedes uralmát elveszítő volt szerb elnök a BBC-nek adott interjújában tisztázta az október 25-i előrehozott választás drámai óráit.
+5 hasonló
Cáfolta Aleksandar Vucic volt szerb elnök azokat a nemzetközi sajtóban elterjedt értesüléseket, amelyek szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök győzte volna meg őt a békés hatalomátadásról a számáráa történelmi vereséggel végőző múlt heti szerbiai választás éjszakáján. A több mint egy évtizedes uralmát elveszítő volt szerb elnök a BBC-nek adott interjújában tisztázta az október 25-i előrehozott választás drámai óráit.
+5 hasonló
Hosszú és idegőrlő válogató után végre összeállt ByeAlex csapata az X-Faktorban: a mentor rendkívül nehezen adta magát a rettegett székes fordulóban, de a küzdelmes órák után mostanra megvannak a továbbjutó tehetségek. Az énekes a tőle megszokott kérlelhetetlen szigorral és makacssággal ült a helyén, és szinte alig szavazott igennel a próbálkozóknak.
+5 hasonló
Mély gyászba borult a hazai rock- és metálközösség: hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Sárközi Lajos, a magyar heavy metal meghatározó és nagy tiszteletnek örvendő gitárosa. A tragikus veszteséget megrázó sorokkal, szombat késő délután közölték a Facebookon a Kalapács zenekar tagjai, akikkel a zenész több mint két évtizeden át formálta a műfaj történetét.
+5 hasonló
Csupán hónapok alatt találhatott vevőre az az ingatlan, ami egykor közös otthona volt a korábbi igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak és volt férjének, a jelenlegi miniszterelnöknek, Magyar Péternek. A Balatonhenyén álló házat 299 millió forintért hirdették még a nyáron, és nemrégiben el is kelt.
+5 hasonló
Megkezdődött a Forma-1-es versenyhétvége Mexikóban. Az első szabadedzésen a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc volt a leggyorsabb. A betegségből lábadozó világbajnoki éllovas olasz Kimi Antonelli a második helyen végzett.
+5 hasonló
Harminc napra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter bizalmasának letartóztatását. A férfit azzal gyanúsítják, hogy pénzfutárként működött közre abban a bűnszövetségben, amely milliárdos kenőpénzeket mozgatott meg a Volánbuszt és kiemelt állami beruházásokat érintő korrupciós botrányban.
+11 hasonló
Teljes körű, általános sorkatonai kötelezettség bevezetését tervezi Litvánia 2032-től, egyúttal meghosszabbítanák a fiatal férfiak katonai szolgálati idejét is az Oroszország felől tapasztalható, egyre súlyosabb biztonsági fenyegetések miatt. A fajsúlyos védelmi stratégiáról csütörtöki vilniusi ülésén egyezett meg a balti európai uniós és NATO-tagállam nemzetbiztonsági tanácsa, a döntést pedig Gitanas Nauseda litván elnök jelentette be. A nagyszabású haderőfejlesztési tervezetet a vilniusi…
+5 hasonló
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő különös kéréssel fordult az ügyészséghez, miután a ceglédi börtönből a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. A korábbi kulturális miniszter azt szerette volna elérni, hogy fogvatartása alatt budapesti fodrásza vághassa a haját a börtönben. Az ügyészség azonban elutasította a kérelmet, amely ellen Hankó panasszal élhet, így a döntés egyelőre nem jogerős.
+5 hasonló
Feszült légkör uralkodott a Győri Ítélőtáblán, ahol csütörtökön jelentették be É. Imre ügyének másodfokú ítéletét. A bíróság helybenhagyta az elsőfokú döntést: É. Imrét 40 év fegyházbüntetésre ítélték. A férfit azzal vádolták, hogy ő volt a felelős két villanyszerelő, Orlik Vilmos és Mácsik Zoltán meggyilkolásáért, akik 2015-ben, illetve 2018-ban tűntek el.
+5 hasonló
Sűrű programot jelentett be közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök. Facebook bejegyzésében tudatta: csütörtökön nyolc miniszter kíséretében Prágába utazik a első cseh-magyar együttes kormányülésére, miközben a cseh államfővel is tárgyalóasztalhoz ül, pénteken pedig már Budapesten ad auditóriumot Egyiptom elnökének.
Nem ért véget a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával" – állította Kiss Ferenc, egykori bírósági végrehajtó az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságának szerdai ülésén. Elmondása szerint a bűnszervezet tevékenysége a kormányváltásig zavartalanul folytatódott.
+5 hasonló
Brutális vonatszerencsétlenség történt a spanyol Urda közelében szerdán, amelynek már legalább 64 halálos áldozata van. Magyar Péter miniszterelnök közösségi oldalán osztotta meg erről szóló bejegyzését.
+5 hasonló
Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.
A kormány döntése nyomán 150 ezer forintig illetékmentesek lesznek a lakosság számára a banki átutalások – közölte Magyar Péter miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.
+5 hasonló
Alig néhány hónappal a nyitás után lehúzta a rolót Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília közös gasztrovállalkozása, a budai Hegyvidék Bevásárlóközpontban működő Acaia nevű kávézó és reggelizőhely. A felsőbb árkategóriás egység alig múlt el tíz hónapos, az első üzleti évben felhalmozott tízmillió forintos veszteség és a nullára csökkent dolgozói létszám után a hely végleg bezárta kapuit a bevásárlóközpontban.
+4 hasonló
Személyes érintettségre hivatkozva kért szót Máthé Zsuzsa, a KDNP országgyűlési képviselője, aki férje, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház éléről történt leváltása miatt szólalt fel hétfőn délután a parlamentben. Arról is beszélt, Magyar Péter még két héttel korábban is hozzá fordult az október 23-i műsor megszervezésével kapcsolatban.
+4 hasonló