Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Varga Judit megszabadult egykori szerelmi fészküktől - 300 milliót ér a balatoni nyaraló, melyet 2013-ban vettek Magyar Péterrel

Csupán hónapok alatt találhatott vevőre az az ingatlan, ami egykor közös otthona volt a korábbi igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak és volt férjének, a jelenlegi miniszterelnöknek, Magyar Péternek. A Balatonhenyén álló házat 299 millió forintért hirdették még a nyáron, és nemrégiben el is kelt.
0 komment

Újabb letartóztatás a Seszták-ügyben – Ő lehetett a pénzfutár

Harminc napra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter bizalmasának letartóztatását. A férfit azzal gyanúsítják, hogy pénzfutárként működött közre abban a bűnszövetségben, amely milliárdos kenőpénzeket mozgatott meg a Volánbuszt és kiemelt állami beruházásokat érintő korrupciós botrányban.
+11 hasonló
0 komment

Oroszország fenyegetése miatt sorkötelezettségre készül egy Eu-tagország: Litvánia nem véletlenül aggódik

Teljes körű, általános sorkatonai kötelezettség bevezetését tervezi Litvánia 2032-től, egyúttal meghosszabbítanák a fiatal férfiak katonai szolgálati idejét is az Oroszország felől tapasztalható, egyre súlyosabb biztonsági fenyegetések miatt. A fajsúlyos védelmi stratégiáról csütörtöki vilniusi ülésén egyezett meg a balti európai uniós és NATO-tagállam nemzetbiztonsági tanácsa, a döntést pedig Gitanas Nauseda litván elnök jelentette be. A nagyszabású haderőfejlesztési tervezetet a vilniusi…
+5 hasonló
0 komment

Döntöttek Hankó Balázs fodrászáról, itt a hivatalos indoklás

Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő különös kéréssel fordult az ügyészséghez, miután a ceglédi börtönből a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. A korábbi kulturális miniszter azt szerette volna elérni, hogy fogvatartása alatt budapesti fodrásza vághassa a haját a börtönben. Az ügyészség azonban elutasította a kérelmet, amely ellen Hankó panasszal élhet, így a döntés egyelőre nem jogerős.
+5 hasonló
0 komment

Győri villanyszerelők ügye: Életfogytig tartó fegyház, É. Imre legkorábban 40 év múlva szabadulhat

Feszült légkör uralkodott a Győri Ítélőtáblán, ahol csütörtökön jelentették be É. Imre ügyének másodfokú ítéletét. A bíróság helybenhagyta az elsőfokú döntést: É. Imrét 40 év fegyházbüntetésre ítélték. A férfit azzal vádolták, hogy ő volt a felelős két villanyszerelő, Orlik Vilmos és Mácsik Zoltán meggyilkolásáért, akik 2015-ben, illetve 2018-ban tűntek el.
+5 hasonló
0 komment

Cseh-magyar kormányülésre utazik Prágába Magyar Péter, utána az egyiptomi elnököt fogadja Budapesten

Sűrű programot jelentett be közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök. Facebook bejegyzésében tudatta: csütörtökön nyolc miniszter kíséretében Prágába utazik a első cseh-magyar együttes kormányülésére, miközben a cseh államfővel is tárgyalóasztalhoz ül, pénteken pedig már Budapesten ad auditóriumot Egyiptom elnökének.
0 komment

Volt végrehajtó: a bűnszervezet működése nem ért véget a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával"

Nem ért véget a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával" – állította Kiss Ferenc, egykori bírósági végrehajtó az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságának szerdai ülésén. Elmondása szerint a bűnszervezet tevékenysége a kormányváltásig zavartalanul folytatódott.
+5 hasonló
0 komment

Korábban érkezik a Budapest Pride, Pünkösd után napokkal vonulhatnak

Gyökeres változásokkal és a megszokottnál lényegesen korábbi időpontban rendezik meg a 32. Budapest Pride Felvonulást: Magyarország legnagyobb LMBTQ-rendezvényére 2027. május 22-én, szombaton kerül sor. Az új menetrend szerint ráadásul a május végi felvonulás nem a zárása, hanem a nyitánya lesz a három héten át tartó közösségi fesztiválnak.
+6 hasonló
0 komment

Ilyen buszokkal utazhatnak hamarosan a magyarok – Több mint száz jármű beszerzését jelentette be Vitézy Dávid

105 darab új emeletes távolsági busz beszerzését indítja el a MÁV – számolt be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Mint írja, részben a legforgalmasabb útvonalakon fognak közlekedni az új járművek, és a vasútfejlesztések során kieső vonalakon viszik majd az utasokat egy magasabb minőségű szolgáltatást biztosítva.
+5 hasonló
0 komment

Milliós fizetés és New York-i rezidencia várná Orbán Viktort az ENSZ élén, de egy fontos tisztségről le kellene mondania

A The Wall Street Journal értesülése szerint Orbán Viktort jelölné az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkári posztjára az Egyesült Államok – a jelenlegi vezető, a portugál António Guterres mandátuma december 31-én jár le. A lap úgy tudja, az amerikaiak Oroszország és Kína támogatásával is számolnak, így a volt magyar kormányfő akár a három nagyhatalom közös favoritja lehetne.
0 komment

Szennyvíz ömlött a Dunába napokon át Óbudánál, emberi ürülék szagára lettek figyelmesek a helyiek

Folyamatosan, legalább három napja, másodpercenként több tíz liternyi zavaros, szennyvízszagú víz ömlik a Dunába a Mozaik utcai K-híd – a Hajógyári sziget bejárata – közelében. A kiömlő fölötti épület a Fővárosi Csatornázási Művekhez tartozik. Többen is bejelentést tettek a Budapest csatornahálózatáért felelős cég központi számán, a kellemetlen szagú, gyanús színű vízömlés miatt.
+5 hasonló
0 komment

Most már hivatalos: itt folytatja Rónai Egon

A magyar közéleti televíziózás egyik legismertebb személyisége csatlakozik a Network4 Media Grouphoz. Rónai Egon a dinamikusan fejlődő médiavállalatnál folytatja pályafutását, korábbi kötelezettségeinek teljesítését követően. Érkezése fontos lépés a Network4 Media Group tartalomkínálatának bővítésében, amelyben a prémium sportközvetítések, a minőségi filmek és sorozatok mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a saját gyártású, köztük közéleti műsorok is - hangsúlyozta a vállalat.
+5 hasonló
0 komment

Mourinho visszatér! Itt nézheti a Barcelona–Real Madrid szuperrangadót

A futballvilág egyik legnagyobb rangadóját rendezik vasárnap este: a Barcelona a Real Madridot fogadja a Spotify Camp Nouban. Az El Clásico már a spanyol bajnokság tizedik fordulójában komoly hatással lehet az aranyéremért folyó küzdelemre. José Mourinho 13 év után tér vissza a katalánok stadionjába, Lamine Yamal és Kylian Mbappé összecsapása pedig külön izgalmakat ígér. Mutatjuk, mikor és hol nézheti élőben a szuperrangadót.
0 komment

Cristiano Ronaldo túllépett a 4-es metrón és az MNB eltűnt milliárdjain, és hol van még a vége?

Cristiano Ronaldo első aktív sportolóként átlépte a kétmilliárd dollárt, azaz a körülbelül 654 milliárd forintot a teljes pályafutása során szerzett bevételeivel – írta a Forbes gazdasági magazin. Az ötszörös aranylabdás portugál futballista a játéktéren és az üzleti világban is a legnagyobbak közé emelkedett. És még mindig nem zárta le a pályafutását...
+5 hasonló
0 komment

Meghalt Misi bácsi, az utolsó úzvölgyi katona - 102 évesen ment el vitéz Bartha Mihály

Hadak útjára lépett vitéz Bartha Mihály, az úzvölgyi katonai összecsapások utolsó ismert túlélője. Misi bácsi 102 esztendős korában hunyt el, maga mögött hagyva a nemzethűség, a helytállás és a székely virtus páratlan örökségét. Ő mindig ott volt, amikor kellett, magyarságát és szülőföldjét pedig a legnehezebb időkben és a legsötétebb elnyomás alatt sem tagadta meg soha.
+5 hasonló
0 komment

Most döntenek Matolcsy György sorsáról - megszólalt az ügyvédje

Azután, hogy szerdán két társával őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, egy rendőrségi fogdába szállították őket, péntek reggel már a Budai Központi Kerületi Bíróság épületének udvarában parkolt le velük egy-egy járőrautó. A Magyar Nemzeti Bank volt elnökének és bűntársainak a letartóztatásáról ezekben az órákban döntenek.
+5 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció