Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Azonnali hatállyal kirúgták Ókovács Szilvesztert a Magyar Állami Operaház éléről

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium átvilágítása súlyos szabálytalanságokat tárt fel az intézményben. A döntést Tarr Zoltán miniszter hozta meg, miután kiderült, hogy a vezetőnek miniszteri jóváhagyás nélkül fizettek ki havi több százezer forintos célprémiumokat. A patinás dalszínház vezetését átmenetileg Ivacs Balázs veszi át, akinek a feladata az…
+30 hasonló
0 komment

Immár hivatalos, Sonnevend Pál lett az Alkotmánybíróság új elnöke

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság új elnökévé a testület hétfői teljes ülése, titkos szavazással. A megválasztásával azonnal hivatalba lépett elnök hároméves megbízatása alatt az alkotmánybíráskodás iránti bizalom helyreállítását, a testület belső kohéziójának erősítését és az európai testvérintézményekkel való kapcsolatok újjáépítését tűzte ki célul. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára július végén került az alkotmánybírák közé, Hende Csaba helyét…
+22 hasonló
0 komment

Megvan a hivatalos időpont! Ma pótolják Orbán Anita és Marco Rubio tárgyalását

Kétnapos várakozás és bizonytalanság után pont került a diplomáciai huzavona végére: csütörtök éjjel az amerikai kormány hivatalos oldalára felkerült Orbán Anita magyar külügyminiszter és Marco Rubio amerikai külügyminiszter tárgyalásának pontos menetrendje. Az eredetileg keddre kitűzött megbeszélést az amerikai fél az utolsó pillanatban fújta le kampányprogramokra hivatkozva, most azonban hivatalossá vált, hogy a felek csütörtökön – magyar idő szerint délután – aláírják a kiemelt energetikai…
+22 hasonló
0 komment

Megszűnik a Nemzeti Sportrádió, új nevet kap a Manna FM – Döntött a Médiatanács

Gyökeres változásokról és több fontos médiaügyről döntött a Médiatanács az október 27-én megtartott ülésén: teljesen új alapokra helyezik az együttműködést az EU és az Európa Tanács szabályozó szerveivel, miközben tudomásul vették a közmédia döntését, miszerint november 1-jétől gazdasági okokból megszüntetik a Nemzeti Sportrádió működését. Emellett a testület hozzájárult ahhoz is, hogy a Manna FM Sunrise FM néven folytassa működését, miközben több állampolgári panasz kivizsgálása után nem…
0 komment

Hankó Balázs különös kérése: saját fodrászával szeretné vágatni a haját a rácsok mögött

Hankó Balázs, a Fidesz volt országgyűlési képviselője különös kéréssel fordult az ügyészséghez, miután a ceglédi börtönből a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. A politikus azt szeretné, hogy az őrizete alatt a saját budapesti fodrásza végezhesse el a hajvágását.
+16 hasonló
0 komment

Borzalmas tett: valaki szöget rejtett egy halloweenező kisgyerekek édességébe Gyömrőn – Nyomoz a rendőrség

Életveszélyes idegen tárgyakat találtak néhány, gyerekek által összegyűjtött édességben a Pest megyei Gyömrőn az idei halloween után: a lakóparkban kiosztott finomságok közül három darabba is hegyes vagy törött anyagokat rejtettek. Egy kislánynál olyan csokoládépapírba csomagolt tejkaramella került elő, amelybe egy hegyes szöget nyomtak bele, ám kiderült, nem ez az egyetlen ilyen eset. Kisberk Szabolcs polgármester megerősítette: már legalább három érintett édességről tudnak a településen, a…
+15 hasonló
0 komment

Máris őrizetbe vették Vucsics legfőbb bizalmasát, a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét

Elindult az elszámoltatás Szerbiában a választások után: hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricsakot, a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, akit Alekszandar Vucsics volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté – jelentette a szerb sajtó.
+15 hasonló
0 komment

Benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét a kormány

A rendszerváltás első költségvetése szilárd alapokra helyezi az állam pénzügyeit, az egyebek mellett béremeléseket, adóváltozásokat és az egészségügy kiemelt támogatását biztosító törvényjavaslat már a képviselők előtt - áll a kormányzati sajtóközleményben. Péntek éjszaka benyújtott a kormány a Parlamentnek a büdzsé törvénytervezett.
+15 hasonló
0 komment

1,6 tonnás páncélszekrényeket találtak Seszták Miklós kisvárdai otthonában

A Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte hétfőn a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) az MTI-vel. A hatóság a nyilvánosságban megjelent találgatások tisztázása érdekében hozta nyilvánosságra az október közepén tartott házkutatás technikai részleteit. A KDNP-s országgyűlési képviselő letartóztatását a bíróság nemrég január…
+13 hasonló
0 komment

Molnár Áron reagált arra, hogy Hankó Balázs a saját fodrászával szeretné vágatni a haját a börtönben

Hankó Balázs kérvényezte, hogy a börtönben a saját budapesti fodrásza vághassa a haját. Bár a végső döntést az ügyészség hozza meg napokon belül, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közölte, hogy erre nincs kialakult gyakorlat. Egy külsős fodrász beléptetése komoly kockázatot jelent, mivel veszélyes eszközöket (ollót, borotvát) használ, és fennáll a csempészés veszélye is. A volt kulturális és innovációs miniszter kérésére Molnár Áron is reagált.
0 komment

Ezért indultak el a Gripenek a bombafenyegetést jelző Wizz Air-járathoz - mikor kaphat tűzparancsot a vadászpilóta?

Bombafenyegetés miatt szakította meg útját a Londonból indult, Szófiába tartó Wizz Air-járat, amely Budapesten hajtott végre kényszerleszállást. A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, a Magyar Honvédség Gripenjei pedig a levegőbe emelkedtek, hogy biztosítsák az utasszállító leszállását. A vadászgép pilótája ilyenkor rádión vagy kézjelekkel utasíthatja a polgári gép személyzetét, amelynek követnie kell azokat. Ha a pilóta nem engedelmeskedik, végszükség esetén akár…
+12 hasonló
0 komment

Orbán Viktort nem találni a hivatalos ENSZ-főtitkári jelöltek között

Törökország hivatalosan is bejelentette, hogy Feridun Sinirlioglut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelenlegi főtitkárát jelöli az ENSZ főtitkári posztjára. A hivatalosan közzétett listán egyelőre nincs rajta Orbán Viktor volt miniszterelnök neve, az viszont látszik, hogy több régió is kiemelten fontosnak tartja a világszervezet munkáját, amelynek élére öt évre választanak vezetőt.
+11 hasonló
0 komment

Friss hír érkezett a letartóztatott Seszták Miklósról

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája szerdán január 30-áig meghosszabbította Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, korábbi nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását. A döntés értelmében a politikus az év elejéig biztosan börtönben marad a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) előtt hivatali vesztegetés elfogadása és egyéb bűncselekmények gyanújával folyó nyomozás keretében.
+11 hasonló
0 komment

Fordulat Matolcsy Ádámék ügyében: már az NNI vadászik rájuk

Jelentős szintlépés történt a Matolcsy Ádám és Stofa György ellen zajló hajtóvadászatban: a rendőrségi körözési adatbázis bejegyzései alapján megváltozott a körözési eljárást lefolytató hatóság, így az ügyet a fővárosi XII. kerületi, Maros utcai kapitányságról átvette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája (NNI). A hatáskör átruházása jelzi, hogy a rendőrség kiemelt prioritásként kezeli a szökésben lévő gyanúsítottak felkutatását. A nyomozást a speciális elfogásokra szakosodott…
+10 hasonló
0 komment

Pénzesőt kapnak az önkormányzatok, ők lehetnek a költségvetés nagy nyertesei - Forsthoffer Ágnes is megszólalt a büdzséről

Kivezeti a kormány az önkormányzatoknak a területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét a jövő évtől - közölte a terület- és vidékfejlesztési miniszter szombaton a Facebook oldalán közzétett videóban. A költségvetési tervezetet személyesen vette át a pénzügyminisztertől a parlamentben Forsthoffer Ágnes, amelynek megvitatása legkorábban két hét múlva kezdődhet meg.
+10 hasonló
0 komment

Varga-Bajusz Veronikát átszállították egy másik börtönbe, ügyvédje aggódik

Miután a Kecskeméti Járásbíróság 2027. február 1-jéig meghosszabbította Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkár letartóztatását az NKA ügyben, ügyvédje, Balázs Dávid azonnal beadta a fellebbezést a döntés ellen és mint elmondta, nem tartja indokoltnak védence fogva tartását. A védő információi szerint időközben a volt államtitkárt a kecskeméti börtönből a kiskunhalasi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították át, „feltehetőleg rosszabb körülmények közé”. A helyzet a háromgyermekes anyára…
+10 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció