Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Szakításuk után először szólalt meg Niki és Milán, őszintén vallottak A Kísértés adása után

Niki és Milán kapcsolata nem élte túl a Kísértés szigetén történteket: két hét után szakítottak, és külön távoztak a műsorból. Most először meséltek arról, hogyan alakult az életük a forgatás után, és mi történt a később Niki oldalán távozó kísértővel, Dáviddal. Kiderült, hogy a fiatalok kapcsolata mindössze két és fél hónapig tartott, végül Niki félrelépése miatt ért véget.
0 komment

Balázs vs Bochkor – Kiderült, kit hallgatnak szívesebben reggelente a magyarok

Hivatalos közösségi oldalán jelentette be Sebestyén Balázs, hogy a „Balázsék” a teljes lakosság körében a leghallgatottabb reggeli rádióműsorrá vált. A Rádió 1 műsorvezetője arról számolt be, hogy naponta mintegy 1,3 millióan indítják velük a reggelt, amivel minden korosztályban megnyerték a korai sáv hallgatottsági versenyét, maguk mögé utasítva a közvetlen riválisokat, így a Bochkor Gábor nevével fémjelzett Retro rádió napindító műsorát is.
0 komment

Trumpnak kész a B-terve, Izraelben lesz kormányfő: „Ott történelmi, 99 százalékos a támogatottságom”

Donald Trump ismét váratlant húzott, és máris a következő politikai lépésén töri a fejét: azzal tréfálkozott ugyanis, hogy ha az amerikaiak egyszer ráunnak, fogja a sátorfáját, átköltözik Izraelbe, és beül a miniszterelnöki székbe, ott ugyanis szerinte „történelmi, 99 százalékos” a népszerűségi indexe.
0 komment

Alig mentek haza, máris költözik Harry herceg és Meghan Markle – Ezt lehet tudni az új otthonukról

Alig néhány hónapja tért vissza az Egyesült Királyságba Harry herceg és Meghan Markle, a házaspár azonban máris új otthonba költözött. A Daily Mail beszámolója szerint a család eddig egy barátjuk cotswoldsi birtokának főépületében lakott, most viszont egy elkülönültebb ingatlanba költöztek át. A váltás nagyobb nyugalmat és magánéletet biztosíthat számukra.
0 komment

A hat unokája is felköszöntötte a 75 éves Végvári Ádámot – Megható pillanatokkal ünnepelt a Neoton sztárja

Felejthetetlen koncerttel, hatalmas bulival és családi ünnepléssel köszöntötte a 75. születésnapját Végvári Ádám. A Neoton Família Sztárjai legendás gitárosa hosszú időn át készült az Erkel Színházban tartott különleges koncertre, amely minden várakozását felülmúlta. A zenészt hat unokája is felköszöntötte, a zenésztársaknak pedig ő maga sütötte a húsokat a születésnapi grillpartin.
0 komment

Mindössze 2 evőkanálnyi házi szer és egy kis víz kell ahhoz, hogy egy ezüstlánc úgy nézzen ki, mintha épp most vették volna ki egy ékszerüzlet vitrinjéből

Kedvenc ezüstláncunk idővel elveszítheti eredeti fényét, sötét elszíneződés jelenhet meg rajta. Egy egyszerű, otthon is elvégezhető tisztítási módszerrel azonban ismét visszanyerheti a ragyogását. Ehhez nincs szükség súrolásra vagy drága tisztítószerekre: néhány hétköznapi hozzávaló és mindössze 15 perc is elegendő ahhoz, hogy a lánc ismét olyan legyen, mint új korában.
0 komment

Falusi Mariann őszinte vallomása Lang Györgyi és édesanyja haláláról: „Én is megroggyantam”

Tragikus veszteségek érték 2023-ban Falusi Mariannt: alig néhány hónap leforgása alatt veszítette el édesanyját, majd legközelebbi barátnőjét és zenésztársát, Lang Györgyit. A Pa-Dö-Dö énekesnője Hevesi Tamás podcastjében beszélt nyíltan arról, hogyan élte meg a kettős gyászt, miként hat rá ma is a veszteség, és milyen módszerrel próbál megbirkózni a fájdalommal.
0 komment

"Fotókon gyakran nézi a szüleinket, emlékszik rájuk" -Megtaláltuk Máriát, a romagyilkosságok siketnéma túlélőjét - 18 éve indult a rémálom

A két éven át zajló romagyilkosságok a magyar kriminológia egyik legsötétebb fejezeteként vonultak be a köztudatba. A négyfős halálbrigád tervezetten, kíméletlen brutalitással csapott le alvó családokra, félelmet és döbbenetet hagyva maguk után az egész országban. A sorozatgyilkosok 2008 júliusa és 2009 augusztusa között öt megye kilenc településén csaptak le: sörétes puskákkal, golyós fegyverekkel és Molotov-koktélokkal támadtak áldozataikra. A leszámolásokban hat ártatlan ember vesztette…
0 komment

Hatvan éve négyet kapott a Fradi a San Siróban, a klublegenda elmondta, most mi lehet a siker titka

Különleges, történelmi emlékeket ébresztő mérkőzés vár a Ferencvárosra csütörtök este: az Európa-ligában bravúrt bravúrra halmozó zöld-fehérek a milánói futballszentélyben, a San Siróban lépnek pályára az AC Milan vendégeként. Pontosan hatvan esztendeje, 1966 februárjábn ugyanebben a stadionban küzdött a Fradi, akkor az Internazionale ellen a BEK-ben. Rákosi Gyula, a zöld-fehérek legendás támadója a Blikknek idézte fel a 4-0-ás vereséget, Giacinto Facchetti megkerülhetetlen alakját, és azt a…
0 komment

„A kisgyerekkori énem büszke lenne rám”- A Hogyan tudnék élni nélküled? sztárja egy sorozatban két teljesen különböző nőt alakít

Nem mindennapi színészi feladatot kapott Varga-Járó Sára: a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Szenvedélyes nők sztárja egy újabb produkcióban bizonyíthatta tehetségét, ráadásul rögtön két, egymástól merőben eltérő karakter bőrébe bújhatott az RTL + Premium 2027-es sorozatában. A fiatal színésznő számára az Aranyszív forgatása igazi szakmai kihívást jelentett, mely során a színészi eszköztárának szinte minden elemét megmutathatta.
0 komment

Két lépésben jön a könnyítés a szolgálati járandóságnál: eltörlik a bérplafont és adómentes lesz az ellátás

Két lépésben, de összességében jól járnak, azok, akinek a kormány eltörli a szolgálati járandóság után megállapított bérplafont. Ilyen járandóságot utólag nem lehet szerezni. A 2028-tól ígért jövedelemadómentesség ugyancsak kedvező változás a legfeljebb huszonnégyezer érintettnek, akik fegyveres testületnél dolgoztak.
0 komment

A Monarchia legromlottabb nőszemélye, aki csak szabad akart lenni – Freystädtler Flóra botrányai Párizsig is elértek

Freystädtler Flóra a két háború közötti Budapest híressége, celebje volt. Férfifaló, botrányhős, túlfűtött bestia, romlott erkölcsű, bűnös nő, a legrosszabb hírű nőszemélye, ezekkel a jelzőkkel illette a korabeli sajtó is. Egy1930-ban épült, gyönyörű homlokzatú, belvárosi, Bródy Sándor utcai bérház bejárata felett ma is két lenge öltözetű hölgy szobra néz az utcára. Talán nem véletlenül, hiszen itt élt a háborúig a botrányhős asszony. Az 1941-es népszámláláskor még életben volt, 1944-ben…
0 komment

Nagy Ervin figyelmeztet az ügynökakták miatt: a művészvilágból is előkerülhetnek meglepő nevek

Meg fogunk döbbenni, amikor nyilvánosságra kerülnek a kommunista állambiztonság ügynökaktái – erre figyelmeztetett Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár. Szerinte a politikai és egyházi szereplők mellett a magyar művészvilágban is lesznek olyan nevek, amelyekre kevesen számítanak. Úgy véli, a dokumentumok megismerése komoly társadalmi megrázkódtatással járhat, ezért különösen fontos a józanság és a történelmi körülmények figyelembevétele.
0 komment

Így nézett ki fogyása előtt és után Dávid Petra – Fotókon a szenzációs átalakulás

Egészen másképp nézett ki néhány évvel ezelőtt Dávid Petra, aki ma már személyi edzőként dolgozik, és saját programjával, a Petra Balance-szal segít másoknak. Az Instagramon két fotót is megosztott magáról: az egyik a korábbi, a másik a jelenlegi formáját mutatja. Azt is elárulta, hogyan jutott el a gyors fogyást ígérő diétáktól odáig, hogy megszeresse az edzést.
0 komment

Deutsch Tamás is megjelent a parlamenti vitán, egy tiszás képviselő rögtön beszólt neki: „Látom, hogy Brüsszelből is érkezett erősítés”

Havasi Balázs egy Deutsch Tamásnak címzett beszólással indította felszólalását a parlamentben. A sportvezetői összeférhetetlenségről szóló vitában az MTK elnökeként is érintett fideszes EP-képviselő később maga is szót kért, és élesen bírálta a törvényjavaslatot.

Bejelentkezés vagy regisztráció