A konyhatervezés világában új szelek fújnak, és úgy tűnik, a felső szekrények ideje lassan lejár. De miért mondanak búcsút egyre többen a hagyományos felső szekrényeknek, és mit kínál helyettük ez az új irányzat? Nézzük meg közelebbről, miért érdemes elgondolkodni ezen a megoldáson, és hogyan alakíthatjuk át konyhánkat úgy, hogy az egyszerre legyen praktikus és stílusos!
Verebes István, a népszerű színész-rendező a Klubrádió egyik műsorában osztotta meg gondolatait és emlékeit a társasági életről, a színházi világ változásairól és saját életének fordulópontjairól. Bár munkája során sok helyen megfordult, magánéletében mindig is a csendesebb, meghittebb kapcsolatok híve volt. A nagy társaságokat kerülte, és inkább néhány közeli barát társaságát kereste.
A NASA Artemis-programjának rakétáin feltűnő fekete-fehér négyzetek nem dekorációként szolgálnak: segítségükkel a mérnökök pontosabban követhetik a rakéta mozgását, és ellenőrizhetik a számítógépes szimulációk eredményeit. A Space Launch System (SLS) jellegzetes narancssárga borítása mögött is fontos műszaki megoldás rejlik.
Megműtötték a Semmelweis Egyetem klinikáján a Vasas és a válogatott korábbi bálványát: Kiss László pacemakert kapott. Az angyalföldi futballszurkolók „Királya” lapunknak őszintén beszélt az évtizedek óta tartó szívritmuszavarról, a 16 kilós fogyásról és arról, miért készül azonnal Villányba egy igazi Kiss-fröccsre a kórházi éjszaka után.
Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak akkor nyúlunk érte, amikor egy rosszabb úton meg kell kapaszkodni, vagy amikor egy alacsonyabb autóból próbálunk elegánsan kiszállni. Ez a tetőkapaszkodó – és meglepően sok tévhit kapcsolódik hozzá.
Nemcsak a hangjával, hanem a személyiségével is meghódította a nézőket Szofi, aki a Sztárban Sztár idei évadának egyik legnagyobb meglepetéseként egészen a döntőig menetelt. A fiatal énekesnő hétről hétre újabb oldalát mutatta meg, elképesztő hangterjedelmével és sokoldalúságával pedig nem egyszer ámulatba ejtette a közönséget és a zsűrit. A siker mögött azonban ott áll egy nagyon fontos ember, akiről eddig keveset tudhatott a nyilvánosság: az édesanyja.
Miközben a technológiai világ évekig ünnepelte, hogy a korszerű RCS protokoll végleg felváltja a múlt évezredből itt ragadt SMS-t, kevesen figyeltek fel a motorháztető alatt zajló aggasztó folyamatra. A Google a nyílt szabvány bajnokaként lépett fel, mégis úgy alakította a rendszert, hogy Androidon kizárólag a saját csevegőalkalmazása kezelhesse teljes értékűen a modern üzenetváltást. Ezzel a lépéssel a vállalat nem csupán az SMS-kliensek sokszínű piacát gyalulta le, hanem egy olyan zárt kaput…
A Johns Hopkins Egyetem kutatói egy új sejttípust fedeztek fel a prosztatában, amely segíthet megérteni, miért alakul ki az életkor előrehaladtával a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás (BPH). Ez az állapot, amely világszerte több millió férfit érint, leggyakrabban a prosztata úgynevezett átmeneti zónájában jelentkezik, amely a húgycsövet veszi körül.
A modern robotporszívók ma már nemcsak porszívóznak, hanem felmosnak, vizet cserélnek és portartályt ürítenek, miközben önállóan gondoskodnak saját karbantartásukról is. Azonban ahhoz, hogy ezek a fejlett készülékek hosszú távon is hatékonyan működjenek, elengedhetetlen a tudatos használat és a rendszeres karbantartás. A szakértők szerint a megfelelő vízhasználattól kezdve a tisztítószerek kiválasztásán át a szűrők cseréjéig számos tényező befolyásolja a robotporszívók élettartamát és…
Farkasházi Réka számára az utóbbi időben a temetői látogatások a korábbi meghitt pillanatok helyett egyre nehezebbé és fájdalmasabbá válnak. A művésznő a közösségi oldalán osztotta meg követőivel azokat a mély lelki gondolatokat, amelyek a mindenszentek és halottak napja időszakában kavarognak benne. Azt is elárulta, valójában nem is Farkasházi volt a családjuk vezetékneve.
Az Európai Unió szabályozása alaposan felforgatta a palackozott italok világát: mint tudjuk, a műanyag palackok kupakjait kötelezően rögzíteni kell a palackhoz. Az intézkedés célja nemes – csökkenteni a műanyaghulladékot –, de a fogyasztók egy része gyűlöli ezt a megoldást. Sokan panaszkodnak, hogy az ivás közben útban lévő kupakok bosszantóak, és kényelmetlenek. De ahogy az lenni szokott, a közösségi média most is megoldást kínál: egy egyszerű, de zseniális trükköt, amely megkönnyíti az…
Egy újonnan felfedezett sebezhetőség, az úgynevezett "SMS of Death" komoly fenyegetést jelenthet bizonyos androidos okostelefonokra, mivel egyetlen speciálisan összeállított szöveges üzenet képes teljesen megbénítani a készülékeket akár egy hétre is. A támadás különösen veszélyes, mert a felhasználónak semmilyen interakciót nem kell végeznie ahhoz, hogy a telefonja áldozatul essen, és jelenleg nincs hatékony védekezési lehetőség ellene.
Ha eső után kellemetlen, dohos szag fogadja az autóban, nem feltétlenül a légkondicionáló a hibás. A nedvesség olyan helyeken is összegyűlhet, amelyeket a legtöbb autós ritkán ellenőriz, a tartósan nedves belső tér pedig penészesedéshez, korrózióhoz és az elektronika károsodásához is vezethet.
Az NFL-legenda Bill Belichick már nincs együtt közel 50 évvel fiatalabb párjával Jordon Hudsonnal. Bár a szakítás már a múlt év végén történt, azóta többször is mutatkoztak együtt, így a nyilvánosság csak most tudta meg a hírt. Úgy tudni, nem szakították meg a kapcsolatot teljesen egymással, barátok maradtak.
A Wekerle+ egyik fontos újdonsága, hogy élettársak is igényelhetik közösen a támogatott lakáshitelt. Ennek viszont az a feltétele, hogy mindkét fél megfeleljen az igénylési feltételeknek és a korábbi lakástulajdonukat is vizsgálni kell. Ráadásul itt nem elég csak azt megnézni, kinek mekkora tulajdoni hányada volt.
Amikor egy sikeres horrorsorozat két évada között váratlanul elérhetővé válik egy mindössze 30 perces bónusz epizód, a nézők joggal gyanakodhatnak, hogy egy olcsó promóciós morzsát dobtak a rajongók elé, vagy valódi mítoszépítésről van szó? Az HBO Maxon debütáló A Story of Derry szerencsére nem csak a marketing terméke, hanem egy sötét rémtörténet, ami megmutatja, milyen jól működik Stephen King világa akkor is, ha a nyers népi ijesztgetést keverik a kozmikus mitológiával.
Gyerekkora legnehezebb óráiról mesélt Varga Dániel. Az olimpiai és világbajnok magyar vízilabdaklasszis önéletrajzi könyvében idézi fel, ahogy kilencévesen hét-nyolc órára magára maradt a Pilis erdeiben. A saját elmondása szerint is feldolgozhatatlan kalandja során még egy róka eszén is túl kellett járnia, volt ami mégis nagyobb félelmet váltott ki benne.
Külön mosdó, ruhatár, pult és ülőhelyek nélkül maradtak azok a rajongók, akik fejenként 80 ezer forintot fizettek a legexkluzívabbnak hirdetett jegyekért a világhírű német DJ budapesti fellépésén. A látogatók kénytelenek voltak a küzdőtéren átverekedni magukat a színpadig, az italokat a földre tudták csak letenni, a sima VIP-esek számára ígért területet pedig meg sem építették. A csalódott bulizók most összefognak, és a fogyasztóvédelemhez fordulnak a rendezvény mögött álló külföldi szervezővel…
A Magyar Úszószövetség a hivatalos közösségi oldalán közölte: csalók élnek vissza a szervezet elnökének nevével. Wladár Sándor nevében küldenek ugyanis a tagszervezeteknek levelet egy nem hivatalos emailcímről. A levelek az MÚSZ szerint fura megfogalmazással íródnak.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt dr. Marton Zoltán sebészorvos és művészmenedzser, Marton Éva, világhírű szoprán férje. A halálhírről a Gramofon.hu számolt be, ahol Batta András személyes sorokkal emlékezett meg a hazai és nemzetközi zenei élet meghatározó háttéremberéről. Marton Zoltán évtizedeken át nemcsak hű társa, hanem felesége karrierjének legfőbb menedzsere és támasza is volt a világ legrangosabb operaházaiban.