Két rendkívül fiatal versenyző lépett a Megasztár színpadára, és bár a produkció elején még tapintani lehetett a bizonytalanságot, az éneklésükkel végül teljesen megdöbbentették a mentorokat a stúdióban. Az előadás annyira magával ragadó és megható lett, hogy a zsűritagok szemébe könnyek szöktek, és állva ünnepelték a fellépőket.
Néhány nézőből felháborodást váltott ki az X-Faktor szombat esti adása, miután ByeAlex meglepően kíméletlen döntést hozott. A mentor sorra küldte haza a tehetséges énekeseket, miközben a helyei hosszan üresen álltak. A feszültség akkor hágott a tetőfokára, amikor két énekeslányt is elutasított, míg a nézők szerint jóval gyengébb produkciók továbbjuthattak a műsorban.
Egyetlen nap leforgása alatt több baklövést követett el egy 33 éves hajdúhadházi férfi. Egy sikertelen bolti lopást követően a legelső nemzetközi gyorsvonatra szállva önkényesen, indok nélkül vészfékezett. A felelőtlen manőver miatt vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolt férfit a bíróság első fokon egy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
Jogerős ítéletet hozott a bíróság annak a két mentődolgozónak az ügyében, akik négy évvel ezelőtt szándékosan okoztak sérüléseket egy lajosmizsei roma férfinak a mentőautóban. Az RTL információi szerint a Kecskeméti Törvényszék döntése értelmében a gépkocsivezetőnek másfél év letöltendő szabadságvesztést kell letöltenie, míg kollégája, az események idején 19 esztendős mentőápoló egy év – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott. A család szerint méltatlanul enyhe ítélet…
Kellemetlen jelenet főszereplője lett a nehézsúlyú ökölvívó, Rydell Booker. A 45 éves amerikai péntek esti küzdelmében azzal akart felvágni, hogy az ellenfelét, Adrian Granatot figyelmen kívül hagyva, a közönség felé fordulva ünnepelteti magát. Pechjére, mire visszafordult, a svéd klasszis öklével találta magát szembe, majd eszméletlenül rogyott a földre.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati harmadik szabadedzésén. A 26 éves pilóta mindössze egy ezredmásodperccel autózott jobb köridőt, mint a pályafutása első vb-címének megnyerésére készülő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője. Harmadikként a monacói Charles Leclerc zárt a Ferrarival.
Meglepetésre egy szűkebb körben ismert tartalomgyártó, Sapkás Piréz nyerte meg az RTL sikerműsorát, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban évadát, méghozzá a korábbi luxusfeleség, Vasvári Vivien oldalán. A youtuber a 444-nek egy friss interjúban őszintén vallott arról, milyen súlyos belső dilemmát okozott a politikai hovatartozása miatt számára a szereplés.
A Covid-járvány idején döntött úgy, hogy egy mediterrán szigeten kezdene új életet. Makai Ingrid eredetileg Mallorcára készült, végül azonban Menorcán talált munkát és otthont. Ma már szobalányként dolgozik a turisták körében egyre népszerűbb spanyol szigeten, ahol a tengerparti élet, a nyugalom és a helyi közösség is magával ragadta.
A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Hat forduló után mindkét együttes százszázalékos volt az élvonalban a találkozó előtt, a pontosztozkodással pedig megőrizték bajnoki veretlenségüket a felek. Győrben március 27-én találkoznak majd a csapatok. A döntetlennel nem változott, hogy a győriek legutóbb 2019 decemberében tudtak nyerni a Népligetben.
„Kurta! Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának!” – Virág elvtárs ezekkel az azóta szállóigévé vált szavakkal jelzi A tanú című filmben, hogy túlságosan kihívónak találja Gogolák elvtársnő térdig érő szoknyáját. Két-három évtizeddel később, a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán viszont a puha diktatúra már óvatosan utat engedett a visszafogott erotikának is. A pornográfiát továbbra is meghagyták a hanyatló Nyugatnak, a meztelenség azonban egy-egy szilveszteri tévéműsorban és egy…
A labdarúgó-NB I 12. fordulójának szombati nyitómérkőzésén a Kispest–Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kisvárdát. A kispestiek Soltész és Popovics hibájának köszönhetően már a harmadik percben előnybe kerültek, az eredmény pedig a lefújásig nem változott. Maurizio Jacobacci együttese így pillanatnyilag elmozdult a kiesőzónából.
Nemrég csodálatos elismerésben részesült Kovács István, Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Mivel hatvan éve végzett a színművészetin, gyémántdiplomával ismerték el a pályafutását, amelynek fontos pillanatairól kérdeztük és arról, hogyan tovább.
Minden eddiginél nagyobb kriptovaluta-lopás rázta meg a digitális pénzek piacát: hackerek 6,3 milliárd dollárnyi, vagyis körülbelül 2060 milliárd forintnyi vagyont szereztek meg a Binance-től. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje szerint a pénz egy részét már sikerült befagyasztani, a felhasználókat pedig nem éri veszteség.
Molnár Andinak különleges élményben volt része: a táncpedagógus, táncművész közel 15 ezer ember között, két telt házas koncerten tolmácsolt a világhírű hegedűművész André Rieu-nek az MVM Dome-ban. Andi számára igazi mérföldkövet jelentett ez a nem mindennapi lehetőség, amiről lelkesen mesélt a Blikknek. Azt is elárulta, hogyan választották ki éppen őt a feladatra.
A korábbi halasztás után Magyar Péter miniszterelnök szombat délután a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy november 4-én nyilvánosságra hozzák a rendszerváltás óta viták kereszttüzében álló úgynevezett ügynökaktákat. A kormányfő a döntést a TISZA egyik legfontosabb politikai és erkölcsi vállalásaként értékelte.
Az ashwagandha, az ajurvédikus gyógyászat egyik legismertebb növénye, évezredek óta a természetes stresszoldás és energianövelés szimbóluma. Az adaptogénként ismert gyógynövény segíti a szervezetet a stressz és a fáradtság leküzdésében, és az utóbbi években az étrend-kiegészítők piacának egyik sztárjává vált. Azonban úgy tűnik, hogy a népszerűség árnyoldalai is kezdenek felszínre kerülni, hiszen 2023-ban Dánia drasztikus lépésre szánta el magát: betiltotta az ashwagandhát tartalmazó…
Hatalmas felháborodást és pánikot váltott ki Szerbiában az Alta Banka hirtelen bezárása. Az ügyfelek hosszú, kígyózó sorokban próbálnak hozzájutni a megtakarításaikhoz, miközben a gyanú szerint a tulajdonos már külföldre mentette a pénzt a legutóbbi parlamenti választást követően.
A 2027-es költségvetés tervezete alapján az ideihez hasonló nagyságrendű állami támogatásban részesülhet a Hungaroring Zrt. míg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az ideinél valamivel nagyobb összeghez jut. A legnagyobb összeget a látvány- és csapatsportok kapják, miközben az utánpótlás-nevelésre kevesebb jut, mint idén. A kiemelt nemzetközi sportesemények és más jelentős állami rendezvények közel 20 milliárddal több pénzhez juthatnak majd.
A halloweeni díszítés hagyománya mélyen gyökerezik az ősi kelta kultúrában, ahol a Samhain ünnep során az emberek különféle rituálékkal próbálták távol tartani a szellemeket és tisztelegni az ősök előtt. Az ünnep, amely az ősz és a tél közötti átmenetet jelölte, a mai Írország, Anglia, Wales és Észak-Franciaország területén volt elterjedt, és a hit szerint ilyenkor az élők és a holtak világa közötti határ elvékonyodott.
Ha valaha is látott régi CD-ket egy erkélyen lógni, talán elgondolkodott, miért díszítené valaki így a lakását. Nos, a válasz egyszerűbb, mint gondolná: ezek a fényes korongok nem dekorációs célt szolgálnak, hanem a madarak, különösen a városi galambok távol tartására hivatottak. De vajon tényleg működik ez a módszer? És ha igen, meddig?