Kiss Ádám, a hazai standup egyik legismertebb alakja, eddig távol tartotta magát a reality műsoroktól, ám most mégis úgy döntött, hogy részt vesz az RTL új produkciójában, a Hotel Blöffben. A humorista szerint ez a műsor eltér a hagyományos realityk világától, és olyan kihívásokat kínál, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de szakmai szempontból is inspirálóak számára. A döntésével kapcsolatban elmondta, hogy nem bánta meg, sőt, a tapasztalatok új perspektívát nyitottak számára a műfajban.
A Megasztár válogatóján váratlan fordulat borzolta a kedélyeket, amikor Herceg Erika, a zsűri egyik tagja, szabályt szegve továbbjuttatta egy versenyző nővérét anélkül, hogy az színpadra lépett volna. Az eset azonnal találgatásokra adott okot, sokan úgy vélték, hogy a döntés viszályt szíthat a testvérek között. Az érintettek azonban hamar tisztázták, hogy a történtek nemhogy konfliktust okoztak volna, hanem éppen ellenkezőleg, még szorosabbá tették a kapcsolatukat.
Hatalmas vásárlói roham fogadta az Apple első hajtogatható okostelefonját, ám a vállalat gyártósorai képtelenek tartani a lépést a rendkívüli érdeklődéssel. A cupertinói cég vezetése a legfrissebb gyorsjelentés alkalmával elismerte: lehetetlen pontosan megjósolni, mikor érheti utol magát a kínálat a kereslettel szemben. A mesterséges intelligencia felfutása okozta globális memóriahiány miatt az 1999 dolláros készülékre akár hónapokig kell várni, de az "útlevél formátumnak" képtelen ellenállni a…
Bár a Diploma előtt című 1967-es klasszikus hozta meg számára az első Oscar-jelölést és az áttörést Hollywoodban, Dustin Hoffman számára maga a forgatás valóságos rémálom volt. A kétszeres Oscar-díjas színész most megjelenő memoárjában döbbenetes részletességgel mesélt a kulisszák mögötti gyötrelmekről.
Egy rendkívül ritka, 4,1 milliárd éves marsi meteorit került a tudósok kezébe, miután 2022-ben rábukkantak a Szahara sivatagban. A mindössze 800 grammos kőzet nemcsak a vörös bolygó korai történetéről árulhat el fontos részleteket, hanem arra is új bizonyítékokat szolgáltathat, hogyan alakította a víz a Mars felszínét több milliárd évvel ezelőtt.
Közel két hete ismét rehabilitációs intézetben van Bánóczi Zoltán. A Barátok közt és a Jóban Rosszban egykori színésze korábban már 120 napot töltött elvonón, ám a kezelést követően visszaesett, és ismét az alkoholhoz nyúlt. Most Kecskemétről beszélt lapunknak arról, hogyan telnek a mindennapjai, mi segíti a józanság megőrzésében, és milyen tervei vannak a felépülés után.
Az Ázsia Expressz legutóbbi epizódja nemcsak a szoros befutó miatt vált emlékezetessé, hanem a versenyzők közötti feszültségek is komoly beszédtémát szolgáltattak. A Bolíviában és Brazíliában zajló hetedik évad egyik legizgalmasabb pillanata volt, amikor a párosok közötti néhány másodperces különbség döntött a medáljáték sorsáról. A célba érkezés után azonban Tischler Petra indulatos reakciója került a figyelem középpontjába, amit Ördög Nóra, a műsorvezető próbált kezelni a helyszínen.
A Google hivatalosan is megkezdte az Android ökoszisztéma három legfontosabb kommunikációs alkalmazásának vizuális megújítását. Ennek keretében modern színátmenetes ikont kap a Google Messages, a Telefon és a Névjegyek. A vállalat közlése szerint az élesebb kontúrokkal és lágyabb lekerekítésekkel érkező grafikai frissítés célja az egységesebb, letisztultabb arculat megteremtése a kezdőképernyőkön. A változások hamarosan megjelennek.
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Különleges kínai luxusautó került a figyelem középpontjába: a Zeekr 9X olyan prémium márkákkal venné fel a versenyt, mint a Bentley és a Rolls-Royce. A hatüléses, plug-in hibrid SUV nemcsak a 897 lóerős teljesítményével, hanem a luxuskategóriát idéző felszereltségével és kényelmével is kitűnik. Bemutatjuk, mit tud az a modell, amelyet Magyar Péter testvére is használt.
Szabó Zsófi pár hete hozta világra a második gyermekét, így közel kilenc év után ismét édesanya lett. A népszerű műsorvezető-színésznő a közösségi oldalán osztotta meg a boldog hírt követőivel, miszerint bővült a családjuk. Azóta eltelt egy hónap, most pedig egy édes videóval köszönte meg Istennek, hogy a karjaiban tarthatja a kisbabáját.
Távozik posztjáról Pinezits Máté, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MTK Budapest vezetőedzője. A csapat legutóbbi négy mérkőzésén vereséget szenvedett. A szakember helyét egyelőre ideiglenes edző veszi át.
Boráros Gábor rendkívül nehezen viseli a Hosszú Dórával való szakítását, és elmondása szerint mély magánnyal, valamint kínzó fájdalommal küzd. Az MMA-harcos és expárja két év után, 2026 nyarán döntöttek a különválás mellett. Az édesapa lebetegedett, és bevallotta, sosem érezte még ennyire egyedül magát.
Minden idők legfiatalabb Forma–1-es világbajnoka lett Mexikóban Andrea Kimi Antonelli. A Mercedes pilótája a harmadik helyen zárva biztosította be pályafutása első vb-címét Mexikóvárosban. A leintés után az olasz versenyző könnyeivel küszködve nyilatkozott, de mint kiderült, már korábban eltört nála a mécses.
Ki gondolta volna, hogy ha a savanyú uborka leve nem a mosogatóban végzi, akkor valójában egy igazi kincs, amit az emberek már régóta nagy becsben tartanak? Ha eddig ön is kidobta a lét és a benne eltett zöldségeket az uborkán kívül, akkor ideje átgondolni ezt a szokást. A savanyú uborka leve ugyanis nemcsak egészséges, de a konyhában is sokoldalúan felhasználható – és ezt most meg is mutatjuk!
Bocsánatot kért a zebegényi önkormányzat a település korábbi polgármesterétől, Parádi Katalintól, amiért azt írták ki a hivatal bejáratára: „Polgármesternek ollóval belépni és szurkálni tilos”.
Egy egyszerű kérdés, mégis mélyebb betekintést nyújthat a személyiségébe, mint hinné: mit lát először egy képen? Egy oroszlán, egy elefánt, egy strucc vagy a fa felett repülő madarak ragadják meg a figyelmét? A válasza nemcsak a döntéshozatali stílusát, hanem a rejtett félelmeit és erősségeit is felfedheti. Nézzük, mit árul el önről az első benyomása!
Brutális tömegverekedésbe torkollott egy amputált lábúak közötti focimeccs Buenos Airesben. Egy argentin és egy uruguayi csapat játékosai estek egymásnak. Az erőszakos incidens egy feszült tizenegyespárbaj végén robbant ki.
Vannak találmányok, amelyek megjelenése előtt elképzelhetetlen volt a mai életünk, ma pedig már szinte észre sem vesszük, mennyire természetesnek vesszük a használatukat. A hűtőszekrény, a mikrohullámú sütő, a mobiltelefon vagy éppen a számítógép mind-mind olyan innováció, amely alapjaiban változtatta meg a mindennapjainkat. De vajon mennyit tudunk ezekről a korszakalkotó találmányokról?
Gelencsér Timi és Simon Mátyás több mint másfél évnyi küzdelmes és elhúzódó házfelújítás után végre hamarosan elkezdhetik a beköltözést az új családi otthonukba. A pár még 2025 elején újságolta el, hogy megvásárolta az ingatlant, azonban a tisztasági festés helyett a munkálatok végül egy teljes körű, szerkezeti átépítéssé és komoly felújítási projektté alakultak. A folyamat emiatt rengeteg csúszással és nehézséggel járt, de most kiderült, mikor költözhetnek át az új házba.