Szikora János rendező, volt színházigazgató neve szerepel a nemrég nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban ("Károly" fedőnéven, 1987-es beszervezéssel), amiről elmondása szerint csak a rádió megkereséséből értesült. A székesfehérvári Vörösmarty Színház egykori igazgatója elismerte, hogy 1987-ben ittas vezetés miatt elvett jogosítványát próbálta visszaszerezni, amihez a Szolnoki Szigligeti Színház belügyi összekötőjéhez fordult. Miután azonban kiderült, hogy az irat visszaadásának…
+1 hasonló
Karbantartási munkálatok miatt ideiglenesen átszervezik a szülészeti ellátást a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. December 4. és 16. között az Üllői úti részleg helyett a Baross utcai épületben fogadják a szülni érkező kismamákat.
+1 hasonló
Újabb szócsata robbant ki a német teniszvilág két legismertebb alakja között. A hatszoros Grand Slam-győztes, párosban olimpiai bajnok Boris Becker egy interjúban taglalta, miért lehet az, hogy a világranglistát hétfő óta vezető honfitársa, Alexander Zverev véleménye szerint sikerei ellenére sem tud szimpátiát kiváltani még a német közönségben sem. A 29 éves kiválóság kemény választ adott a korábban szintén világelső klasszisnak, aki szerinte túl sok hülyeséget beszél róla.
+1 hasonló
Bő egy hónappal Kósa Lajos és Bánki Erik meghallgatása után csütörtökön Varga Mihály meghallgatásával folytatódik az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság ülésén.
+1 hasonló
Jelentős bővülést hoz a hazai televíziós és streamingpiacon a One Magyarország és a Network4 Media Group átfogó, kétéves megállapodása. Az együttműködés keretében 2027 első negyedévében három vadonatúj, nemzetközi csatorna kezdi meg adását a magyar háztartásokban: érkezik a valós bűnügyekre specializálódott Viasat True Crime, az óvodásokat megcélzó Moonbug, valamint a csúcskultúrát elhozó Marquee TV. Emellett 2026. december 1-jétől a TV Family előfizetői díjmentes hozzáférést kapnak a Network4…
+1 hasonló
Folytatódik a benzin árának mérséklődése a magyarországi kutakon, miközben a gázolaj ára továbbra sem mozdul. A nemzetközi olajpiacról ugyanakkor kedvező hírek érkeznek, amelyek a következő napokban a hazai üzemanyagárakra is hatással lehetnek. A mostani folyamat tartós árcsökkenést hoz-e, vagy csak átmeneti könnyebbségnek örülhetnek az autósok?
+1 hasonló
Liptai Claudia hazánk egyik legismertebb és legmeghatározóbb televíziós személyisége, ám a reflektorfényen kívül ő is édesanya, akinek szembe kell néznie a gyermekei felnövésével. Húszéves lánya, Gesztesi Panka már kirepült a családi fészekből, édesanyja most őszintén mesélt arról, hogyan fogadta lánya választottját, milyen "anyósnak" tartja magát, és milyen mély sebeket hordoz a múltjából.
+1 hasonló
Újabb ismert személyek neve került elő a szerdán nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratokból. A nyilvántartásokban többek között Márkus László színész, Simonyi András korábbi washingtoni nagykövet, valamint Szikora János rendező és Selmeczi György zeneszerző neve is szerepel. Fontos ugyanakkor, hogy a nyilvántartásba vétel önmagában nem bizonyítja, hogy az érintettek ténylegesen jelentettek volna.
+1 hasonló
A magyar válogatott Willi Orbánnal a kezdőcsapatban az RB Leipzig hazai pályán 3-2-re kikapott a Manchester Citytől a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. Ez egyben azt is jelentette, hogy a szerda este pályára lépett magyar érdekeltségű klubok mindegyike egyforma arányban maradt alul.
+1 hasonló
A premierfilmek mezőnyének élére ugrott a francia és a Benelux-térség mozijaiban a Moulin. Az Oscar-díjas Nemes Jeles László legújabb történelmi alkotására a premier hetében 349 ezer jegyet váltottak Franciaországban, amivel a produkció azonnal megszerezte a legnézettebb új bemutató címét.
+1 hasonló
Ember Márk is csatlakozott Puskás-Dallos Petihez A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! budapesti döntőjére.
+1 hasonló
Kihúzták a Skandináv lottó 45. heti nyerőszámait a november 4-ei sorsoláson. Ezúttal 500 millió forint volt a főnyeremény. Mutatjuk, gazdára talált-e a mesés összeg.
Szellemes, a televíziós karrierjére utaló formában fűzött megjegyzést az állambiztonsági ügynökakták nyilvánosságra hozatalához Árpa Attila. A színész-producer az Instagram-oldalán osztott meg egy szerkesztett képet a szerdán elérhetővé vált dokumentumok kapcsán.
+1 hasonló
Nagy álma vált valóra Csiby Gergelynek: ő veheti át az Újszínház vezetését Dörner Györgytől. A 33 esztendős színész-rendező szerint hatalmas szeretetet és szakmai támogatást kaptak csapatával, ugyanakkor pontosan érzi, mekkora felelősség vár rájuk. A távozó direktor szerint minden hatalom a a saját emberét szeretné felelős pozíciókban látni.
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy pécsi belvárosi szórakozóhely előtt: egy férfi részegen rátámadt egy LMBTQ-rendezvény résztvevőire, majd később tettlegességig is fajult az agresszív viselkedése. A férfi előbb a rendezvény szervezőjét ragadta meg a vállánál, majd az ő védelmére siető női ismerősét hátulról rúgta meg.
+1 hasonló
Ruben Amorim vezetőedző eddig nem elégedett az AC Milan labdarúgócsapatának teljesítményével sem az olasz bajnokságban, sem az Európa-ligában, utóbbi sorozatban csütörtökön a Ferencvárost fogadja. A portugál edző ennek ellenére több sztárját pihentetni fogja. A Fradinak viszont egyértelmű üzenetet küldött.
+1 hasonló
Alaposan felbolydult a közélet, miután a Magyar Állami Operaház átvilágítását követően azonnali hatállyal menesztették Ókovács Szilveszter főigazgatót. A döntés komoly visszhangot váltott ki, az egykori vezető pedig most a Blikknek reagált az ellene megfogalmazott vádakra, és azt is elárulta, hogyan változott meg az elmúlt években a korábban kifejezetten jó kapcsolata a Tisza Párt elnökével, Magyar Péterrel.
+1 hasonló
Különleges mérkőzés vár a Ferencváros labdarúgóira és szurkolóira az Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában, a zöld-fehér együttes csütörtök este (M4, 18.45) a futballvilág egyik igazi szentélyében, a San Siróban lép pályára az AC Milan ellen. Ennek megfelelően a találkozót gyakorlatilag soha nem látott érdeklődés övezi a magyar drukkerek részéről, minden eddiginél nagyobb létszámban képviseltethetik magukat Milánóban a ferencvárosi hívek. Nem mellesleg a három mérkőzés után hibátlan Fradi…
Őszinte, megrázó videósorozatban kezdte el feldolgozni és megosztani szüléstörténetét Horváth Csenge. Fésűs Nelly lánya a TikTok-oldalán közzétett videójában beszélt arról a nehéz folyamatról, amelyen keresztülment, hangsúlyozva: nem önsajnáltatásból és nem figyelemfelkeltés céljából állt a nyilvánosság elé, hanem azért, hogy segítséget és megerősítést nyújtson azoknak az édesanyáknak, akik hasonló lelki terheket cipelnek.
+1 hasonló
Mától bárki számára hozzáférhetővé válnak a régóta várt állambiztonsági ügynökakták, miután a kormány eleget tett a korábbi ígéretének, és feloldotta a titkos iratok korlátozását. A történelmi lépéshez igazodva a közmédia is műsorra tűz egy rendhagyó, tematikus sorozatot: az Ügynökakták, a hallgatás ára címmel induló produkcióban a múlt elhallgatott titkait, a transzgenerációs traumákat és az iratok társadalmi következményeit járják körül a szakemberek.
+1 hasonló