Az év végéhez közeledve ismét jelentősen megélénkül a szezonális munkaerő iránti kereslet: a Black Friday, a Mikulás-napi programok, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban is megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt. A sorra nyíló szezonális munkalehetőségek órabére jellemzően 10-20%-kal is meghaladja az állandó pozíciókét, így már néhány napos munkavállalással is számottevő kiegészítő…
Jakab Péter korábbi országgyűlési képviselő kiemelten bírálta a Facebook-bejegyzésében azokat, akik „a családtagjaikat hallgatták le”, miután nyilvánosságra kerültek az ügynökakták első dokumentumai.
Exkluzív interjút adott a Blikknek Molnárné dr. Lezsák Anna. A fideszes képviselőt édesapja állapotáról kérdeztük, megtudtuk, hogy Lezsák Sándor honnan értesült róla, hogy hamisan ügynök múlttal vádolják, valamint arra is választ kaptunk, hogy mi volt a rendszerváltó politikus első reakciója az ügynökvádakra.
Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár szerint 1998 óta nem volt olyan átalakítás a sportfinanszírozásban, mint amilyet a kormány 2027-re tervez. A Belügyminisztériumban tartott csütörtöki sajtóbeszélgetést Pósfai Gábor belügyminiszter azzal kezdte, hogy mivel fél éve történt a kormányváltás, eljött a beszámoló, illetve új irányok bemutatásának az ideje.
Készül a NAV a vagyonadó bevezetésére. Tapasztalt szakemberek végzik majd a vizsgálatokat és lesz ingatlankalkulátor is. Modernizáció is várható, a lakosságnál esetében nincs szó arról, hogy drasztikus szigor jönne vagy megengedőbb lenne az adóhatóság.
Továbbra sem szabadult meg a kínzó csuklásától Galla Miklós, aki másfél éve tartó, embert próbáló kálváriát él át. A humoristának a csillapíthatatlan tünetek még egy drága műtét után is megkeserítik a mindennapjait, és bár elmondása szerint háromból két problémától már sikerült megszabadulnia, még mindig nem lélegezhet fel teljesen. A pokoli panaszok ugyanis talán hónapokig is eltarthatnak.
A törökországi 3-2-es Bajnokok Ligája-kudarcot követően a Liverpool-szurkolók megtalálták maguknak a támadó középpályásként futballozó Szoboszlai Dominikot. A magyar válogatott játékos nemrég épült fel izomsérüléséből, Isztambulban pedig a tízes szerepkörben kapott lehetőséget a kezdőcsapatban. Néhány drukkeroldal szerint elbukta a vizsgát ebben a pozícióban, míg mások odáig mentek, hogy kijelentették: be kellene látnia, számára a jobbhátvéd feladatkör a legmegfelelőbb, és ott lenne a…
Egy egészen meghökkentő név bukkant fel a nyilvánosságra hozott ügynökakták között, amely elsőre akár történelmi tévedésnek is tűnhet. Egy vidéki áruházvezető ugyanis olyan fedőnevet kapott, amely később az egész ország számára ismerőssé vált.
Bár már betöltötte a 81. életévét, Soltész Rezső töretlen energiával és lendülettel készül a közelgő szegedi és budapesti koncertjeire. A népszerű énekes azonban kénytelen volt szigorú szabályokat bevezetni az életébe: a fertőzésveszélyes őszi-téli időszakban már nem ölelkezik a rajongóival, hogy megóvja egészségét és a hangszálait. A fellépésekre való felkészülés mellett ráadásul most újra gitárórákat vesz.
Már az őszi szünetben kiderült, hogy súlyosan meghibásodtak a fűtést biztosító berendezések a XVI. kerületi Budapesti Gépészeti SZC Csonka János Technikum és Szakképző Iskolában, így a tanítási szünet után teljesen ellehetetlenült a hagyományos jelenléti oktatás az épületben. A biztonsági kockázatok és a hideg miatt a héten azonnal online rendre állították át a mintegy 470–500 nappali tagozatos diákot, ám az intézményben esedékes szakmai vizsgákat nem lehetett elhalasztani. Az utolsó pillanatig…
Hodász András egykori katolikus pap a közösségi oldalán az ügynökakták nyilvánosságra hozatala kapcsán osztotta meg gondolatait. Bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy az érintettek megítélésekor érdemes figyelembe venni azokat a körülményeket is, amelyek között egyeseket beszerveztek. Egy idős szerzetes történetét is felidézte, aki kispap korukban mesélt neki arról, hogyan próbálták megtörni a titkosszolgálatok.
Komoly vita alakult ki Guineában Naby Keita körül. A Ferencváros Bajnokok Ligája-győztes focistája jelezte, kész visszatérni hazája válogatottjába, Paulo Duarte szövetségi kapitány azonban végül nem nevezte a gárda következő két mérkőzésére. A rutinos középpályás tanácsadója kifakadt a döntés miatt.
Dánia északi részéről érkezett egy innovatív fűtési rendszer, amely forradalmasíthatja a városi távfűtést. A rendszer különlegessége, hogy egyetlen kilowattóra elektromos energiából akár negyvenszer több hőt képes előállítani, ami rendkívül hatékony megoldást kínálhat a fenntartható energiafelhasználás terén.
Azok a gyerekek, akik elveszítik a türelmüket, olykor meglepő vagy akár ijesztő módon is viselkedhetnek. Ez könnyen pánikot kelthet a szülőkben, akik ilyenkor tanácstalanul kérdezhetik maguktól: „Mit tegyek most?” Először is ne hagyjuk, hogy a helyzet eluralkodjon rajtunk. Ezek a nehéz pillanatok próbára teszik a gyermekkel való kapcsolatunkat, de éppen ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy mellette maradjunk. A gyerekeknek nemcsak a jó, hanem a nehéz időszakokban is szükségük van a…
A TV2 csatornáján állhat ismét össze Palik László és Czollner Gyula autósport-kedvelők körében ikonikus duója. Az öt éve piacvezető médiavállalat csütörtökön közleményben jelentette be, hogy nagyszabású tervekkel készül a jövőre, többek között a Forma–1 közvetítési jogaiért is kész versenybe szállni. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy milyen platformokon lennének elérhetően a versenyhétvégék.
Ismét megmutatták a magyar közutasok, hogy munkájuk nem csupán az utak fenntartásáról és a közlekedés biztonságáról szól: ezúttal egy bajba jutott bagolynak nyújtottak segítséget, amelynek akár az élete is múlhatott a figyelmességükön.
John Goodman az elmúlt években elképesztő változáson ment keresztül: a 74 éves hollywoodi színész több mint 90 kilótól szabadult meg, és gyökeresen átalakította az életét. A korábban az alkohol és az evés rabjaként élő sztár ma már tudatosan ügyel az egészségére, ám a múlt árnyait nem volt könnyű maga mögött hagynia.
Az ózonlyuk kiterjedése 10,5 millió négyzetmérföld volt szeptember 18-án. A kutatók beszámolója szerint a 2026-os ózonlyuk a hetedik legnagyobb lett a megfigyelések 48 éves történetében. Ennek hátterében egy szokatlanul erős sarki örvény (poláris örvény) állt, amely elnyújtotta az Antarktisz feletti ózonlebomlást, teret engedve a lyuk további növekedésének.
Négy évtizednyi kitartó kutatás után a fizikusoknak végre sikerült közvetlen bizonyítékot találniuk az egyik legritkább szubatomi folyamatra a CERN Nagy Hadronütköztetőjében. A Cambridge-i Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csapat egy úgynevezett szépségkvark rendkívüli átalakulását csípte el, amely tízmilliárd eseményből mindössze egyetlenegyszer következik be. A mérföldkőnek számító felfedezés kitárhatja a kaput az atomoknál milliárdszor kisebb mérettartomány, az úgynevezett…
Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy énekese nagy lelkesedéssel vágott bele az Ázsia Expressz kaland-realityjébe, ám hamar szembesült azzal, hogy a verseny sokkal nehezebb, mint azt korábban gondolta. Már az első napokban érzelmi hullámvasúton találta magát, és nem is próbálta elrejteni könnyeit. Elmesélte, hogy a feladást fontolgatta.