Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Ügynökakták: Szijjártó Péter megelőzte a találgatásokat, nyilvánosságra hozta családtagjai adatait

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala már az első napon komoly érdeklődést váltott ki: a november 4-én megnyitott adatbázist rengetegen kezdték böngészni, és több ismert név is előkerült a kereshető nyilvántartásokban. A kormány által közzétett adatbázisban egy Szijjárto István Gábor nevű személy is szerepel, akinek neve felkeltette a figyelmet.
+1 hasonló
0 komment

Megérkeztek a friss adatok: így áll most a magyar költségvetés

Októberben a központi alrendszer hiánya 200,6 milliárd forintot tett ki, ami 138,4 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbi adatnál – derül ki a Pénzügyminisztérium friss gyorsjelentéséből. Az év első tíz hónapjának kumulált hiánya ezzel elérte az 5462,5 milliárd forintot. A kormány által elfogadott pótköltségvetés egész évre 7100 milliárd forintos pénzforgalmi hiányt irányoz elő, így az első tízhavi összesített deficit az éves cél 76,9 százalékán áll.
+1 hasonló
0 komment

Csiby Gergely megszólalt Dörner György leváltásáról: ez lesz az első feladata az Újszínházban

Csiby Gergelyt nevezték ki az Újszínház új igazgatójának, aki 2027. január 31-én veszi át a vezetést a jelenlegi igazgatótól, Dörner Györgytől. A színész tizenöt másik pályázót megelőzve nyerte el a posztot, és a döntést követően elsőként alkotótársait értesítette, akikkel közösen dolgozták ki a pályázatot. Csiby hangsúlyozta, hogy ez a siker közös eredmény, és név szerint is megemlítette csapatának tagjait.
+1 hasonló
0 komment

Nyomozás indult Till Tamás gyilkosának hajmeresztő állításai után 17 másik gyilkosság miatt

Váratlan fordulat történt, a rendőrség nyomozást indított a Till Tamás megölésével vádolt férfi döbbenetes állításai nyomán - értesült a Blikk. Fehér János már két éve decemberben, a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás előtt az ügyvédjének arról beszélt, tudomása van még több eltüntetett személyről, akiknek a holttestét elásták, ő pedig pontosan tudja ezeknek a helyszínét. De azok után, hogy neki köszönhetően a 11 éves bajai kisfiú maradványait megtalálták és még „ő került bajba”, már…
+2 hasonló
0 komment

Nekik van igazuk? Horvátország betiltaná a közösségi médiát a 13 év alatti gyerekeknek

Horvátországban jelentős lépéseket terveznek az internetes visszaélések visszaszorítása érdekében, különös tekintettel a gyermekek védelmére és az online zaklatás büntetésére. A kormány két jogszabály módosítását készíti elő: az egyik a 13 év alatti gyermekek közösségimédia-használatának teljes tiltását célozza, míg a másik a büntető törvénykönyv szigorításával új bűncselekményként szabályozná az online zaklatás különböző formáit. Az intézkedések célja, hogy a digitális tér biztonságosabbá…
+1 hasonló
0 komment

Piaci manipuláció miatt lépett fel a jegybank egy korábbi vezetővel szemben

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárás keretében 60 millió forintos bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki tiltott piaci manipulációt valósított meg a VERTIKAL részvénnyel folytatott tőkepiaci kereskedés során. A vizsgálat szerint az érintett félrevezető, hamis jelzéseket adott a befektetőknek a BÉT Xtenden forgó részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről és kínálatáról.
+1 hasonló
0 komment

Fellázadt a jégkorongvilág: nem akarnak játszani az oroszokkal

Óriási botrány fenyegeti a nemzetközi jégkorongsportot. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) múlt heti határozatában kimondta, hogy az orosz válogatottakat vissza kell engedni a világversenyekre. A döntés után a sportág élvonala azonnal lázadásba kezdett: Svédország, Norvégia, Csehország, Dánia és Lettország is bejelentette, hogy bojkottálja az oroszok elleni mérkőzéseket.
0 komment

„Lődd a gólokat odafent az égben is!” – Így búcsúztak a Tenerife szurkolói a tragikusan elhunyt csatártól

Több mint 2000 szurkoló gyűlt össze a Heliodoro Rodríguez López stadion mellett, hogy leróják kegyeletüket Jesús de Miguel előtt. A spanyol másodosztályú Tenerife focistáját hétfő este az Andorra kapusa, Jesús Owono tarolta le, kedd reggel pedig belehalt sérüléseibe. A tenerifei drukkerek megható üzenetekkel búcsúztak a 30 évesen elhunyt csatártól.
+3 hasonló
0 komment

Ezért állhatott le a szíve a spanyol focistának, akit letarolt az ellenfél kapusa

Sokkolta a világot Jesús de Miguel labdarúgó halála. A spanyol játékos azt követően vesztette el az életét, hogy az ellenfél kapusa mellkason rúgta. Egy svájci kardiológus, Dr. Christian Schmied professzor a svájci Blicknek megpróbálta megfejteni, hogyan történhetett a tragédia, és mit kell tenni, ha egy ilyen baleset a saját környezetünkben történik.
+1 hasonló
0 komment

Rengeteg idős eshet el a nyugdíjától 2027-ben: nem adja oda a postás a pénzt, ha még ilyen igazolványa van

Több tízezer magyart, elsősorban időseket érinthet a régi, könyv formátumú személyi igazolványok érvényességének megszűnése. Bár az okmányokat bizonyos ügyintézéseknél december 31-ig még elfogadják, 2027 januárjától már nem lehet velük igazolni a személyazonosságot. Ez különösen azoknak a nyugdíjasoknak okozhat problémát, akik postai úton kapják meg a járandóságukat.
0 komment

Harangozó Gyula keményen nekiment Ókovács Szilveszternek: a leváltása csak az első lépés az Operaház megújulásához – Súlyos állítások az örökös tagtól

Kemény kritikát fogalmazott meg a Magyar Állami Operaház működésével és a napokban leváltott főigazgatóval, Ókovács Szilveszterrel szemben Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész, az Operaház Örökös Tagja. Az intézmény működését belülről is jól ismerő művész lapunknak elmondta az elmúlt években súlyos problémák halmozódtak fel az Operaházban: Komoly visszásságokról beszél a pénzek elosztása kapcsán, és azt állítja, hogy az intézményben módszeresen félreállították azokat, akik szembe mertek…
0 komment

Jobb lenne a világ Trump bukásával?

Erős jelzést adtak az amerikai választópolgárok, hogy nem értenek egyet Donald Trump politikájával. Ugyanakkor a mostani félidős választás egyben azt mutatja, hogy a Trump által képviselt MAGA (Make America Great Again) mozgalom szétesőben van és mindez magába foglalja Trump elnök esetleges bukását is. A kérdés viszont adott, vajon jobb lenne-e a világ, ha Donald Trump megbukna?
0 komment

Kulka János szerelmet vallott Malek Andreának: a színésznő viszonozta! Még mindig odavannak egymásért?

Kiderült, hogy Malek Andrea és Kulka János kölcsönösen gyengéd érzelmeket tápláltak egymás iránt, bár a szerelmük a való életben végül soha nem teljesedett be párkapcsolatként. A téma azután került a nyilvánosság elé, hogy Kulka a Duna TV Hogy volt?! című műsorában váratlan és rendkívül őszinte vallomást tett. Kijelentette, hogy a Szomszédok forgatásának idején nem csupán szakmailag rajongott a színésznőért, hanem a szó szoros értelmében szerelmes volt Andreába. Kiderült, hogyan érzett a…
0 komment

Eladó Szabó Gyula egykori mesés, hétszobás villája: kiderült, hány százmillióért költözhet a Nemzet Színésze otthonába

Szabó Gyula, a Nemzet Színésze élete utolsó évtizedeit családjával együtt a budatétényi villában töltötte, amely most, több mint tíz évvel a halála után, eladóvá vált. Az ingatlan, amelyet 1992-ben vásároltak meg, mára egy 325 négyzetméteres, kétszintes, hét és fél szobás otthonná alakult. Az épület nemcsak a színész és felesége, Pálma életének fontos helyszíne volt, hanem a család közös otthonává is vált, ahol gyermekeik, Zsófi és Gyuszkó is felnőttek.
0 komment

Feszültség a kormányban? Magyar Péter közös fotóval üzent Orbán Anitának és a károgóknak

Egyértelmű üzenettel reagált a sajtóban és a politikai közbeszédben elterjedt pletykákra Magyar Péter, miután a közösségi oldalán közzétett egy Orbán Anita külügyminiszterrel közös, jókedvű fotót. A miniszterelnök közvetlenül azután jelentkezett a bejegyzéssel, hogy a korábbi Jobbik-elnök, a Második Reformkort vezető Vona Gábor belső konfliktusokat és hatalmi harcokat vizionált a kabinet falai között.
0 komment

Ázsia Expressz: kifogott a focis feladat a focista Soós Dávidon – Elmondta a Blikknek, mi történt: képtelen volt a rutinfeladatra a labdával

Az Ázsia Expressz keddi adásában a versenyzőknek zenés, focis és nyelvi feladatokkal is meg kell birkózniuk, amelyek közül Balogh Eleni párja, a komoly focistamúlttal rendelkező Soós Dávid természetesen a középsőnek örül a legjobban. A tizenegyesrúgó játék azonban nem az elképzelése szerint alakul, megtréfálják ugyanis a megszokottól eltérő, jóval puhább és lassabb labdák.
0 komment

Ezen a napon házasodna össze Gallusz Niki és a 23 évvel fiatalabb szerelme – Tony döbbenetes indokkal állt elő

Már a kitűzött időpont is megvan Gallusz Niki és a 23 évvel fiatalabb párja, Pazicski Tibor, azaz Tony esküvőjéhez. A színésznő és a zenész kapcsolata alig néhány hónapja vált nyilvánossá, de a szerelmesek kezdettől fogva komolyan terveznek: a közös hitük mélyen összeköti őket, már jegyesoktatásra járnak, és a nagy napot sem bízzák a véletlenre: Tony ugyanis egy történelmileg és szimbolikusan is meghatározó dátumot jelölt ki a házasságkötésre.

Bejelentkezés vagy regisztráció