Komoly fizikai próbatétel elé állította a szervezetét Ádám Szofi a Sztárban Sztár elődöntőjében, az énekesnő ugyanis gyengélkedve, betegen lépett a TV2 stúdiójának színpadára. A nehezített pálya ellenére nemcsak a döntőbe jutást harcolta ki, hanem az este egyik legemlékezetesebb pillanatát is ő okozta: a zsűri maximális negyven ponttal jutalmazta az egyik átváltozását.
+1 hasonló
Bejelentette Raphinha szerződéshosszabbítását a Barcelona labdarúgócsapata. A brazil klasszis további két évre, 2030-ig írt alá a spanyol bajnoki címvédőhöz. A 29 esztendős játékos parédésan kezdte a mostani idényt, klubrekordot is döntött.
+1 hasonló
Újabb szócsata robbant ki a német teniszvilág két legismertebb alakja között. A hatszoros Grand Slam-győztes, párosban olimpiai bajnok Boris Becker egy interjúban taglalta, miért lehet az, hogy a világranglistát hétfő óta vezető honfitársa, Alexander Zverev véleménye szerint sikerei ellenére sem tud szimpátiát kiváltani még a német közönségben sem. A 29 éves kiválóság kemény választ adott a korábban szintén világelső klasszisnak, aki szerinte túl sok hülyeséget beszél róla.
+1 hasonló
Bő egy hónappal Kósa Lajos és Bánki Erik meghallgatása után csütörtökön Varga Mihály meghallgatásával folytatódik az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság ülésén.
+1 hasonló
A Kísértésben Menyhárt Gábor és barátnője, Gabi alkotják a legújabb párost, akik Niki és Milán helyét átvéve érkeztek meg a thaiföldi szigetre, hogy próbára tegyék a hűségüket. A kapcsolatuk komoly teherrel indult a műsorban, ugyanis szinte a beköltözésük pillanatában kiderült, hogy Gábor már a forgatás megkezdése előtt is megcsalta Gabit. A barátnője 24 óra eltelte után olyan közel került a kísértő Bencéhez a bulin, hogy szexi öltáncot lejtett neki, és egy csók is elcsattant köztük.
+1 hasonló
A magyar színházi életben jelentős változások zajlanak, amelyek több meghatározó intézményt érintenek. A Madách Színház és az Újszínház élére új igazgatókat neveztek ki, míg a Magyar Állami Operaházban váratlan fordulatként azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter főigazgatói munkaviszonyát. A döntések kapcsán Koncz Gábor színművész is megszólalt, aki szerint kockázatos lehet olyan színházakban vezetőt váltani, amelyek eddig jól működtek.
+1 hasonló
Liptai Claudia hazánk egyik legismertebb és legmeghatározóbb televíziós személyisége, ám a reflektorfényen kívül ő is édesanya, akinek szembe kell néznie a gyermekei felnövésével. Húszéves lánya, Gesztesi Panka már kirepült a családi fészekből, édesanyja most őszintén mesélt arról, hogyan fogadta lánya választottját, milyen "anyósnak" tartja magát, és milyen mély sebeket hordoz a múltjából.
+1 hasonló
November 5-én különleges égi esemény hoz változást három csillagjegy életébe: a Hold a Mérleg jegyébe lép, és ezzel olyan energiákat szabadít fel, amelyek segítenek a magány érzésének elengedésében. Az év vége sokak számára az elmélkedés és az önvizsgálat időszaka, de idén a csillagok azt üzenik, ne ragadjunk le a múlt hibáinál. Ehelyett nyissunk a kapcsolatok felé, és engedjük, hogy a szeretet és az összetartozás érzése átjárja a mindennapjainkat. Nézzük, melyik három csillagjegy számára hoz…
A magyar válogatott Willi Orbánnal a kezdőcsapatban az RB Leipzig hazai pályán 3-2-re kikapott a Manchester Citytől a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. Ez egyben azt is jelentette, hogy a szerda este pályára lépett magyar érdekeltségű klubok mindegyike egyforma arányban maradt alul.
+1 hasonló
Ember Márk is csatlakozott Puskás-Dallos Petihez A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! budapesti döntőjére.
+1 hasonló
Szellemes, a televíziós karrierjére utaló formában fűzött megjegyzést az állambiztonsági ügynökakták nyilvánosságra hozatalához Árpa Attila. A színész-producer az Instagram-oldalán osztott meg egy szerkesztett képet a szerdán elérhetővé vált dokumentumok kapcsán.
+1 hasonló
Csaknem két hónap elteltével tér vissza Szoboszlai Dominik a Bajnokok Ligája színpadára. Méghozzá nem is akárhol, a Liverpool ugyanis a Sükrü Saracoglu stadionba, tehát a török Fenerbahce otthonába látogat. Az angolok célja természetesen a fokozott hangulat ellenére is az lesz, hogy a negyedik győzelmükkel megtartsák a hibátlan formájukat a BL-ben. Ehhez viszont minden bizonnyal az eddig csupán két ponttal álló, így győzelmi kényszerben pályára lépő isztambuliaknak is lesz egy-két szavuk.
+1 hasonló
Nagy álma vált valóra Csiby Gergelynek: ő veheti át az Újszínház vezetését Dörner Györgytől. A 33 esztendős színész-rendező szerint hatalmas szeretetet és szakmai támogatást kaptak csapatával, ugyanakkor pontosan érzi, mekkora felelősség vár rájuk. A távozó direktor szerint minden hatalom a a saját emberét szeretné felelős pozíciókban látni.
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy pécsi belvárosi szórakozóhely előtt: egy férfi részegen rátámadt egy LMBTQ-rendezvény résztvevőire, majd később tettlegességig is fajult az agresszív viselkedése. A férfi előbb a rendezvény szervezőjét ragadta meg a vállánál, majd az ő védelmére siető női ismerősét hátulról rúgta meg.
+1 hasonló
Ruben Amorim vezetőedző eddig nem elégedett az AC Milan labdarúgócsapatának teljesítményével sem az olasz bajnokságban, sem az Európa-ligában, utóbbi sorozatban csütörtökön a Ferencvárost fogadja. A portugál edző ennek ellenére több sztárját pihentetni fogja. A Fradinak viszont egyértelmű üzenetet küldött.
+1 hasonló
Alaposan felbolydult a közélet, miután a Magyar Állami Operaház átvilágítását követően azonnali hatállyal menesztették Ókovács Szilveszter főigazgatót. A döntés komoly visszhangot váltott ki, az egykori vezető pedig most a Blikknek reagált az ellene megfogalmazott vádakra, és azt is elárulta, hogyan változott meg az elmúlt években a korábban kifejezetten jó kapcsolata a Tisza Párt elnökével, Magyar Péterrel.
+2 hasonló
A magyarországi ügynökakták nyilvánosságra hozatalával több ismert egyházi személy neve is előkerült az állambiztonsági nyilvántartásokból. A kormány által közzétett adatbázisban katolikus és református püspökök, egykori érsekek, valamint egy főrabbi neve is szerepel. Egyeseknél 6-os kartont találtak, másokat titkos megbízottként tartottak nyilván, de olyan egyházi vezető is akad, aki állítása szerint nem is tudott arról, hogy beszervezett hálózati személyként szerepel az iratokban.
+1 hasonló
Különleges mérkőzés vár a Ferencváros labdarúgóira és szurkolóira az Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában, a zöld-fehér együttes csütörtök este (M4, 18.45) a futballvilág egyik igazi szentélyében, a San Siróban lép pályára az AC Milan ellen. Ennek megfelelően a találkozót gyakorlatilag soha nem látott érdeklődés övezi a magyar drukkerek részéről, minden eddiginél nagyobb létszámban képviseltethetik magukat Milánóban a ferencvárosi hívek. Nem mellesleg a három mérkőzés után hibátlan Fradi…
Őszinte, megrázó videósorozatban kezdte el feldolgozni és megosztani szüléstörténetét Horváth Csenge. Fésűs Nelly lánya a TikTok-oldalán közzétett videójában beszélt arról a nehéz folyamatról, amelyen keresztülment, hangsúlyozva: nem önsajnáltatásból és nem figyelemfelkeltés céljából állt a nyilvánosság elé, hanem azért, hogy segítséget és megerősítést nyújtson azoknak az édesanyáknak, akik hasonló lelki terheket cipelnek.
+1 hasonló
Mától bárki számára hozzáférhetővé válnak a régóta várt állambiztonsági ügynökakták, miután a kormány eleget tett a korábbi ígéretének, és feloldotta a titkos iratok korlátozását. A történelmi lépéshez igazodva a közmédia is műsorra tűz egy rendhagyó, tematikus sorozatot: az Ügynökakták, a hallgatás ára címmel induló produkcióban a múlt elhallgatott titkait, a transzgenerációs traumákat és az iratok társadalmi következményeit járják körül a szakemberek.
+1 hasonló