Blikk

blikk.hu ↗
0 komment

Kiderült, játszhat-e Szoboszlai Dominik a Liverpool Arsenal elleni rangadóján

Szoboszlai Dominik ismét ott van a Liverpool meccskeretében. A magyar futballista a legutóbbi válogatottszünet óta izomsérüléssel bajlódott, mostanra azonban úgy tűnik, felépült, így Andoni Iraola leültette a kispadra az Arsenal elleni hazai rangadójukra. A 26 éves középpályás korábbi visszatérésével két hete már kockáztatott a baszk szakvezető, aminek akkor ráfázás lett a vége.
+4 hasonló
0 komment

Orbán Viktor szerint a lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen

Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált a lengyelországi, válságos politikai helyzetre, amely az alkotmánybíróság körüli konfliktus miatt robbant ki. A magyar miniszterelnök vasárnapi bejegyzésében azt írta, szerinte „Varsóban a lengyel nép fellázadt a Brüsszelből támogatott, Tusk vezette baloldali önkény ellen”, majd hozzátette: „A szabadság nem tűri az önkényt. Vigyázó szemetek Varsóra vessétek!”
+4 hasonló
0 komment

Meghalt a Kalapács zenekar gitárosa, Sárközi Lajos

Mély gyászba borult a hazai rock- és metálközösség: hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Sárközi Lajos, a magyar heavy metal meghatározó és nagy tiszteletnek örvendő gitárosa. A tragikus veszteséget megrázó sorokkal, szombat késő délután közölték a Facebookon a Kalapács zenekar tagjai, akikkel a zenész több mint két évtizeden át formálta a műfaj történetét.
0 komment

Zöld-fehér csoda a San Siróban: Lenny Joseph duplájával nyert a Fradi a Milan vendégeként!

A San Siróban vendégeskedett az Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában a Ferencváros. A három meccs után hibátlan zöld-fehérek folytatták menetelésüket, Lenny Joseph duplájával 2-0-ra verték a hétszeres BEK/BL-győztes AC Milant. Borbély Balázs csapata olaszországi sikerével az El-tabella második helyére jött fel.
+3 hasonló
0 komment

Megkezdődött a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása, mutatjuk a részleteket

A kormány elfogadta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működését érintő törvénymódosítást, amely jelentősen átalakítaná a kulturális támogatások odaítélésének rendszerét. A javaslat egyik legfontosabb eleme, hogy megszüntetné a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2016-ban bevezetett különleges döntéshozatali jogköreit, és nagyobb beleszólást biztosítana a kulturális szakmai szervezeteknek. A tervezetről társadalmi egyeztetés indul.
+3 hasonló
0 komment

Liptai Claudia belsős titkot árult el a Mokkába való visszatéréséről, a Havas Henrikkel induló reggeleiről is megemlékezett –Exkluzív interjú

15 év után ismét Liptai Claudia lesz a Mokka műsorvezetője! A népszerű tévés 2004–2011 között már vezette TV2 reggeli műsorát, most pedig Henry Kettner oldalán tér vissza a képernyőre. Claudia lapunknak elárulta, miért mondott igent a felkérésre, hogyan viseli majd a hajnali keléseket, illetve hogy mekkora szerepe volt abban, hogy Henry lett a műsorvezetőtársa.
+3 hasonló
0 komment

Vidnyánszky Attila: „Minden nap úgy megyek be, hogy lehet, ez az utolsó napom”

Minden munkanapját azzal a tudattal kezdi, hogy az lehet az utolsó a posztján – mondta Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház vezérigazgatója szerint bár természetesnek tartaná, hogy kitölti kinevezésének hátralévő éveit, a közelmúlt eseményei miatt folyamatos bizonytalanságban él. A friss interjúban azt is állította, korábban már tettek kísérletet az eltávolítására, ráadásul pénzügyi egyezséggel próbálták rávenni a távozásra.
+3 hasonló
0 komment

Szenzációs bejelentés a TV2-től: így tér vissza Liptai Claudia

A TV2 hivatalosan a Big Picture médiakonferencián jelentette be, hogy megújul a Mokka műsorvezetői csapata. Liptai Claudia 15 év után tér vissza a reggeli műsorba, ahol az influenszer Henry Kettner lesz a társa; miközben más adásokban a stylistként is ismert Holdampf Lindát láthatják majd a nézők Iszak Eszter, Istenes László és Váczi Gergely mellett.
+3 hasonló
0 komment

Hankó Balázs ügyvédje kiakadt, „gúny tárgyává” tették a volt minisztert a fodrászos üggyel

Túllépte a törvényes kereteket az ügyészség, amikor nyilvánosságra hozta Hankó Balázs fodrászra és lelkészre vonatkozó kérelmeit – állítja a volt miniszter védőügyvédje. Tóth M. Gábor véleménycikkében azt írta, ügyfele azért kérte saját fodrásza segítségét, mert a ceglédi rendőrségi fogdában nem tudták biztosítani számára a hajvágást. Az ügyvéd szerint az ügyészség tájékoztatása öncélú volt, és a nyilvánosság előtt pellengérre állította a politikust.
+3 hasonló
0 komment

A Terror Házánál bukkant fel Orbán Viktor: nem egyedül érkezett – videó

November 4-én a Terror Háza Múzeum előtt lerótt csendes tiszteletadással emlékezett meg Orbán Viktor az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtásának évfordulójáról a párttársai kíséretében. A volt miniszterelnök szerda reggel több vezető politikussal közösen hajtott fejet a hősök emléke előtt, mécsest gyújtott az áldozatok tiszteletére a forradalom leverésének nemzeti emléknapján.
+3 hasonló
0 komment

Nógrádi György kartonja is nyilvános: "A könyvemben minden le van írva pontról pontra"

A nyitottaktak.hu oldal elindulásával és az ügynökakták szerdai közzétételével az internet ismét felkapta a közismert Fidesz-közeli biztonságpolitikai szakértő, Nógrádi György nevét, aki az iratok tanúsága szerint "Raguza" fedőnéven állt kapcsolatban a titkosszolgálattal. Nógrádi György a Blikknek mondta el, mit gondol arról, hogy ismét ebben a témában forog a neve.
+3 hasonló
0 komment

"Annyira szorongtam" - Döbbenetes, mennyi kilót leadott Lola Az Árulókban hét nap alatt: két ruhaméretet fogyott az énekesnő - videó

Lola a szülése után néhány hónappal vállalta első képernyős szereplését Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban, amely az RTL+ Premiumon visszanézhető. Bár kezdetben szorongással és önbizalomhiánnyal küzdött, a játék során átélt stressz és intenzív érzelmi helyzetek hatására ezek az aggodalmak hamar háttérbe szorultak. Rengeteget fogyott a forgatáson.
+3 hasonló
0 komment

Nyomozás indult Till Tamás gyilkosának hajmeresztő állításai után 17 másik gyilkosság miatt

Váratlan fordulat történt, a rendőrség nyomozást indított a Till Tamás megölésével vádolt férfi döbbenetes állításai nyomán - értesült a Blikk. Fehér János már két éve decemberben, a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás előtt az ügyvédjének arról beszélt, tudomása van még több eltüntetett személyről, akiknek a holttestét elásták, ő pedig pontosan tudja ezeknek a helyszínét. De azok után, hogy neki köszönhetően a 11 éves bajai kisfiú maradványait megtalálták és még „ő került bajba”, már…
+3 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció