Nemes Jeles László szerint a magyarországi kormányváltás lehetőséget teremt arra, hogy új alapokra helyezzék az ország működését. A Saul fia Oscar-díjas rendezője az Indexnek adott interjújában élesen bírálta a korábbi kormányzati rendszert, de a magyar filmipar jövőjéről is beszélt. Úgy véli, a hazai filmes szakma megújulásához megfelelő szakmai vezetésre és türelemre is szükség lesz.
Külön mosdó, ruhatár, pult és ülőhelyek nélkül maradtak azok a rajongók, akik fejenként 80 ezer forintot fizettek a legexkluzívabbnak hirdetett jegyekért a világhírű német DJ budapesti fellépésén. A látogatók kénytelenek voltak a küzdőtéren átverekedni magukat a színpadig, az italokat a földre tudták csak letenni, a sima VIP-esek számára ígért területet pedig meg sem építették. A csalódott bulizók most összefognak, és a fogyasztóvédelemhez fordulnak a rendezvény mögött álló külföldi szervezővel…
A Magyar Úszószövetség a hivatalos közösségi oldalán közölte: csalók élnek vissza a szervezet elnökének nevével. Wladár Sándor nevében küldenek ugyanis a tagszervezeteknek levelet egy nem hivatalos emailcímről. A levelek az MÚSZ szerint fura megfogalmazással íródnak.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt dr. Marton Zoltán sebészorvos és művészmenedzser, Marton Éva, világhírű szoprán férje. A halálhírről a Gramofon.hu számolt be, ahol Batta András személyes sorokkal emlékezett meg a hazai és nemzetközi zenei élet meghatározó háttéremberéről. Marton Zoltán évtizedeken át nemcsak hű társa, hanem felesége karrierjének legfőbb menedzsere és támasza is volt a világ legrangosabb operaházaiban.
A gumicukrok és édességek világában hatalmas különbségek vannak az árak és a minőség között, amit a szupermarketek polcain található olcsó termékek és a luxuskategóriás márkák is jól példáznak. Míg néhány termék pár száz forintért elérhető, addig a prémiumédességek ára a csillagos ég. De vajon mi indokolja ezt a jelentős árkülönbséget, és valóban más élményt nyújtanak-e ezek a drágább termékek?
A TV2 hivatalos bejelentése szerint a Sztárban Sztár 12. évadának fináléja után sem maradnak zenés show-műsor nélkül a nézők: november 15-től elindul a Sztárban Sztár Gála. A nagyszabású gálaműsorban az All Starshoz hasonlóan a korábbi szériák legemlékezetesebb szereplői, győztesei, valamint az idei évad két legjobb átalakulója áll majd színpadra.
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor csapata Paks elleni sikere után jelentkezett a közösségi médiában. A Fradi első embere szerint a zöld-fehérek a bajnoki címért mennek a bajnokságban. Hozzátette: Borbély Balázs együttese szemet gyönyörködtetően szép játékkal győzte le a paksiakat.
A Halloween ünneplése egyre elterjedtebb Magyarországon, elsősorban a popkultúra, a filmek és a közösségi média hatására. Bár a szokás sok vitát vált ki, a kereskedelmi üzletek polcai, a jelmezes bulik és a világító töklámpások ma már a hazai őszi időszak megszokott részévé váltak. Október végén a szórakozóhelyek, klubok és házibulik elengedhetetlen kellékei a rémisztő jelmezek és a halloweeni dekorációk. Till Attiláék óriási halloweeni bulit tartottak Stohl Andrásékkal.
Nemcsak édesanya lett, de új otthonba is költözött Szabados Ági. Az RTL műsorvezetője még kisfia születése előtt vásárolta meg az ingatlant a férjével, ám a felújítási munkálatok java és a tényleges költözés már a baba érkezése utánra esett. A lakás a közelmúltban készült el teljesen, a család pedig birtokba vette az átalakított családi fészket.
Jennifer Lawrence 2011 és 2019 között négyszer alakította Mystique karakterét az X-Men filmsorozatban, most azoban úgy tűnik, végleg búcsút intett a mutáns ikonikus kék bőrének. Az Oscar-díjas színésznő számára a szerephez szükséges extrém smink és protézisek már a múlté, és nem valószínű, hogy újra vállalna hasonló átalakulásokat.
Molnár Anikó, a korábbi Nagy Ő az elmúlt hónapban komoly pénzügyi nehézségekkel szembesült, miután kiderült, hogy könyvelője hibájából jelentős, több milliós tartozásokat kell rendeznie. Bár kezdetben fontolgatta, hogy jogi útra tereli az ügyet, végül úgy döntött, hogy a pereskedés helyett inkább befizeti az összeget, hogy mielőbb lezárhassa ezt a fájdalmas fejezetet.
A tészta, amely sokak kedvenc étele, nemcsak finom, hanem – meglepő módon –egészségesebb is lehet, ha maradékként fogyasztjuk. A főzés után lehűtött tésztában olyan kémiai változások mennek végbe, amelyek révén az emésztés során rostként viselkedik, nem pedig gyorsan felszívódó szénhidrátként.
Vona Gábor az első aktív politikus volt, aki szerepelt Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című reality műsorban. A Második Reformkor elnöke és a Jobbik volt vezetője a műsor 2026 őszén sugárzott évadában költözött be a kastélyba. Szereplése komoly visszhangot váltott ki mind a nézők, mind a játékostársak körében. Most elárulta, van egy másik politikus is, aki szívesen részt venne a játékban.
Hiába követte el társával a hazai kriminalisztika egyik legbrutálisabb bűncselekményét, a móri mészárlás miatt jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Weiszdorn Róbert számára a jelek szerint nagyon is van bűnbocsánat. A 2007. február 17. óta, azaz csaknem húsz éve raboskodó tatabányai férfi a rácsok mögött egy pillanatig sem tétlenkedik, folyamatosan fejleszti magát, és bár még sok idő van hátra a büntetéséből, új emberként akar szabadulni. A Blikk elérte a bankrabló legjobb…
Gombos Edina és férje, Alberto az Ázsia Expressz hetedik évadának második kiesőjeként távoztak a versenyből, és bár a műsor után megosztott értékelésük szerint nem maradt bennük tüske a kiesés miatt, a forgatások alatt nyíltan beszéltek a műsorban tapasztalt negatív feszültségekről. A házaspár elárulta, hogy az embert próbáló dél-amerikai kalandot az utolsó pillanatig élvezték, és hálásak a szerzett élményekért. Ugyanakkor a háttérben zajló emberi játszmákról és néhány versenytársuk…
64 éves korában meghalt Juan Atkins, a detroiti techno egyik úttörője, akinek munkássága világszerte meghatározta az elektronikus tánczene fejlődését. A Model 500 néven is ismert zenészt egy mexikóvárosi hotelszobában találták eszméletlenül, majd kórházba szállították, ahol halottnak nyilvánították.
Míg Hollywoodban a MGM stúdió oroszlánja bömböl, nekünk csak Üvegtigris jutott. Ám hazai viszonylatban egyedülálló teljesítményt nyújtott a Rudolf Péter-Kapitány Iván alkotópáros „csúcsragadozója”. A Bujtor István-féle Ötvös Csöpi-filmek és Jancsó Miklós Kapa és Pepe párosa óta nem volt példa arra, hogy trilógiává terebélyesedjen magyar film. És nem mellesleg legenda lett belőle.
Készüljön fel, mert 2026. november 2. nem egy átlagos hétfő lesz! Az Oroszlán jegyében járó fogyó holdfázis különleges energiákat szabadít fel, amelyek három állatövi jegy képviselőinek életét gyökeresen megváltoztatják. Ez az időszak a belső béke, a megújulás és a boldogság jegyében telik majd, és ha ön is a szerencsés csillagjegyek közé tartozik, készüljön fel arra, hogy végre fellélegezhet. Nézzük, kik azok, akikre a csillagok most igazán rámosolyognak!
Augusztus végén indoklás nélkül mentették fel dr. Ficzere Andreát, aki közel tizennégy éven át vezette a budapesti Uzsoki Utcai Kórházat.
A meteorológia évtizedes dogmája dőlt meg: kutatók olyan mesterségesintelligencia-modellt fejlesztettek ki, amely akár hat hétre előre is képes megbízható előrejelzést adni a szélsőséges időjárási eseményekről. Ez az áttörés pontot tehet a katasztrófavédelem és az energiaszektor egyik legkiszolgáltatottabb vakfoltjára. Az új eljárás a meglévő dinamikus időjárásmodellek szisztematikus hibáit korrigálja, és a korábban lehetetlennek tartott időtávban is felülmúlja a történelmi átlagokat. Ami pedig…