Egyre közelebb kerül Magyarországhoz a szakaszos átlagsebesség-mérés, amelyet már négy szlovén autópálya-szakaszon készítenek elő. A rendszer a járművek két pont közötti átlagsebességét méri majd, a gyorshajtókra pedig akár 1200 eurós vagyis 440 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak.
Tűz ütött ki péntek este a bajorországi Berchtesgaden felett magasodó, világhírű Kehlsteinhausban. A rendőrség tájékoztatása szerint a népszerű turisztikai célpontként működő történelmi hegyi menedékházat hatalmas lángok borították el.
Csomor Csillának és Deutsch Anitának kellett búcsúznia a TV2 Ázsia Expressz című műsorának péntek esti adásában, így az ő kalandjuk ért véget elsőként. Bár a kiesés érthető módon csalódottsággal töltötte el őket, úgy érzik, nincs okuk szégyenkezni, hiszen mindent megtettek azért, hogy versenyben maradjanak, és tiszta lelkiismerettel mondhattak búcsút a nem mindennapi kalandnak.
+2 hasonló
Kim Dzsongun észak-koreai vezető megérkezett a kínai határvárosba, Dandongba (Tantung), miután átkelt a két országot összekötő, nemrég megnyitott hídon – közölte szombaton egy kormányzati forrás a Yonhap dél-koreai hírügynökséggel. A híd az Amnok folyón ível át, amelyet Kínában Jalunak neveznek.
+1 hasonló
Olaszország, Lengyelország, Franciaország, Azerbajdzsán és Németország után Görögországban próbálja ki magát a karrierjét Újpesten kezdő magyar válogatott röplabdázó, Szűcs Kinga.
Tíz hét, két és fél hónap egyszerre egy szempillantás és egy örökkévalóság. Papp Dóri ma már tudja ezt: problémamentes, végig gondozott terhessége egy pillanat alatt ért véget, amikor kislányát az ideálisnál tíz héttel korábban meg kellett szülnie. Hetekig állt az inkubátor mellett, azon imádkozva, hogy a kicsi rendbe jöjjön. Most a hasonló helyzetben lévő anyukákon, apukákon szeretne segíteni a maga módján
A címvédő és a kategóriában hétszeres világbajnok Marc Márquez nagy csatában megnyerte a MotoGP szombati sprintfutamát a Phillip Island-en zajló Ausztrál Nagydíjon, ezzel átvette a vezetést az összetettben, miközben legnagyobb riválisa, az apriliás Jorge Martín bukott és eltörte a csuklóját. A sztárpilótát mentővel szállították kórházba. Kérdéses, mikor állhat újra rajthoz.
Hosszú évek óta változatlan összegű adókedvezményt kapnak a nyugdíjpénztárakba és egészségpénztárakba befizetők. A szakma most egy olyan javaslatot tett le az asztalra, ami vonzóbbá tenné a pénztári megtakarításokat, és egyben az adóvisszatérítés mértékét is jelentősen megemelné. Megkaphatnák ezt a pénzt azok is, akik az adómentességük miatt most nem tudnak élni vele. A BiztosDöntés.hu szakértői megnézték, mi változna, mennyivel lenne ez jobb, és milyen kedvezmények élnek most.
A jelenlegi garantált bérminimum összegénél is érezhető lenne-lesz a jövő évtől esedékes adóváltozás. Ugyanakkor fennáll annak kockázata, hogy az adócsökkentésre tekintettel a cégek csak minimális béremelést szeretnének adni az alacsony keresetűeknek. Az ekhos foglalkoztatás adókulcsánál egyelőre nincs hír változásról.
Ha a kutyája séta közben a pórázt húzza, a kellemes kikapcsolódás gyorsan rémálommá válhat ezekben a hónapokban. A Petbook szerzője, Katharina Marioth kutyakiképző elmagyarázza, miért különösen fontos a pórázra szoktatás most, és milyen egyszerű gyakorlatok segíthetnek.
Molnár Áron nem éppen barátságos hangvételű üzenetet küldött Orbán Viktornak, miután a Fidesz elnöke nem kívánt nyilatkozni egy újságírónak Párizsban, és azt kérte tőle, hagyja békén és engedje, hogy élje az életét. A színész-aktivista zokon vette a volt kormányfő szavait, mivel úgy érezte, hogy éppen Orbán volt az, aki nem hagyta élni őt és a hozzá hasonlókat az elmúlt 16 évben.
A Debrecen 2-0-ra nyert a Kispest-Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén. A tizedik helyezett fogadta a hetediket, ráadásul a DVSC-nek – amely három és fél év után lépett pályára ismét a Bozsik Arénában – csupán hárommal volt több pontja a játéknap előtt. A fővárosiak a legutóbbi két alkalommal nem kaptak ki házigazdaként, a hajdúságiak pedig az előző három meccsükön nem veszítettek vendégként.
A kultikus Péntek 13 világa végre visszatért a képernyőre, az HBO Maxra érkezett előzményszéria, a Crystal Lake pedig bebizonyítja, hogy a slasher műfaja még mindig képes meglepetést okozni. Bár az alkotók nem finomkodtak a nyers brutalitással, a végeredmény jóval több egy egyszerű mészárlásnál: egy stílusos, megrázó pszichológiai pokoljárás a tó partján.
A fejbőr érzékenysége sokunk számára ismerős jelenség, de vajon mi állhat a háttérben? Egy rovarcsípés, egy gyulladt hajhagyma, vagy valami komolyabb? A fejbőr egy bonyolult rendszer, amely nemcsak a haj növekedéséért felelős, hanem egy gazdag mikrobiómnak is otthont ad. Ez a rendszer azonban érzékeny, és számos tényező okozhat kellemetlenséget. Nézzük, mit mondanak a szakértők a leggyakoribb problémákról, és hogyan kezelhetjük őket!
A kétezres évek elején generációk nőttek fel P. J. Hogan rendezésében készült, 2003-as élőszereplős Pán Péteren. A film látványvilága, hangulata és gyermeki humora máig emlékezetes maradt, a produkció igazi motorja azonban a címszerepet alakító Jeremy Sumpter volt. A szőke fürtös, huncut mosolyú kamasz egy csapásra tinibálvánnyá vált, ám ahogy a mondás tartja Sohaországban, az idő múlása elkerülhetetlen.
A Ferencváros birkózóinak első csapatbajnokait köszöntötték a Népligetben. Az ulloi129.hu oldal tudósítása szerint szerdán az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban találkoztak az egykori klasszis sportolók. Noha hivalkodó jelvény egyikük mellén sem virított, mégis egyértelmű volt, hogy ők is egy klubhoz tartoznak.
Hová tűntek az egykori televíziós tehetségkutatók és valóságshow-k legmeghatározóbb arcai, akikért egykor milliók rajongtak hétről hétre a Megasztár, az X-Faktor vagy a Való Világ adásaiban? A hirtelen jött óriási népszerűség után sokan teljesen más irányt vettek: a csillogó színpadokat civil szakmára, külföldi életre vagy éppen csendes családi boldogságra cserélték.
Kiállt Nagy Enikő mellett KKevin és VINI: a két előadó a budapesti Ultra Color Partyn hívta fel a színpadra a 15 éves X-Faktor-versenyzőt, akit a tehetségkutatóban látott produkciója után rengeteg negatív komment ért. KKevin nem fogta vissza magát, amikor az online gyűlölködőkről beszélt, és arra kérte az embereket, hogy inkább biztassák és támogassák egymást.
+1 hasonló
Tizenöt év után távozik az ATV-től Rónai Egon. A Blikk úgy tudja, a népszerű műsorvezető, aki az elmúlt másfél évtizedben a csatorna vezető arca volt, decemberig lesz látható az ATV képernyőjén, utána a Network4-nél folytatta tévés pályafutását. A jelenlegi munkahelye vezetése szomorúan vette tudomásul a sztárműsorvezető döntését. Az is kiderült, hogy Rónai nem egyedül távozik a csatornától!
+11 hasonló
Teljes megtakarítását, mintegy 30 millió forintot ajánlott fel óvadékként Matolcsy György és védője, hogy a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke elkerülhesse a letartóztatást - írja a Telex. A Budai Központi Kerületi Bíróság bírója azonban elutasította az indítványt, így a volt politikus legalább egy hónapra fogságban marad.
+8 hasonló