Egy ügyvéd szerint komoly figyelmet kell fordítaniuk a börtönben arra, hogy Matolcsy Györgyöt minden esetben elkülönítsék a több rabtól, így megelőzve az esetleges atrocitásokat. A 30 napra letartóztatott korábbi MNB-elnököt pontosan olyan szigorú körülmények között tartják fogva, mint azokat, akiket már jogerősen elítélt a bíróság.
A címvédő ETO FC Győr házigazdaként 1-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó-OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján, ezzel pontszámban utolérte a listavezető Puskás Akadémiát. A győriek egymás után a második sikerüket aratták. A fővárosi lila-fehérek egy hete is kikaptak, idegenben pedig már négy meccs óta nyeretlenek.
Szombaton ünnepli születésnapját Böde Dániel. Az elnyűhetetlen egykori magyar válogatott csatár 40 évesen is a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks egyik meghatározó játékosa, a szurkolók pedig már alig várják, hogy felépüljön a sérüléséből. A jeles alkalomból a Blikknek többek között beszélt pályafutása kezdetéről, valamint arról is, milyen érzés volt, amikor a Fradi-tábor a nevét skandálta.
+1 hasonló
Gyászol a francia rögbitársadalom: mindössze 17 évesen életét vesztette Cléa Menier. A tehetséges játékos egy mérkőzésen szenvedett súlyos sérüléseket. Sajtóhírek szerint a lány életéért hosszú ideig küzdöttek a mentősök.
Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést Bús Balázs, amelyben a szegedi Csillag börtönből üzent. A politikus október 22-én, Szent II. János Pál pápa emléknapján kelt levelében fogvatartásáról, családjával való kapcsolattartásáról és az elmúlt hónapokról is írt.
+2 hasonló
A magyar rocklegenda, Nagy Feró őszintén vallott arról, hogy mi az az életút, amit utólag kissé sajnál, hogy nem járt be. A népszerű zenész elárulta: ha visszammehetne az időben, legszívesebben fejlesztő elektromérnökként futott volna be karriert. De vajon hogyan boldogulna a mai modern technológiával?
+2 hasonló
Egyre közelebb kerül Magyarországhoz a szakaszos átlagsebesség-mérés, amelyet már négy szlovén autópálya-szakaszon készítenek elő. A rendszer a járművek két pont közötti átlagsebességét méri majd, a gyorshajtókra pedig akár 1200 eurós vagyis 440 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak.
Tűz ütött ki péntek este a bajorországi Berchtesgaden felett magasodó, világhírű Kehlsteinhausban. A rendőrség tájékoztatása szerint a népszerű turisztikai célpontként működő történelmi hegyi menedékházat hatalmas lángok borították el.
Csomor Csillának és Deutsch Anitának kellett búcsúznia a TV2 Ázsia Expressz című műsorának péntek esti adásában, így az ő kalandjuk ért véget elsőként. Bár a kiesés érthető módon csalódottsággal töltötte el őket, úgy érzik, nincs okuk szégyenkezni, hiszen mindent megtettek azért, hogy versenyben maradjanak, és tiszta lelkiismerettel mondhattak búcsút a nem mindennapi kalandnak.
+2 hasonló
Kim Dzsongun észak-koreai vezető megérkezett a kínai határvárosba, Dandongba (Tantung), miután átkelt a két országot összekötő, nemrég megnyitott hídon – közölte szombaton egy kormányzati forrás a Yonhap dél-koreai hírügynökséggel. A híd az Amnok folyón ível át, amelyet Kínában Jalunak neveznek.
+1 hasonló
Olaszország, Lengyelország, Franciaország, Azerbajdzsán és Németország után Görögországban próbálja ki magát a karrierjét Újpesten kezdő magyar válogatott röplabdázó, Szűcs Kinga.
Tíz hét, két és fél hónap egyszerre egy szempillantás és egy örökkévalóság. Papp Dóri ma már tudja ezt: problémamentes, végig gondozott terhessége egy pillanat alatt ért véget, amikor kislányát az ideálisnál tíz héttel korábban meg kellett szülnie. Hetekig állt az inkubátor mellett, azon imádkozva, hogy a kicsi rendbe jöjjön. Most a hasonló helyzetben lévő anyukákon, apukákon szeretne segíteni a maga módján
A címvédő és a kategóriában hétszeres világbajnok Marc Márquez nagy csatában megnyerte a MotoGP szombati sprintfutamát a Phillip Island-en zajló Ausztrál Nagydíjon, ezzel átvette a vezetést az összetettben, miközben legnagyobb riválisa, az apriliás Jorge Martín bukott és eltörte a csuklóját. A sztárpilótát mentővel szállították kórházba. Kérdéses, mikor állhat újra rajthoz.
Hosszú évek óta változatlan összegű adókedvezményt kapnak a nyugdíjpénztárakba és egészségpénztárakba befizetők. A szakma most egy olyan javaslatot tett le az asztalra, ami vonzóbbá tenné a pénztári megtakarításokat, és egyben az adóvisszatérítés mértékét is jelentősen megemelné. Megkaphatnák ezt a pénzt azok is, akik az adómentességük miatt most nem tudnak élni vele. A BiztosDöntés.hu szakértői megnézték, mi változna, mennyivel lenne ez jobb, és milyen kedvezmények élnek most.
A jelenlegi garantált bérminimum összegénél is érezhető lenne-lesz a jövő évtől esedékes adóváltozás. Ugyanakkor fennáll annak kockázata, hogy az adócsökkentésre tekintettel a cégek csak minimális béremelést szeretnének adni az alacsony keresetűeknek. Az ekhos foglalkoztatás adókulcsánál egyelőre nincs hír változásról.
Ha a kutyája séta közben a pórázt húzza, a kellemes kikapcsolódás gyorsan rémálommá válhat ezekben a hónapokban. A Petbook szerzője, Katharina Marioth kutyakiképző elmagyarázza, miért különösen fontos a pórázra szoktatás most, és milyen egyszerű gyakorlatok segíthetnek.
Molnár Áron nem éppen barátságos hangvételű üzenetet küldött Orbán Viktornak, miután a Fidesz elnöke nem kívánt nyilatkozni egy újságírónak Párizsban, és azt kérte tőle, hagyja békén és engedje, hogy élje az életét. A színész-aktivista zokon vette a volt kormányfő szavait, mivel úgy érezte, hogy éppen Orbán volt az, aki nem hagyta élni őt és a hozzá hasonlókat az elmúlt 16 évben.
A Debrecen 2-0-ra nyert a Kispest-Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén. A tizedik helyezett fogadta a hetediket, ráadásul a DVSC-nek – amely három és fél év után lépett pályára ismét a Bozsik Arénában – csupán hárommal volt több pontja a játéknap előtt. A fővárosiak a legutóbbi két alkalommal nem kaptak ki házigazdaként, a hajdúságiak pedig az előző három meccsükön nem veszítettek vendégként.
A kultikus Péntek 13 világa végre visszatért a képernyőre, az HBO Maxra érkezett előzményszéria, a Crystal Lake pedig bebizonyítja, hogy a slasher műfaja még mindig képes meglepetést okozni. Bár az alkotók nem finomkodtak a nyers brutalitással, a végeredmény jóval több egy egyszerű mészárlásnál: egy stílusos, megrázó pszichológiai pokoljárás a tó partján.
A fejbőr érzékenysége sokunk számára ismerős jelenség, de vajon mi állhat a háttérben? Egy rovarcsípés, egy gyulladt hajhagyma, vagy valami komolyabb? A fejbőr egy bonyolult rendszer, amely nemcsak a haj növekedéséért felelős, hanem egy gazdag mikrobiómnak is otthont ad. Ez a rendszer azonban érzékeny, és számos tényező okozhat kellemetlenséget. Nézzük, mit mondanak a szakértők a leggyakoribb problémákról, és hogyan kezelhetjük őket!