Prekopa Donát – Ember Illés és Orbán Gáspár mellett – alapítója a Felház nevű keresztény mozgalomnak, hamarosan pedig minden reggel hallható lesz az új budapesti rádióban, a Manna FM-en.
Egynapos figyelmeztető sztrájkot jelentettek be a hamburgi repülőtér dolgozói.
Az NFL történetének legkevesebb pontot hozó nagydöntőjén hatodik bajnoki címét szerezte a New England Patriots.
Eltűnhet a téli jégtakaró a Föld északi féltekéjén lévő több ezer tó felszínéről a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt – figyelmeztetnek kutatók, akik szerint a jég eltűnése komoly hatással lesz a környéken élő több millió ember életére, valamint fenyegetést jelenthet az ivóvízellátásra és a halfajokra is.