Az operáció akár 24 órán át is eltarthat. A gyerekek és édesanyjuk, valamint az egyik magyar orvos már elutaztak.
Olyan területekre is hatással lehet az éghajlatváltozás, amire sokan nem is gondolnak.
Nem érti Wittinghoff Tamás polgármester, ha egy iskoláknak jók az eredményei, és mindenki támogatja az igazgatókat, miért nem meggyőző azok pályázata az Emmi miniszterének.
A szinte magatehetetlen Sast felesége ápolja. Zsuzsa asszony szerint ez a betegség rosszabb, mint a rák, a humorista nagyon lassan gyógyul.
A jelenlegi OKJ-s képzési rendszer megszűnik, jövőre már új szakmákat tanulnak a diákok. Ez az átalakítás is olyan, mint a többi: becsengetésre lehetnek kész jó esetben. Parragh László kamarai elnök nem aggódik, a szakszervezeti vezető szerint kevés az egy év.
Egy hete írtunk a Szinyei Gimnázium esti tagozatára járó húsz diák kálváriájáról, akiknek egy túlbuzgó érettségi biztos és egy megszorítóan értelmezett törvényhely miatt a sikeres szóbeli után megsemmisítették az összes tárgyból letett érettségi eredményeit. A diákok fellebbeztek és reménykedtek, hogy a másodfokon eljáró kormányhivatal június 24-ig elbírálja kérelmeiket - de nem így lett. Ha igazat is ad nekik a hatóság, idén már biztos nem tanulhatnak tovább, sőt, a szigorodó felvételi…
Sikeres volt a délelőtt a kvangdzsui vizes vb-n, a 33 éves Cseh idei legjobbjával elődöntős, Bernek Péter viszont csalódott. A nők is jól teljesítettek a 200 méteres pillangó előfutamaiban.
Kína délnyugati részén volt tragikus földcsuszamlás, 21 házat temetett be a sárlavina.
Támadás ért egy szíriai várost, elemzők szerint a Hezbollah állásait támadta Izrael az elmúlt évek legnagyobb erejű támadásában.
A szervezett utak királya Görögország, az egyénieké pedig Horvátország. Olaszország pedig bronzérmes.
Fejfájás és gyomorpanaszok ellenére is bejutott a kvangdzsui vb döntőjébe.
Nem lesz kánikula, de azért hűvös sem lesz, sok csapadék sem várható, de futó záporok előfordulhatnak.