12 témakör 42 kérdése vár sürgős megválaszolásra.
A marokkói Mirleftnél küzdenek meg egymással legügyesebb honfitársaink.
Több évre szóló megállapodásról van szó, és teljes értékű viadal lesz a tervek szerint.
Jelenleg azt sem tudni, mennyi időt kell kihagynia.
A magyar válogatott védője aligha élete legkönnyebb 90 perceit éli...
Adósságspirálba keveredhetett.
Szoboszlai Dominikék(?) az északíreket fogadják majd.
Az Eb-negyeddöntős az első félidőben előnybe került, de szünet után parádés percek következtek.
Elsősorban magányos öregekre mennek rá.
De igazából mindenkinek.
Filmsztár volt és a hazájáért küzdő politikus.
Nádas Péter-kiállítás nyílt a PIM-ben.
Most bárki elindulhat A Tigris Útján, de korántsem biztos, hogy élve célba ér.
Van, amit a helyszínelők sem tudnak elfelejteni.
Szobrokat bontottak el, fogalmaztak újra, vittek arrébb.
Mindenki próbált élni és túlélni, avagy a sorkatonaság emlékezete.
Egy szakma hever romokban
Hat teremmel, hat különböző világgal készülnek.
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Budapest International Film Festivalt (BIFF).
Az államtitkár szerint az Operettszínház főigazgatója a vizsgálat végéig nem dolgozhat.