Index
index.hu ↗Matthew Perry a pokolban élt, de erről évtizedeken át hallgatott
Szívszaggató dokumentumsorozatot készített a színész életéről a Netflix.
Teljesen betiltanák az energiaitalokat a 18 év alattiaknak Horvátországban: szigorúbb szabály jöhet még az eddiginél is
A törvényjavaslat várhatóan az év végéig kerül a horvát kormány elé.
+1 hasonló
Visszavezeti a kormány a reklámadót, a szakma tiltakozik
A közteher 2019 óta nulla százalékos kulccsal működött.
Előre megszervezett akció volt a csarodai fegyveres rablás, négy embert letartóztattak
A tízmillió forintnak megfelelő valutát raboltak el, majd elmenekültek.
Újabb börtönbünterésre ítélték a Cannes-i győztes, Oscar-jelölt iráni rendezőt
Az nem derült ki, hogy ezúttal mi volt a vád ellene.
Orbán Ráhel átjelentkezett apja házából a svábhegyi Dreher-villába
Üzleti szerepvállalásában is változás történt.
Minden eddiginél sötétebb lesz a Dűne 3, a végső előzetes után csak még izgatottabban várjuk
Visszaesett a turizmus szeptemberben, kevesebb vendég érkezett a Balatonhoz és Budapestre
A turisztikai szálláshelyek árbevétele ugyanakkor 915,9 milliárd forintra emelkedett.
+1 hasonló
„Mi nem vagyunk már együtt” – megszólalt a válásáról Fresh Andi
Két leopárd támadt rá egy állatgondozóra egy holland szafariparkban, a nő belehalt sérüléseibe
Az állatpark vezetése már a támadás után jelezte, hogy a nő állapota életveszélyes, és kevés esélyt látnak a túlélésére.
Hozzányúlt a kormány az üzemanyagok adózásához
Mutatjuk, kik járhatnak jól.
+1 hasonló
Titokban próbálhatták visszacsinálni azt a szerződést, amely miatt letartóztatták Matolcsy Györgyöt
A részvények sorsa máig tisztázatlan.
+1 hasonló
Magyar Éva: Bizonyos értelemben lakhatási válság van
Azonnali roham indulhat a lakásokért a program bejelentése után
Kézen fogva kapták lencsevégre Sofía Vergarát egy frissen szinglivé vált rocksztárral
Billie Eilish drasztikus frizuraváltása mindenkit meglepett
Vásáry André rosszul lett az Álarcos énekes felvételekor: „A színfalak mögött legyezgettek, azonnal mindenben segítettek”
Sárközi Ákos elárulta, mennyit keres a felesége: „Fényévekkel jobban, mint én”
„A szennyvíz nem vicc” – szúrós szagú víz ömlött a Dunába napokig Óbudánál
A helyiek szerint emberi ürülék szaga volt.
+4 hasonló