Index
index.hu ↗Patyi András alkotmánybíra neve is az akták között van
Belga lap: a demokraták győzelme katasztrófa Donald Trumpnak
Lefoglalta a lélegeztetőgép-beszerzések bizonyítékait a Külügyminisztériumban a Nemzeti Nyomozó Iroda
Az NNI hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz.
+2 hasonló
Gedó György olimpiai bajnok kartonja is nyilvános
Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnokunk neve is szerepel az aktákban
Kína kész folytatni az együttműködést az Egyesült Államokkal
Kína továbbra is együttműködne az Egyesült Államokkal
Nógrádi György külföldről jelentett az állambiztonságnak
Csobot Adél a Visszavágóban ismerte meg sosem látott unokatestvérét, videón a nagy találkozás
Megtaláltuk Novák Dezső kartonját is
Éveken át tagadta, mégis úgy tűnik, volt ügynökmúltja Kiss-Rigó László szegedi püspöknek
Szita Károly kilenc éven át volt III/II-es ügynök
Martonyi János, az első két Orbán-kormány külügyminisztere valóban ügynök volt
Kárpáti György, Halasi fedőnéven volt III/III-as ügynök
Lezsák Sándor neve is az adatbázisban
Gyengülni kezdett a dollár, eséssel indíthatnak az amerikai tőzsdék
Megnyíltak az ügynökakták, kiderül, kik voltak a besúgók
Már csak egyetlen államra vár Amerika
Elkapkodhatta az új tankerületi igazgatók kiválasztását a kormány, sorra érkeznek a kritikák
A 60 központból 55 élére választottak új vezetőt, november 5-én kezdik meg munkájukat.
+2 hasonló