Index
index.hu ↗Magyar Péter: Hatvanpusztán és Batidán mekkorák a páncéltermek, ha Seszták Miklósnál ekkorák voltak?
„Az átverés költségvetése” – a Fidesz kezdeményezi a 2027-es költségvetés visszavonását
A frakció-vezető szerint a javaslat átveri a magyar embereket és nem felel meg a Tisza ígéreteinek.
+2 hasonló
Kirúgták a magyar futballválogatott csatárának edzőjét
Csupán egy sikerrel áll a csapat – igaz, az óriási skalp volt.
+2 hasonló
Két beszéd, négy nap, több javaslat
Magyar püspököket fogad XIV. Leó pápa a Vatikánban
A látogatás idején magyar nyelvű misét mutatnak be Róma valamennyi pápai bazilikájában.
+2 hasonló
Kiderült, kik döntöttek az Orbán-kormány alatt több mint 1400 milliárd forint sporttámogatás sorsáról
2027-től megszűnik a sport-tao-rendszer.
+2 hasonló
Kiderült, ki lesz Demjén Ferenc 80. születésnapi koncertjének sztárvendége
A zenész december 21-én Debrecenben ünnepli a születésnapját, majd a december 30-i arénakoncerttel az évét.
+2 hasonló
Három pilótát is megbüntettek a Formula–1-es Mexikói Nagydíj után
Ez persze nem változtat azon, hogy Antonelli a világbajnok.
+2 hasonló
Minden idők legnagyobb kriptorablása után újraindul a Binance
6,3 milliárd dollárnyi betétet loptak el hekkerek.
+2 hasonló
Nukleáris fenyegetésről kaptak üzenetet az ukránok, hekkertámadás érte a légiriadó-rendszert
Országszerte megszólaltak a szirénák.
+2 hasonló
Bejött Sebestyén Balázsék tippje, lelepleződött az Álarcos énekes Szarvasbogárja
Felmérés: A brit választók 56 százaléka ismét csatlakozna az Európai Unióhoz
Fordulat Nagy-Britanniában.
+2 hasonló
Az FBI megerősítette: Észak-Korea áll minden idők legnagyobb kriptorablása mögött
Húsz perc alatt mintegy 6,3 milliárd dollár értékű kriptoeszközt loptak el.
Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére
Polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével.
+2 hasonló
Hidroplán szállt le a Dunán a Római-parton
Visszatér a vízi repülés Magyarországra.
Meghalt Sárközi Lajos, a Kalapács zenekar gitárosa
59 éves volt.
Irán akár két napon belül újranyithatja a Hormuzi-szorost, Trump szerint jól haladnak a tárgyalások
Katari közvetítéssel folynak az egyeztetések.
Donald Trump kiállt a brazil választást elvesztő Flávio Bolsonaro mellett: „Addig maradhat itt, ameddig csak akar”
Az amerikai elnök „szégyenteljesnek” nevezte a választást.
Drámai jövő várhat a Balatonra, még ebben az évszázadban három részre szakadhat a tó
A szakértő azonban a lehetséges megoldásokról is beszélt.