Több mint 300 ezren töltötték ki a kérdőívet az átlagsebesség-mérés bevezetéséről.
Brett Sylviát csütörtökön mentették fel tisztségéből.
Mindössze 20 perc kellett a feltehetően észak-koreai támadóknak.
+3 hasonló
Az előadó aránytalannak tartja a büntetést.
A minisztérium szerint nincs gond, a dolgozók azt állítják, állást keresnek.
Összecsukható ágyon aludt a színész.
Kápolna, várrekonstrukció és családi ház is versenyez.
Az elemző szerint nincs rendben, hogy az új lakásprogramot nem az Országgyűlésben tárgyalták meg és fogadták el.
A Big Picture konferencián Szeleczky Ádám, a Duna átmeneti csatornaigazgatója beszélt a megpróbáltatásaikról.
Vannak családok, ahol a cserépkályha is elérhetetlen luxus.
Kijelentették, a közép-európai államok nem a nyugatiak kisebb testvérei.
Egy ilyen facebookozós miniszterelnöknek ilyen média felel meg, és fordítva.
Egy karton szerint a színészt 1984 májusában szervezték be Tatár fedőnéven.
Az ügyvéd szerint sokan nem rendelkeznek olyan sajtónyilvánossággal, amellyel megvédhetnék magukat.
Hatalmas hullámokat vert az átgondolatlan megnyilvánulás.
António Costa Madridban szorgalmazott stratégiai szövetséget.
A brazil gólvágó elképesztő formában futballozik.
A Kárpát-medence magyar nyelvű színházi társulatainak fóruma lehet.
Egy volt fejvadász szerint az ilyen ismert emberek rejtőzködése különösen költséges.