Azt továbbra sem árulta el, meddig marad parlamenti képviselő.
+7 hasonló
Egy ember életét vesztette, egy pedig kórházba került.
+7 hasonló
A miniszter szerint már csak két dokumentum hiányzik.
+7 hasonló
Lőrincz Viktória szerint az intézkedés nagyságrendileg 30-35 milliárd forinttal hagy több pénzt a településeknél.
Dodikot tavaly egy év börtönre ítélték, és eltiltották a közhivatal viselésétől.
+7 hasonló
Mintegy 200 négyzetméteren pusztítottak a lángok.
Úttisztítóval ütközött egy személygépkocsi.
Játékosa miatt kényszerült erre a lépésre a spanyol gigász.
+7 hasonló
A szolidaritási hozzájárulás kifizetése miatt így csak 30 milliárdot kapott Budapest.
+7 hasonló
Új frakciót alapítanak.
+7 hasonló
A volt jegybankelnök védője panaszt tett az őrizetbe vétel ellen.
+7 hasonló
A fóti díszletvárosra külön kormányhatározattal kapott kétmilliárd forintot a film.
+7 hasonló
Az egyik résztvevő a megbeszélést őszintének és érdeminek nevezte.
+7 hasonló
Valamennyi képviselő a cím visszavonása mellett szavazott.
+6 hasonló
Bejelentette új műsorvezetőjét a csatorna.
+6 hasonló
A 29 éves sportoló hazánk első indulási jogát szerezte meg a Los Angeles-i játékokra.
+6 hasonló
Több járatot is átirányítottak.
+6 hasonló
A történet tartalmaz még néhány csavart.
+6 hasonló
A hivatalvesztésre irányuló pert a törvényszék visszautasította, mert elkésett.
+6 hasonló
A versenyző pár nappal halála előtt töltötte be 80. életévét.
+6 hasonló