Index
index.hu ↗Legalább hat államban évtizedek óta először választottak demokrata szenátort
Öt olyan államban is a demokraták szereztek mandátumot, ahol Trump két éve még több mint tíz százalékponttal győzött
1932 óta nem volt ilyen: Kansasben demokrata szenátor győzött
Tarolt Texasban a Demokrata Párt: a szenátori szék után a kormányzóit is megszerezték
Újabb fordítás, Dél-Karolina is a demokratáké
Floridában örülhetnek a republikánusok, Georgia történelmet írt
Hiába rajzolták át számukra kedvezően a körzethatárokat a republikánusok, három képviselői mandátumot is veszítenek Floridában
Florida republikánus marad a szenátusban
Összejöhetett az első fordítás, a demokratáké lehet az észak-karolinai szenátusi mandátum
Ezeken az államokon fog múlni, kinek lesz többsége a Szenátusban – újraválasztja-e Maine a legbaloldalibb republikánust?
Csiby Gergely elárulta az Indexnek, mi lesz az első teendője az Új Színházban
Színre lép az új igazgató.
+3 hasonló
94 év után változhat a politikai felállás Kansas államban
Holtan találtak egy idős nőt egy újpesti lakásban, a rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt
Kedd délután érkezett bejelentés az esetről.
Ez a választás Elon Musk és Soros György összecsapása is, de van, aki biztosra ment
„Nemzeti színbe csomagolt salakanyagnak” nevezték a tiszásokat a Kossuth Rádióban, vizsgálódik az NMHH
A Paláver című műsorban egy betelefonáló a miniszterelnököt „genetikai selejtnek” nevezte.
+3 hasonló
Donald Trump leállítja az Izraelnek szánt katonai támogatást
Időszakos lezárások lesznek az M5-ös autópályán, mutatjuk a részleteket
Javítják a közúti világítást.
„Orbán Viktor leszerelése után az állambiztonság célszemélye, megfigyeltje volt” – Ungváry Krisztián az ügynökvádról
A történész leszögezte: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.
+3 hasonló
Németh Balázst is népszerűsítették egy nyomtatott lapban, költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást a NAV
A LOGOSZ Alapítvány 2024 és 2026 között több mint 30 millió forintnyi támogatást kapott.