A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.
+6 hasonló
Január 1-jétől tölti be a pozíciót az új igazgató.
+5 hasonló
Sőt, az egyetemisták is célkeresztben voltak.
+5 hasonló
Az Országgyűlés korábbi alelnöke jogi lépéseket fog tenni.
+5 hasonló
A betegellátás az egyetem szerint zavartalan, megbetegedésről sem ők, sem a hatóság nem tud.
+5 hasonló
A Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatóját hétfőn bizalomvesztés címén menesztették.
+5 hasonló
Hétfőtől a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája foglalkozik felkutatásukkal.
+5 hasonló
A KDNP jelöltje azonban zöld utat kapott.
+6 hasonló
Fontos törvényjavaslatokkal indul az Országgyűlés négynapos ülése.
+5 hasonló
Erre számíthatnak az idősek a következő évben.
Fischer Iván a címmel járó életjáradékát autista gyermekek zenei képzésére ajánlotta fel.
+4 hasonló
Réti József hangsúlyozta, hogy a nyugalmazott váci püspöktől nem találtak jelentést.
+4 hasonló
Újabb ismert televíziós arccal erősít a médiavállalat.
+4 hasonló
+4 hasonló
Elődje október 21-én távozott a szervezet éléről.
+4 hasonló
+4 hasonló
Ő is megdöbbenéssel fogadta, hogy a neve Otto fedőnéven felbukkant az adatbázisban.
+4 hasonló
Az elemző arra reagált, hogy kiderült: tévesen jelent meg Lezsák Sándor neve a hálózati személyek között.
+4 hasonló
A szentatya közismerten rajong a zenész munkásságáért.
+4 hasonló