Vállalkozók mesélnek arról, hogy mégéri-e katásnak lenni 2027-től.
Csapatának bajnoki címe a tét.
A hangulatra már az összecsapás előestéjén sem lehetett panasz.
Sam Rockwell 58 éves lett.
Országos és erdélyi premierrel indítottak.
A több mint egy kilométeres útszakasz teljes felújítására írta ki a tendert a társaság.
Több járatot is átirányítottak.
Milánó felkészült a magyar szurkolók érkezésére.
Önkéntesek próbálják megmenteni őket.
„A jegyeket eddig is vette a kedves közönség, az előadások jól mentek, minden rendben volt”.
Nem ez az első eset az elmúlt napokban.
Békét akar az ukrán elnök, de kemény feltételt szabott Donald Trumpéknak.
Már szünetben harminc éve nem látott számokat hozott össze.
A volt miniszter „tömegszórakoztatásnak″ tartja az ügynökakták ilyen formában történő nyilvánosságra hozatalát.
A gyanúsítottak kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott.
Megnéztük, mi jellemzi az európai demonstrációk szimbolikáját és kultúráját.
Egyelőre azt sem tudni, mi lesz a 100 millió eurós csomag még fel nem használt forrásaival.
A Nocturne egy bonyolult, de izgalmas ügyet tár elénk.
Nem hagyományos tanúságtételre kérték fel.
Santa Catarina állam nyugati részén két tornádó is lecsapott.