A zsidók szégyenéből lett Az eskü, Farkas Attila Márton és Puzsér Róbert színdarabja.
Régóta hangoztatja, hogy tíz film után befejezi a rendezést.
A cég együttműködik a hatóságokkal és megpróbálja kiszűrni az efféle hirdetéseket.
Erling Haaland is összeszedett egy kisebb sérülést.
Jennie Godfrey sikerkönyve kendőzetlenül tárja fel a múltat egy sorozatgyilkos árnyékában.
Magyar Péter elhibázottnak nevezte az intézkedést.
Az énekesnőt régi zenésztársai kísérték az előadása alatt.
Kedd este a Bajnokok Ligájában vár újabb kihívás a spanyol szakvezető csapatára.
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában ismertette a részleteket.
A készülő feljelentés többek között Vidovszky György, Gyevi-Bíró Eszter és Novák János szerepének vizsgálatát érinti.
A semmiből, a közösségi médiában tudatták a hírt.
Az államtitkár szerint az Operettszínház főigazgatója a vizsgálat végéig nem dolgozhat.
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Budapest International Film Festivalt (BIFF).
Hat teremmel, hat különböző világgal készülnek.
„Belül béke van” – fogalmazott az olimpiai negyedik.
Tavaly év végén Pekingnek 5,29 millió olyan állandó lakosa volt, aki betöltötte a hatvanadik életévét.
A hatóságok is közbeléptek, a magatehetetlen játékost állítólag rugdosó kapus és klubja tagad.
Az érintett ügyfeleknek még az év vége előtt át kell állniuk az új rendszerre.
Ráadásul több mint 150 méternyi eddig ismeretlen barlangszakaszt is feltártak.
Dénes Ferenc véleménycikke.