A kérdésre válaszoló cégvezetők egy része attól tart, hogy a bevezetendő vagyonadó rontani fogja a cégük versenyképességét, de a legnagyobb részük még egyáltalán nem tudja, mire számíthat.
A testület létrehozásáról már meg is jelent a határozat a Magyar Közlönyben, a vezetője Gyurkó Szilvia lesz.
A sportért felelős államtitkár bejelentette: a korábbi, egyetlen nyertes gazdasági szereplővel kötött keretmegállapodások helyett a kormány a jövőben szélesebb piaci versenyt biztosító közbeszerzési konstrukciókat kíván alkalmazni.
A Microsoft mintegy 60 ezer embernek, azaz dolgozói több mint felének „önkéntes távozási csomagot” kínál fel, hogy csökkentse működési költségeit, és forrásokat szabadítson fel a mesterséges intelligenciához kötődő beruházásokra – írja a Reuters.
Új kutatófúrásokat és a meglévő kutak termelésének növelését tervezi a Mol az O&GD-től átvett magyarországi területeken. A vállalat emellett két új kutatási koncessziót is elnyert. A lehetőségekről Schubert Archibald, a Mol Magyarország Kutatás-Termelés ügyvezető igazgatója beszélt az InfoRádióban.
A fejleményeket Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter jelentette be kedden.
Harry Kane pályafutása a modern labdarúgás egyik legkülönösebb sikertörténete. Egy olyan csatáré, akit gyerekként nem tartottak elég tehetségesnek, kamaszként nem tekintettek kiemelkedő ígéretnek, fiatal felnőttként pedig többször is kölcsönadtak, mert saját klubjánál nem látták biztosítottnak a helyét. Nem rendelkezett a leggyorsabb támadók robbanékonyságával, nem volt különösebben látványos cselgép, és sokáig még az sem látszott egyértelműnek, milyen poszton válhat belőle igazán jó…
Indul az új lakáshitelprogram, a jövő év elején pedig a Wekerle+ energetikai felújítási program. Jövő héten szavaz az Országgyűlés az új legfőbb ügyészről, és arról, hogy már idén munkaszüneti nap legyen december 24-e. Telefonon egyeztetett az orosz elnökkel az ukrajnai háborúról, a finn államfő és a norvég miniszterelnök.