A nemzetközi szövetség vasárnapi bejelentése alapján Moszkva rendezheti a 2030-as súlyemelő-világbajnokságot.
Őrtüzek gyújtásával jelezték a helyi közösségek vasárnap Székelyföldön Székelyföld Autonómiájának Napján, hogy a tájegység őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára és egy esetleges közigazgatási reform esetén egyetlen régióba kíván tartozni - tájékoztatott Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a demonstráció főszervezője.
+2 hasonló
Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában az ellen, hogy az Andrej Babis vezette hárompárti koalíciós kormány módosítani akarja a közszolgálati televízió és rádió eddigi finanszírozási rendszerét.
+3 hasonló
Az Európai Unió inspiráló digitális oktatási gyakorlatai közé választották a Yettel ProSuli programját. Az Európai Digitális Oktatási Platform által készített tanulmány szerint a kezdeményezés egyik legnagyobb erőssége, hogy folyamatosan reagál az oktatás és a technológia változó kihívásaira és lehetőségeire.
Viszonylag zökkenőmentes kormányalakításra számít Szerbiában Németh Ferenc Nyugat-Balkán-szakértő, aki az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az Egyetemista lista abszolút többsége megkönnyíti az új kormány felállítását.
+2 hasonló
A felzárkóztatási forrásokkal kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményezi a Tisza-frakció a parlamentben – közölte a kormánypárt képviselőcsoportjának sajtóosztálya.
A Roszatom folytatja az aktív munkát a Paks II. projekten annak ellenére, hogy a cég nem ismeri teljes mértékben a magyar kormány álláspontját - jelentette ki kedden Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai vállalat igazgatója.
Ismert ruházati márkák véletlenszerűen kiválasztott akciós termékeit vizsgálta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) annak érdekében, hogy ellenőrizze a meghirdetett kedvezmények szabályszerűségét. 205 akciós ruhából csak 11 nem felelt meg az akciós árra vonatkozó szabályoknak – közölte az NKFH hétfőn az MTI-vel.
+1 hasonló
Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség – jelentette a Belga hírügynökség hétfőn. Európa több országában történt hasonló incidens.
+1 hasonló
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták és az állambiztonsági múlt kutatására – közölte a felekezeti szervezet.
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a gyalogosok védelmében, Békéscsabán egyes területekre tilos e-rollerrel behajtani, Pécs pedig a készülő országos szabályozás hatálybalépése után dönt a helyi előírások szükségességéről - derült ki az önkormányzatok MTI-nek adott tájékoztatásából. A kormány november 5-ig várja a véleményeket a rolleres közlekedés szigorítását célzó jogszabálytervezethez, amely egyebek mellett életkori és…
+1 hasonló
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Vas megyei Bögöte közelében – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
+1 hasonló
Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében.
+1 hasonló
A szerb ügyészség szerint három gyanúsított már beismerő vallomást tett, egy negyediket pedig még csak kihallgattak.
+1 hasonló
A Swift űrtávcső több mint húsz éve teljesít szolgálatot a Föld körül, azonban hiába próbálták meghosszabbítani az élettartamát, nem jártak sikerrel.
+1 hasonló
Megszűnt két igazgatóság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH), és munkába állt a két új elnökhelyettes – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
+1 hasonló
Fontolóra kell venni a májusi férfi felnőtt elitvilágbajnokság rendezési jogának visszaadását Frank H. Lutz, a Német Jégkorong Szövetség (DEB) elnöke szerint azok után, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteki döntése alapján az orosz válogatott számára biztosítani kell a részvételt.
+1 hasonló
Mintegy 4000 milliárd forintos keret áll rendelkezésre jövőre a magyar gazdaság fejlesztésére, ennek része 700 milliárd forint költségvetési forrás, 900 milliárd forint európai uniós támogatás, valamint a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitelprogramjai – mondta a gazdasági és energetikai miniszter a Kossuth rádió Felkelő című műsorában hétfőn.
+1 hasonló
Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint előrelépés történt az új amerikai-kanadai kereskedelmi megállapodás kereteinek kidolgozásában.
+1 hasonló
November 2-án, hétfőn újabb üteméhez érkeznek a burkolatjavítási munkálatok az M0-s autóúton és az M7-es autópályán. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. először Diósd térségében, majd november 5-től az M7-es autópálya budaörsi szakaszán végez beavatkozásokat. A munkavégzés idején sávlezárásokra és torlódásokra kell számítani.
+1 hasonló