Több ezren tüntettek Björn Höcke, az Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali párt helyi vezetője fellépése ellen kedd este a közép-németországi Türingia tartományban.
Lengyelországban hozzák létre az amerikai Patriot légvédelmi rendszerekben használt PAC-3 rakéták európai szervizközpontját. A létesítmény biztosítja majd a rakéták karbantartásához és hadrafoghatóságuk fenntartásához szükséges műszaki hátteret. A döntésről Varsó és Washington kedden számolt be.
Az elképzelés szerint új csarnok épül majd, és a vágányrendszer is megújul. Várhatóan 2028 elejére készülnek el a kiviteli tervek.
Érdekes kísérletet hajtott végre a Google, amellyel mindenki jobban járt.
A szív- és érrendszer egészségének megőrzését, valamint a kardiológiai rehabilitációt segítő mobilalkalmazást fejlesztett ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központja – közölte a PTE.
A Wekerle Plusz program keretében az ingatlanvásárlások mellett új lehetőség nyílhat a használt lakások energetikai korszerűsítésére. A kormány által tervezett lakossági energiahatékonysági programban a társasházak lakásonként legfeljebb 5 millió forint támogatáshoz juthatnak, maximum 200 ezer forint önerő mellett. Minderről az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László nyilatkozott az InfoRádióban.
A csalók hamis üzenet és mesterséges hang segítségével csaltak ki egy olasz privátbanktól 95 millió eurót, azaz mintegy 34 milliárd forintot.
A 20 éves férfi kézzel és feszítővassal távolította el a forgalomlassító küszöböket egy újpesti útszakaszról. Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indult ellene eljárás.
Átalakítja ajánlórendszerét a népszerű digitális zene-, podcast- és audiotartalom-streamelő szolgáltatás.
A tényleges halálozási szám jóval magasabb is lehet ennél a kutatók szerint, ugyanis a friss vizsgálat csak a városi lakosságra terjedt ki, ami mintegy negyven százalékát adja a teljes népességnek.
A magyar kis- és középvállalkozások versenyképessége jóval elmarad az európai átlagtól. A kormány, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azon dolgozik, hogy javuljanak ezek a mutatók. A legfontosabb lépésekről és a mesterséges intelligencia adta lehetőségekről is kérdezte Gazsi Attilát, a VOSZ elnökét az InfoRádió.
Harry Kane-t a világ legjobb játékosává „koronázták”, miután Londonban átvehette a 2026-os Aranylabdát. A Bayern München megható köszöntéssel készül sztárja számára, aki szerdán ismét pályára lép az Allianz Arénában.
Második napja csökken az olajár.
Az orosz elnök egy jottányit sem hajlandó engedni a feltételekből – lényegében ezt üzente a tárgyalásokon résztvevő feleknek.
Rózsa András zuglói polgármester szerint az a baj a Karácsony Gergellyel való egyeztetések során, hogy nem a források bővüléséről, hanem ugyanannak a pénznek az újraelosztásáról beszélgetnek, és ha ez így marad, a kerületek és a főváros 2027-ben nem lesznek jobb helyzetben, mint 2026-ban. A kormány részéről pedig nem csak a forrásbővítést, hanem a szolidaritási adó hosszú távú kivezetésének menetrendjét is hiányolja.
Bár a világ legjobb sakkozója ma már esélytelen egy csúcsteljesítményű számítógéppel szemben, a sakk népszerűsége mégis hatalmasat nőtt az elmúlt évtizedekben. Egyes játékosok az új digitális világ sztárjai lettek, miközben a hagyományos szakértelem egy része elveszítette korábbi piaci értékét. Pontosan ugyanez a kettősség várható a teljes munkaerőpiacon. A mesterséges intelligencia növelheti a gazdaság teljesítményét anélkül, hogy mindenki jobban járna. A valódi kérdés az, hogy kihez kerül az…
Baleset történt az M0-áson, nem lehet használni a Dabas-Soroksár csomópontot.
Megrongált vezeték miatt leállt a távhőszolgáltatás Pakson, a város 2900 fogyasztási helyén nincs fűtés és melegvíz – közölte a szolgáltató Duna Center Therm Kft. ügyvezetője kedden az MTI-vel.
A honvédelmi miniszter egyeztetett Pierre Vandierrel, a NATO transzformációs parancsnokságának főparancsnokával.
Nyolc fővárosi kerület polgármestere fogalmazott meg közös közleményt, mivel szerintük Karácsony Gergely a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének közgyűlésén azt tárta fel, hogyan tervez további pénzeket elvonni a városrészektől, romlásba taszítva ezzel Budapestet.