Infostart

infostart.hu ↗
0 komment

A jövő vállalata már nem embereket alkalmaz

Egy HR-osztály munkájának jelentős részét már algoritmusok végzik, egy biztosítónál másodpercek alatt megszületik az automatizált döntés, egy technológiai vállalat pedig korábbi létszámának töredékével működik. A mesterséges intelligencia nem egyszerűen gyorsabbá teszi a dolgozókat, hanem alapjaiban változtathatja meg, hogy hogyan szervezzük a munkát. A nagy kérdés az, hogy mi szükség lesz hatalmas szervezetekre, ha néhány ember és egy sereg AI-ügynök is képes működtetni egy üzletet? És vajon…
0 komment

Gyulay Zsolt furcsa ellentmondást lát a Forma–1 új sztárjában

Fiatalon, komoly nyomás nélkül sokszor könnyebb a csúcsra jutni, mint később a sikereket megismételni – mondta a vasárnap nagy eséllyel Forma–1-es világbajnokká váló Kimi Antonelliről Gyulay Zsolt, a Hungaroring és a MOB elnöke, aki kajakozóként alig 22 évesen lett először világbajnok, majd két évvel később a szöuli olimpián két aranyérmet is nyert.
0 komment

Schiffer András részletesen elmondta, miért tiltakoznak jogászok az alapvető emberi jogokért

„A gyanúsítottakat ne talpig vasban állítsák a hatóságok elé, ha nincsen konkrét biztonsági kockázat!” – ez az egyik érve annak a nyílt levélnek, amelyben ismert jogászok emelik fel a hangjukat az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartásáért. A tíz pontról Schiffer András jogászt, volt országgyűlési képviselőt, a levél első közzétevőjét kérdezte az InfoRádió.
0 komment

Szakértő: csak egy módon lehet Izraelben elkerülni, hogy jövőre ismét választások legyenek

Izraelben Benjámin Netanjahu ellenzéke az arab pártokat is beleszámítva a 120-ból 67 mandátumot szerzett meg a parlamenti választáson, szemben a miniszterelnök táborának 53 mandátumával – de közben 27 képviselővel az általa vezetett Likud lett a legnagyobb párt a kneszetben. Jövőre valószínűleg újabb választásokat kell tartani – mondta Szalai Máté Közel-Kelet szakértő, a hollandiai Clingendael Intézet kutatója az InfoRádióban.
0 komment

E.ON Hungária: tudásátadással támogatnak civil szervezeteket

Az E.ON Hungária Csoport Pro Bono programja 2016-ban indult azzal a céllal, hogy a vállalat munkatársai saját szakterületükön szerzett tudásukkal segítsék civil szervezetek fejlődését. Idén újabb hat, különböző társadalmi területeken dolgozó szervezet kapcsolódott be a közös munkába. A program részleteiről Losonczi Gergelyt, az E.ON vállalati kommunikációs vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Bejelentkezés vagy regisztráció